Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sarnyai Benedek: zájed

Fotó: a szerző archívuma

Amíg helyet keresek az érkezési csarnokban, azon tűnődöm, hogy hívják Anna szüleit. Két éve vagyunk együtt, még egyszer sem találkoztam velük. Ismerem az arcukat, annyiszor láttam a profilképüket, hogy a Jóisten is beleunhatott a számolásba. De hogy hívják őket?

Bővebben ...
Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...
Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...

Napló 2015 augusztusából

Hogy hatvan-hetven éve, vagy pláne a filoxéra előtt mi lehetett itt, ma már nehéz elképzelni. Sűrű akácosok peremén és visszaerdősülő legelőn is találni rompincéket. A henyei hegynek ma talán az ötödén termelnek bort; a többi szőlő elvadult, vagy ki lett vágva az elmúlt évtizedekben.

Hogy itt Balatonhenyén a Dobogó forrásának kezeletlen vize folyik a csapokból, fölfoghatatlan kegy. Egyedül a víz, ami igazán jó – állítja a két szicíliai, Pindarosz és Lampedusa hercege.

Az első év, hogy (többszöri átültetés és elfagyás után) viszonylag bő termést hoz a fügefa. Anyáméktól került hozzánk, Bozzaiból.

Őszintén megértem Federico García Lorca elcsodálkozását a maga keresztnevén. Ha leírva látom a nevemet, én is mindig meglepődöm a Gáboron (az örökölt családnév mintha már belekopott volna az időbe).

„Magaskultúrát fogyasztó értelmiségi”, iszonyúan hangzik, az pedig még iszonyúbb, hogy ők volnának a műveim kizárólagos kortárs közönsége.

Egy meghökkentő szakasz Berzsenyinél:

Szűz Cynthia sárkányait
Fényszekéren vezeti,
S a Balaton hullámait
Rubintláng festegeti.

Egész délelőtt alig-alig viselhető fények, mintha hat-hét órán át részleges napfogyatkozás volna. Augusztus 11.

Augusztus 18-án délig eső, aztán kora este előbújik a nap, és megjön vele az ősz, félreérthetetlenül.

„Mint az olaj.” Bor.

A második kislány – ugyanattól a nőtől, akit szeretek – sokkalta nagyobb cezúra az életben, mint volt a házasság vagy az első gyerek.

Hogy hatvan-hetven éve, vagy pláne a filoxéra előtt mi lehetett itt, ma már nehéz elképzelni. Sűrű akácosok peremén és visszaerdősülő legelőn is találni rompincéket. A henyei hegynek ma talán az ötödén termelnek bort; a többi szőlő elvadult, vagy ki lett vágva az elmúlt évtizedekben.

Autót senki sem vezetett. Minden férfi bort ivott. Ahogy a mai idősek mesélik, az apáik és nagyapáik, a görnyedt hátú öregek két-három litert is egy nap, de nemigen ártott meg nekik, kikapálták.

 

Lanczkor Gábor (1981). Ez idáig tizenöt kötete jelent meg: versek, regények, gyerekkönyvek és egy-egy dráma- és tanulmánykötet. Legutóbb: Monolit. Válogatott és új versek, Jelenkor, 2018. Feleségével és két kislányával másfél éves szegedi tartózkodás után jelenleg megint régi otthonukban, egy balatonhenyei karanténban él.