Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Medúzanézegetés Délután kettő, homokos part, huszonnégy fok, fúj a szél. Az óvintézkedéseket megtettük, csak mi tudjuk, mi van a törülköző alatt.

Száraz rántotthús, kis paradicsom, kis uborka, kis kenyér.

Lábujjamtól fél méterre sok kicsi medúza lebeg. Helyiek? Messzirokont-látogatók? Uzsonnát nekik is csomagoltak, más partokról indulóknak?

Szeretek a lábujjammal belebújni a homokba. Nézni, ahogy szép lassan eltűnik a csillogó fehérség alatt. Nézni a tengert, a medúzákat, távoli vitorlát.

De olyan jó lenne a bódésnál gyümölcsöstálat venni, kávét, forrót, tengerpartravalót. Meg hideg, könnyű, nagyon drága, de annál habosabb süteményt.

Csak úgy. Medúzanézegetéshez.

Nagynéném jön. Kiszagolta, hogy gondolatban költekezni készülök. Gyümölcsöstálat ennyiért? Lesz majd időd, most tedd félre kis pénzedet.

Félreteszem, ígérem. De bárhogy is próbálkozom, bárhogy is próbálkozik a nagynéném, az egész világ, azért legbelül érzem én,

ez a végtelen a gyümölcsöstál és a rántotthús között, ez a part-bódé távolság, áthidalhatatlan, átugorhatatlan.