Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Veszprémi Szilveszter versei

Fotó: Kiss Ferenc Mátyás

mert nélküle omlatag a falu, / nappal csak a távolságot érzem, / szívem életnyi nehezét.

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: A lakáskulcs

Fotó: Csoboth Edina

Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót. Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. 

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita gyerekversei

Fotó: A szerző archívuma

Amikor anyu teherbe esett, megijedtem. / Egy narancs növekedett a hasában, először

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A fehér út

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Olykor hollók rövid párbeszéde hallatszott a magasból – kvarara, kvakk-kvakk – aztán ismét csend borult a vidékre. Egyszer egy szarvasbika ugrott át előttünk az úton, csaknem megbotlott a mély árokban. Az előttünk járó férfi is hátrafordult a neszre, majd a bika eltűnt a sűrűben, ő pedig letért az útról és belépett a fák közé.

Bővebben ...
Költészet

Borsik Miklós versei

Fotó: A szerző archívuma

Ezután érkezik Sirokai Mátyás, / aki javasolja, hogy vigyázzak, / már megint a város a vers allegóriája.

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Beavatás

Fotó: Szilveszter József-Szabolcs

Nagyon tetszett egy fiú. Egy teadélutánon végre a közelébe férkőztem, azzal a tipikus odaadó és kedves vagyok módszerrel, amit aztán a későbbiekben is gyakran alkalmaztam. A tombolán nyert süteményem adtam neki, mert ő nagyon csalódott volt, hogy a tíz tombolájából egyet sem húztak ki. Átadtam a csokis sütit, ő megköszönte és még futtában megkérdezte, hogy miért ilyen kövér a lábad? 

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Kőszegi Nándor

milyen kínos volna, ha a mentőben / ezt kéne rólam lerángatni és feltárulna / igénytelen vagyok

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Akkor a tél

Fotó: Nemes Eszter

Szóval mi itt vagyunk, de nincs kire főzni, nincs ki után takarítani. Nincs munka! Nem maradhattunk tétlenül! Ha nincs tétje annak, hogy itt vagyunk, az nem jó senkinek sem, már morálisan. A munkáért kapunk fizetést, a fizetésért szabadságot. Munka nélkül honnan tudnánk, hogy mikor van szünetünk? Kellett valami munka, ami azáltal válik munkává, hogy addig, amíg nincs munka, ezt csináljuk. Napi nyolc órában. Nem valódi, persze. Műmunka. Mű téttel.

Bővebben ...
Költészet

Góz Adrienn versei

Fotó: A szerző archívuma

Háziállatnak nem alkalmas, felesleges, irtandó. / Igaz, prémje jól mutat.

Bővebben ...
Költészet

Kósa Eszter versei

Fotó: Vigh Levente

Így imádkozom. De nem rezzenek a bokrok, nem nyílik / meg az ég. Úgy jön az új évszak, ahogy szokott.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...

Nyerges Gábor Ádám versei

Egy ember konzerválása nem szórakozás, / de nem is mindig gyászmunka. Evidencia. / Két óvodásmosolyú fiatal egyén halad / hazafelé egy feltúrt utcán, a rájuk /sötétedett nyárban-őszben.



Egy ember konzerválása



A volt szeretők múzeuma egész napos
nyitvatartással, ingyenes belépéssel
várja (haza) egyszem látogatóját.
Felhalmozott anyaga mindenki más
számára értelmezhetetlen. A kiállított
tárgyak eszmei értéke az elmúlt
kapcsolatok végkicsengésétől és
kronológiai sorrendjétől is függ.
Noha időről időre megesik bizonyos
háztartásokban a gyűjtemény alkalmi
rostálása, a kiállítás nagyobb részt csak
bővül. A tárlat részét nemcsak tárgyak,
fényképek, dokumentumok, eltett jegyek,
plüssállatok, levelek és egyéb kategóriájú
szuvenírek képezik, fő attrakciója épp a
virtuális részleg, melyben emlékképek,
de akár le nem élt idők részletgazdag
forgatókönyv-változatai is előfordulnak.
Egy ember konzerválása nem szórakozás,
de nem is mindig gyászmunka. Evidencia.
Két óvodásmosolyú fiatal egyén halad
hazafelé egy feltúrt utcán, a rájuk
sötétedett nyárban-őszben. Ennek egy
idő után pusztán dokumentumértéke van,
a szereplők mondták már, mondják még
másnak is, hogy szeretlek. A jelenet
azonban tucatjellege és egyedisége
mián egyaránt felbecsülhetetlen.
S mikor újra megismétlődik, sajátos és
megismételhetetlen módon, sokadszor is
pontosan ugyanúgy, bájos és szívszorító
egyszerre, ahogy a résztvevők újra meg
újra feltételezik, hogy ezúttal majd
nem lesz konzerválás, nem egy időszaki
kiállítás bővül, mikor apró darabokkal
gyarapítják a gyűjteményt, melyeken
szinte már előre virít a következő,
talán, szoronghatnak, mégsem
hozzárendelhető katalógusszám.

 

egy hallomás érzete / inkák


annyi kultúra van.
szerte a világban, de a közelben is.
még értelmezni is tudja, tudná.
értelmiségi ivadék.
aztán mégis csak az emberi test.
a geniátáliák figyelemdiktatúrája.
áh.
pedig annyi kultúra van a világon.
vannak, voltak például az inkák is,
azokról hallott már?
hogyne hallott.
mindenről hallott.
arról is, amiről nem.
érzésre. tudja, milyen érzete van
egy hallomásnak.
az már majdnem olyan, mint
majdnem ismerni valamit.
ami pedig épp olyan, mint
maga az ismeret. az értelmezés.
értelmiségi ivadék.
pedig a filharmonikusok.
a reneszánsz. európa!
de amott már lehajol,
nyújtózkodik, biggyeszt
vagy ajkába harap, hajába túr,
feszülő ruhán igazít egy emberi test.
pedig annyi de annyi. áh.

 

Fegyelmezné az ember


A meglepődés a pancserek műfaja,
hamvas, ostoba naiváké. De minek.
Minek e pár másodpercnyi, ripacs
bábszínház az ember arcán, pusztán,
hogy leleplezd magad, hogy végképp
egyértelművé tedd, nincs annyi eszed,
hogy rájöjj, mi történik. Mikor a párod
megvallja, hogy már nem szeret, mikor
a gyerek elárulja, hogy függő, mikor
az orvos közli, hogy a beteg, sajnos,
menthetetlen, egyáltalán, mikor bárki
bármit el akar mondani – miért is ne
fegyelmezné az ember az arcvonásait,
és felelne csak ennyit, pókerarccal:
tudom.

 

Nyerges Gábor Ádám író, költő, szerkesztő (Apokrif, Art7), az ELTE BTK 1945 utáni magyar irodalom programjának fokozatszerzés előtt álló doktorandusza. Új, Mire ez a nap véget ér című regénye 2020-ban jelenik meg a Prae Kiadónál. Legutóbbi kötete: Berendezkedés (Prae Kiadó, 2018).