Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Petrik Iván: A harmadik cím (II. rész)

Fotó: Petrik Máté Benedek

Az ajtó előtt elegáns hölgy állt. Kozák pézsmakucsmát viselt, és vállára csúsztatott afgán bundát, nyakában földöntúli lángok, éles csillanások, a szemérmetlen gazdagság gyémántkövei. A menekülő kis híján meghajolt előtte, de tudta, mert megérezte, hogy ez itt és most valami miatt, amit nem ért, de tud, nem lenne helyénvaló. A hajnalnak sem volt könnyű súlya, friss lehelete, szőke illata. Itt csak megtörtént, megtörtént vele, mint egy háború. 

Bővebben ...
Próza

Petrik Iván: A harmadik cím (I. rész)

Fotó: Petrik Máté Benedek

– A gépezeteket ebben az őrült világban jobban elismerjük, mint az embereket. Ők az igazi hőseink.

– Hagyjál ezzel a tárgyfetisizmussal! Engem a szellem nagyszerűsége érdekel.

Bővebben ...
Költészet

Mechiat Zina versei

Fotó: Kállai Márta / Scolar

Úgy nézel ki, mint Cillian Murphy, / csak a magasságod, a cipőméreted, / és a fogsorod más.

Bővebben ...
Költészet

Ferencz-Nagy Zoltán versei

Fotó: Tordai Alexa

Sohasem érkeztünk meg, / pedig folyton hajnalodott.

Bővebben ...
Próza

Keömley-Horváth Boglárka: De hát ez sajtos

Fotó: Kádár Viktor

Idén egy másik rokon is garzonhoz jutott a Várban, gondolta feleleveníti a hagyományt. Egyébként fogalmam sincs, hogy ki ez a bácsi, nagymamám másod-unokatestvérének a fia, ezt mondja magáról, ugyanaz a vezetékneve, nem firtatom. Úgyhogy most itt vagyunk, ugyanazokkal az arcokkal ülünk egy légtérben, és a szobában dohányzik az egész család, kivéve én, de hát ugye az én állapotomban nem is szoktak. Mosolyogva néznek rám, miközben fújják a füstöt. Milyen kis helyes a hasam.

Bővebben ...
Műfordítás

Seamus Heaney: Tavaszi szünet

Fotó: Murdo Macleod

Zavarba jöttem / a felállva kezet nyújtó idős emberektől, / akik azt mondogatták, hogy „őszinte részvétem.”

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Hátra Texast, Arizonát

Fotó: Nemes Eszter

Elhiszem róla, hogy valamikor, nagyon régen elhivatottan bízott a küldetésében. Neki nem biztos, hogy elhinném. De róla igen. Elnézem, hogy másodszor már nem köszön vissza, és tudom, hogy hosszú évek óta itt, ezen a padon ül. Már nem hobó. Mert nem megy sehova. És az öntudat lázadását látom bele, csupán kora és helyzete miatt, a ténybe, hogy egy helyben ül. Látom, ahogy évtizedekkel ezelőtt megunja, hogy a kalandvágyat hajtani klisé lett. A hobóság intézményesülni kezdett, és már csak abban volt egyedülálló, hogy egyedülállóan sokan kalandoztak országszerte.

Bővebben ...
Költészet

Terék Anna versei

Fotó: Czimbal Gyula

Régen mi Európa voltunk / és magához ölelt bennünket / a világ.

Bővebben ...
Próza

Hüse Lajos: Szemeim égnek, akár az eleven sebek

Fotó: a szerző archívuma

Óvatosan kihátrál a szobából, fel ne ébressze a fiait. Nagyon ritkán gondolok úgy rájuk, mint a testvéreimre. Apa fiai. Úgy könnyebb. Kihátrál, és kimegy a konyhába. Mert az is van.

Bővebben ...
Költészet

Posta Marianna: dns

Fotó: A szerző archívuma

a központozás / manipuláció, olyan könnyű elbeszélni egymás mellett

Bővebben ...
Mese

Majláth Ákos - Majláth Luca Sára: Placcs, zsupsz

Fotó: az alkotók archívuma

Öcsi próbált nem-gondolni a füleire, de a fülei (nagyon nehezen viselték, ha éppen valaki nem figyel rájuk) csak egyre jobban vörösödtek és vörösödtek. Pedig higgyetek nekem, Öcsi nagy mestere volt a nem-gondolásnak.

