azt a kevés aranyamat vegyék ki / mielőtt hamvasztanak

Majd akkor megyünk át rajta, ha odaértünk Ebből a többes számból hiányollak ahogy hiánytalanul őrzöm és mondom minden megtalált és sosem keresett szavad istenhez, hazához, hogy hétszilvafások és hatökrök országa ez csámcsogod két villa akkurátusan szétfőzött túróscsusza közt a tejbe mindig lehet aprítani egy kis kenyeret te jól tudod mit jelent kaja s édesanya a szétbombázott Drezda karácsonykor az égő Sztálin-gyertya szökéshez a cigaretta egymilliárd milpengőből sodort ifjúkor hamvadó vége izzó vasakarat voltál sorsod nem műhelyekben kovácsoltad nem az üllőn hűl tovább helyed neveztek bár makacsnak, magadnak valónak nem engedted hogy véltek vagy valósak kedvükre görbítsenek, hajlítsanak ellenben megmondtad milyenek lesznek s ők ehhez igazodtak amíg te becsülettel feladtad heti lottószelvényedet foghíjtól foghídig azt a kevés aranyamat vegyék ki mielőtt hamvasztanak a régi fényképeken senki sem mosolyog lehet a káprázat katonadolog de ha azt mondják neked, nézz magadra, soha ne szégyelld magad parancsra mi mindannyian a te hátad mögül bújtunk elő de én tebenned mindig az elsőszülött fiúk dicsfényében fürödhettem s figyeltem ahogy dolgoztál életre de még többet a halálra pihenni majd a sírban ilyen világi corpusokhoz láncolom most magam görnyedve maradok híved támasztom biciklid kormányát az ülés még hozzád igazítva belenőttem hamar nem maradt belőlem vissza nem kaptam tífuszt utolsó kenetet lüktető homlokra melyet most én hordok magasan s ugyanúgy nem hiszek semmiben ami kenetteljes míg dagad a külcsín s rohad a belbecs büszkén hajolok az örökölt szerkezetre mintha csak feszület lenne mi újság odafent Pesten kérdezted s most, hogy van fentebb láthatod, ahogy készülök megterhelni megcsontosult hiányoddal azt a hidat, melyet te építettél ujjá őspillérekbe oltottad sarjad át kell keljek rajta el kell viselniük a lánc szemeknek ezt a súlyt úgy ahogy én már megérleltem valamennyi mondhatatlant vajon hány tonnát nyomhat mit mondtál a hídpróbánál hány tehergép állt rajta akkor? csak két centit süllyedt alatta? át kell keljek mert ideértem a szívkamrákban horgonyzást vesztett erek ellenére tőled tudom hogy a szegecselés ott a korlátok keresztjén csak roncsolással oldható kötés fémízt érzek merev vagyok acél nem tágul a rám hegesztett arcél de át kell keljek az oroszlánok már ha nyelvükkel nem is fogukkal tapogatnak át kell keljek rajtad veled anélkül, hogy kezedet fognám hogy azzal a csonkolt ujjbegyeddel mutasson rám végre isten ujja.

Betöltés…