Pocsai János versei
Hisz a számmisztikában, / miközben tagadja, racionálisan, Istenét.
Hiányzó hang
Egyszó az egész: magán- vagy mássalhangzók torlódása. Tükör előtt próbálom magamat megszólaltatni a metsző hidegben lehet, csak izgulok, vagy nem, aztán mégis, elejtem, ha hozzám szólsz, csak ülök érzéketlenül, reflexszerűen. Bár bele tudnék markolni a matrac szélébe, semmi egyéb, szép, pasztellszínek.
Hajnalban a csend
Fehér aszfalton táncolnak a szavak. Mozdulatlan kávégőz pihen a régi kávézóban. Hajnalban a csend, mint fészek, úgy ölel. Kicsiny madár csiripel bennem, fákra száll, szeretettel üzen: add tovább.
Öröktől fogva
Füst hagyja el száját, ahogy hideg ágyában keresi helyét. Az előszobában lehányja ruháit, úgy hagyja, ahogy őt hagyták. Jobb ez így, magában, gondolja: fogasok sem sírnak ruhákért. Hisz a számmisztikában, miközben tagadja, racionálisan, Istenét. Utoljára próbálja kiszámolni, hol fordította el először tekintetét.

