Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

Bényei Tamás fontos könyvéből hullik alá, estében még egyszer megpördül a lappá száradt molylepke. Földet nem ér.

Egyszerre tárul szemünk, a szobanövény ezer másolatban tűnik elő, melyik az eredeti, rejtély.

Így nyerem el valódi formám. Szorított a bőr, most a kitin alatt már otthonosabb, a könyvből olvastam a trükköt.

Sikerült, érzem, jön is a kényszer, az imágó földi léte falatnyi, petét kell raknom, csak így nyerhet értelmet poros szárnyaim verdesése.

Szemölcsök fakadnak hernyóm kis testén, nincs kedvesebb most ennél a hengeres formánál.

Dajkálom, és robban a szégyen, megcsalom rovarságom, mi ez az érzés. Büntetés, mert kibírhatatlan voltam magamnak, és a kilépés csalfa útját választottam.

Külföld, új munka, új élet helyett a fajok közt kerestem a megváltást. Gyatra megoldás, de gyenge voltam, mint az ízelt láb. Megtart most. Rágom a lisztet, tudom, vagyok.