Szegedi Dominika versei
Egy megfeszülő mellkas alatt él
Kegyelem
Isten derekánál fogva hajtotta félbe, annak mentén tud összecsuklani. Súlypontja szöget ver a konyhakőbe, sarka teremtő-faragta derékszög. Egy megfeszülő mellkas alatt él, szitáló sóhaja felüdülés. A Nap kiharapja oldalát, amikor eldől a havon. Délben harangoznak a toronyban.
Áttelelő madarak
Lenyeltem a fiókát, aki anyám meséjében telelt. Belül kopácsol, a Napot keresve kezdi meg a mennyezetet. A tél most hálja el a gyermekét.
Álomóda
anyám hátának húsagyag illata nyúzza a gyomromat gyümölcsrücskös és szarukemény a családi ebédnél sem beszélünk róla lefekvés előtt fókazsírral keni be amit papa lőtt ki a puskájával a hegycsúcs alatt nő mereng sziluettje óvakodó télfehér arcáról hiányzik a báj sátorjellegű bőre kezd túlnőni rajta bokája körül zörög ahogy halni készül hangja ostya a nyelvem alatt keserű nyáltapadás a szájpadláson

