talán nem vagyok elég nagy / hogy úgy szólítsanak / ne lopj

vallomások a pazarlásokról

Látszatra két nagy világ. Amikor e kettő határán járok, sokan integetnek. Ahogy közeledek, hallom, még egy kört kérnek, majd igazat és magyarázatot.

Még egy kör, majd az igazság. Bevallom, mennyit keresek, hallgatnak. Bevallom büszkeségeim, hallgatnak. Bevallom gyengeségeim, hallgatnak. Várom, hogy vallomásaim egyszer csak megemelkedjenek, hiába. Így hát elindulok a határ irányába, ne menj még, mondják, majd visszaülnek a sekélységbe.

Nektek mit hozhatok, kérdem a túloldalon, de nem akarom még egyszer elmondani ugyanazt, mert róluk szólnak, rólam szólnak. Óvatosan beszélek, semmit se félre. Így a legfinomabb napok sem ölnek meg, mégis, ha összegyűlünk, egyesülünk a vérben, nem érzek sem ízt, sem állagot, csak rágódok. Magamban ki magamból.

Este veszem észre, hogy nincs egy harmadik, ahol megkapaszkodom, persze még stabilan állok, még állni akarok délután ötkor is. Csak ilyenkor döbbenek rá, hogy valójában ez a kettő együtt egy nagy pazarlás. S ekkor behunyt szemmel emelkedek, emelkedek fel a magasba, hogy talán láthatok egy másodikat, egy igazán másikat, amit nem kell megmagyarázni, ami önmagát jelenti irgalmatlanul.

kufárok keblemre

Vedd ki a nyelvem hirdesd meg mindenütt adok mellé népdalokat anyám lekvárjából két borkánnal és egy régi kalapot nagyapám hordta s már az ő apja is hordta járt háborúban így drágábbnak mondhatod itt mindennek erősebb a lelke mint bárhol máshol uram bocsá’ hazudnom értelmetlen

Vigyél még valamit ezer medve barátságából szőtt takarót az erdők hangját ebből ha elfogy jövőre újra szerzünk tudom hogy mennyire jó itt sajnos fejünk felett az Isten az nem eladó de vigyetek helyette engem s akkor majd árak nélkül létezhettek tovább örök garanciában

ahogy illik

hoztam neked virágot a mezőről hoztam keveset hoztam maradjon másnak is ahogy még belefér ahogy illik nem látták hogy elveszem nincs dolguk még velem talán nem vagyok elég nagy hogy úgy szólítsanak ne lopj mert így ha neked hozom ajándék talán azt ami eltűnik a világból nyomtalan valaki az édesanyjának viszi de mi vádaskodunk eljárást indítunk meg akarjuk feszíteni a jóért egy kedves anyai szóért

pirosan és feketén

Annyira bemérhetetlen a helyzetünk mint színpad sötétjében a táncos, nem tudjuk, hogy ránk várnak vagy mi várunk a lesbe. Problémák tömkelege, amiből piacot lehetne rekeszteni, s felemás magyarázatok közepette eladni a cérnát nagyanyám kezéből. Könnyebb a remegésen segíteni, mint meggyógyítani, s őrzés néven úgy szorítani össze, hogy ne tudja melyik a rosszabb. Halott gyermekek álmait örököltem, akik vágytak a lemondásaimra, akik hallgattak a vágyaikról, s csendben harcoltak értük, de nem csak pirosan és feketén.