Seres Lili Hanna versei
- Részletek
(Oláh Gergely Máté felvétele)
Seres Lili Hanna 1993-ban született. Prózát és verset ír; a prae.hu és az ELTE Online rovatvezetője. Az ELTE BTK doktoranduszaként a kortárs magyar irodalom szegénységábrázolásával foglalkozik. Első verseskötete Várunk címmel 2019 tavaszán jelenik meg a FISZ gondozásában.
Leső
Zokniban aludni biztonságosabb.
Csuklód erekkel fölfelé ne fektesd,
legfeljebb a takaró alatt.
Ne félj, ajtónyitás után eltűnik.
Ott van az ajtó mögött, de
te is tudod, hogy sose fogod látni.
Amíg bírod levegővel,
fejed is takaró alatt lehet.
És persze, amíg nem jön az álom,
nyitva tarthatod szemed.
Lehet, hogy a plafonon van.
Vagy mindig mögötted.
Ha nem mindig épp a másik szobában.
Nem járkálhatsz egész nap,
nem kapdoshatod a fejed folyton hátra.
Nyugodj meg. Ott van.
Amikor csukott szemmel hajat mosol,
eléd áll és az arcod bámulja.
Amikor alszol, övé a lakás.
Fölösleges az aggódás.
Megteszed, amit lehet,
takaró alatt minden lehetséges tagod.
És talán arra gondolsz,
(jól teszed), hogy legalább
sosem vagy egyedül.
Mr. Nobody
A csehek vasárnap nem úsznak.
Leszámítva pár egyforma férfit és
egy nőt, aki mellúszás közben
függőlegesen kalimpál a lábaival.
És engem. Egyelőre mell, de az gyors,
nem merek kísérletezni
a profin úszó férfiak között.
Merüléskor a tekintetem
fennakad a víztükrön.
Szétszaladó buborékok a test körül
a bójasor másik oldalán.
Egyre többen vagyunk.
Besötétedik, eltűnnek a
rózsaszín csíkok az égről,
ijesztő szürke felhő egy
rajzfilmszerű ház körül,
ezt látom fel-felkapva a fejem,
beszívva a neonhomályos levegőt.
A partvonal
Nézlek titeket, főleg persze téged,
egyre sárosabbak vagytok,
a hajatok izzadtan csapzódik fényes homlokotokon,
koncentráltok,
lihegve követitek szemetekkel a labdát,
aztán egymást nézitek,
gesztikuláltok, fújtatva adtok utasításokat,
időnként azért jön egy mosoly, kapkodva nevetés
egymás tényleg nem rossz heccein,
úgy nézlek titeket,
hogy majdnem elfeledkezem magamról,
de csak majdnem,
végig érzem a testem a partvonalon,
a tömörüveg mögött,
és akkor, pont amikor felhúzod a pólódat,
hogy megtöröld a homlokod,
odajön az apád, és megkérdezi, azon
a becenéven szólít, amit te adtál nekem,
hogy nem akarok-e beállni.
Nagyon kedves mosollyal rázom meg a fejem,
szép kislánynak érzem magam, szép, de
visszahúzódó kislánynak,
és te már le is vetted a pólódat,
én pedig magamat átizzadt
pólókat elkapó pompomlánynak
képzelve hagylak ott titeket.
