Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Tóth-Bertók Eszter: A lakáskulcs

Fotó: Csoboth Edina

Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót. Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. 

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita gyerekversei

Fotó: A szerző archívuma

Amikor anyu teherbe esett, megijedtem. / Egy narancs növekedett a hasában, először

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A fehér út

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Olykor hollók rövid párbeszéde hallatszott a magasból – kvarara, kvakk-kvakk – aztán ismét csend borult a vidékre. Egyszer egy szarvasbika ugrott át előttünk az úton, csaknem megbotlott a mély árokban. Az előttünk járó férfi is hátrafordult a neszre, majd a bika eltűnt a sűrűben, ő pedig letért az útról és belépett a fák közé.

Bővebben ...
Költészet

Borsik Miklós versei

Fotó: A szerző archívuma

Ezután érkezik Sirokai Mátyás, / aki javasolja, hogy vigyázzak, / már megint a város a vers allegóriája.

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Beavatás

Fotó: Szilveszter József-Szabolcs

Nagyon tetszett egy fiú. Egy teadélutánon végre a közelébe férkőztem, azzal a tipikus odaadó és kedves vagyok módszerrel, amit aztán a későbbiekben is gyakran alkalmaztam. A tombolán nyert süteményem adtam neki, mert ő nagyon csalódott volt, hogy a tíz tombolájából egyet sem húztak ki. Átadtam a csokis sütit, ő megköszönte és még futtában megkérdezte, hogy miért ilyen kövér a lábad? 

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Kőszegi Nándor

milyen kínos volna, ha a mentőben / ezt kéne rólam lerángatni és feltárulna / igénytelen vagyok

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Akkor a tél

Fotó: Nemes Eszter

Szóval mi itt vagyunk, de nincs kire főzni, nincs ki után takarítani. Nincs munka! Nem maradhattunk tétlenül! Ha nincs tétje annak, hogy itt vagyunk, az nem jó senkinek sem, már morálisan. A munkáért kapunk fizetést, a fizetésért szabadságot. Munka nélkül honnan tudnánk, hogy mikor van szünetünk? Kellett valami munka, ami azáltal válik munkává, hogy addig, amíg nincs munka, ezt csináljuk. Napi nyolc órában. Nem valódi, persze. Műmunka. Mű téttel.

Bővebben ...
Költészet

Góz Adrienn versei

Fotó: A szerző archívuma

Háziállatnak nem alkalmas, felesleges, irtandó. / Igaz, prémje jól mutat.

Bővebben ...
Költészet

Kósa Eszter versei

Fotó: Vigh Levente

Így imádkozom. De nem rezzenek a bokrok, nem nyílik / meg az ég. Úgy jön az új évszak, ahogy szokott.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (I.)

Fotó: a szerző felvétele

És, ahogy az az elbeszélésekben szokott lenni, hogyha látunk egy kis esélyt valaminek a bekövetkezésére, akkor annak okvetlen be is kell következnie: hát Ánya csakhamar kinyitotta kalitkáját, és úgy kisuhant az ablakon, hogy Varvaráéknak felocsúdni sem volt idejük.

Bővebben ...

Csepregi János versei

ami van / másé / ami lehet / távoli // az alakzat adott / tartalma nincs // tenyered nem tapint / sárga csillagot / tenyere nem lendül / arcod felé // valamit keresel / valamit ami / épp ott / épp a nyelved hegyén // az előbb még tudtad / de az előbb sötét

 

(Bach Máté felvétele)

 

Csepregi János 1980-ban született Pécsett. Költő, író. Felsőfokú tanulmányait a pedagógia, a teológia és a mentálhigiéné területén végezte. Kötetei: Mindennapi legendák (novellák), Ímé, a test... (versek), Az amerikai fiú (regény). Jelenleg új verskötetén dolgozik.

 

 

Szublimál I.

 

lassan húzódnak

vissza a határaid

minden kilégzést

csak újabb kilégzés követ

 

egyedül

papíron bonyolult

annyira minden

még leltárba veszed az

ismerős dolgokat

fényképek között keresve

az arcát

az arcod

a felszívódó emlékek

nem hagynak űrt

 

nem rémít meg

a kéretlen bontás

a bomlás esztétikája

ahogy reggelről

reggelre szűkül

az ismerős tér

a szögesdróton túl is

vannak világok

az akarás igen

de a tárgya eltűnt

 

idegen vonások mögött

más életét éled

mantrák és módszerek

színes tabletták ígérte

rend

 

a lányod adja

a feleséged adja

az anyád adja

ha egyáltalán

 

foszló istenek

hagynak magadra

foszló istenre

húzod a WC-t

 

azt mondják

a te korodban

ez szinte természetes

 

 

Szublimál II.

 

ismeretlen bérház 

gangján talán a reggel

idegen ruhákban

idegen emlékeket idéz

a karodért nyúló

taknyos kölyök

aki hozzád beszél

de melletted el

 

kinek a lakása

kinek a reggele

nincs súlya 

a kimondott szavaknak

ha már

szavaid sincsenek

 

ami van

másé

ami lehet

távoli

 

az alakzat adott

tartalma nincs

 

tenyered nem tapint

sárga csillagot

tenyere nem lendül

arcod felé

 

valamit keresel

valamit ami

épp ott

épp a nyelved hegyén

 

az előbb még tudtad

de az előbb sötét

 

a kézfejedre fekete

erekből rajzolt minta

a korlát pergő rozsdája talán

a málló vakolat alá

zárt vigyázó tekintet

az alkaron pihenő

tetovált szám

 

mintha ismernéd

jobban mint ezt 

vagy őt

de minden csak

mintha 

minden

talán

 

a mosdót kerestem

motyogod aztán

sehol egy baszd meg

nem látod

hagyj békén

fogd be a pofád

a kimerevített képek

biztonsága

a változás keltette

indulattal korrelál

 

pedig olyan kedves

volt mindig

suttogja az egyik

s te

összeszorított ajkad

mögé zárva

hallgatsz tovább

 

 

Szublimál III.

 

valami morzsák a kezeden

honnan miért

a redőny lyukain tör

át a nap

mi lehet túl

lehet-e tényleg

most szórakoztat

a sok kérdés

a ha

 

hetedik napokkal tele

a naptárad

s te minden szombaton

megpihensz már

a teremtést szemlélni

reggel a legjobb

étkezésekről ismerős napszakok

tejeskávé

briós 

mégis mi más

 

rácsodálkozol a morzsákra

újra meg újra

kihűlt teától tapad

csontos mellkasodra

az ing

köntösöd ujján

zsömle vagy kenyér

mintha nem hinnéd

te itt most pontosan mit

 

fojtogat a bőr

ami körbevesz

a kívül mégis túl nagy neked

hosszú a nap ami alkonyattól

napnyugtáig terpeszkedik

 

már nem zavar a

kevesebb kapcsolat

az egyre több ismeretlen

is ismerőssé szelídült

periféria önmagad

hálózatán

 

lassan oldódsz fel

saját hiányodban

de a fürdetés jó

azt tényleg szereted