Bővebben ...
Költészet

Mazula-Monoki Zsuzsanna versei

Fotó: A szerző archívuma.

azzal nyugtatjuk / magunkat hogy hajnalra / esőt mondanak

Bővebben ...

Nyerges Gábor Ádám versei

Egy ember konzerválása nem szórakozás, / de nem is mindig gyászmunka. Evidencia. / Két óvodásmosolyú fiatal egyén halad / hazafelé egy feltúrt utcán, a rájuk /sötétedett nyárban-őszben.



Egy ember konzerválása



A volt szeretők múzeuma egész napos
nyitvatartással, ingyenes belépéssel
várja (haza) egyszem látogatóját.
Felhalmozott anyaga mindenki más
számára értelmezhetetlen. A kiállított
tárgyak eszmei értéke az elmúlt
kapcsolatok végkicsengésétől és
kronológiai sorrendjétől is függ.
Noha időről időre megesik bizonyos
háztartásokban a gyűjtemény alkalmi
rostálása, a kiállítás nagyobb részt csak
bővül. A tárlat részét nemcsak tárgyak,
fényképek, dokumentumok, eltett jegyek,
plüssállatok, levelek és egyéb kategóriájú
szuvenírek képezik, fő attrakciója épp a
virtuális részleg, melyben emlékképek,
de akár le nem élt idők részletgazdag
forgatókönyv-változatai is előfordulnak.
Egy ember konzerválása nem szórakozás,
de nem is mindig gyászmunka. Evidencia.
Két óvodásmosolyú fiatal egyén halad
hazafelé egy feltúrt utcán, a rájuk
sötétedett nyárban-őszben. Ennek egy
idő után pusztán dokumentumértéke van,
a szereplők mondták már, mondják még
másnak is, hogy szeretlek. A jelenet
azonban tucatjellege és egyedisége
mián egyaránt felbecsülhetetlen.
S mikor újra megismétlődik, sajátos és
megismételhetetlen módon, sokadszor is
pontosan ugyanúgy, bájos és szívszorító
egyszerre, ahogy a résztvevők újra meg
újra feltételezik, hogy ezúttal majd
nem lesz konzerválás, nem egy időszaki
kiállítás bővül, mikor apró darabokkal
gyarapítják a gyűjteményt, melyeken
szinte már előre virít a következő,
talán, szoronghatnak, mégsem
hozzárendelhető katalógusszám.

 

egy hallomás érzete / inkák


annyi kultúra van.
szerte a világban, de a közelben is.
még értelmezni is tudja, tudná.
értelmiségi ivadék.
aztán mégis csak az emberi test.
a geniátáliák figyelemdiktatúrája.
áh.
pedig annyi kultúra van a világon.
vannak, voltak például az inkák is,
azokról hallott már?
hogyne hallott.
mindenről hallott.
arról is, amiről nem.
érzésre. tudja, milyen érzete van
egy hallomásnak.
az már majdnem olyan, mint
majdnem ismerni valamit.
ami pedig épp olyan, mint
maga az ismeret. az értelmezés.
értelmiségi ivadék.
pedig a filharmonikusok.
a reneszánsz. európa!
de amott már lehajol,
nyújtózkodik, biggyeszt
vagy ajkába harap, hajába túr,
feszülő ruhán igazít egy emberi test.
pedig annyi de annyi. áh.

 

Fegyelmezné az ember


A meglepődés a pancserek műfaja,
hamvas, ostoba naiváké. De minek.
Minek e pár másodpercnyi, ripacs
bábszínház az ember arcán, pusztán,
hogy leleplezd magad, hogy végképp
egyértelművé tedd, nincs annyi eszed,
hogy rájöjj, mi történik. Mikor a párod
megvallja, hogy már nem szeret, mikor
a gyerek elárulja, hogy függő, mikor
az orvos közli, hogy a beteg, sajnos,
menthetetlen, egyáltalán, mikor bárki
bármit el akar mondani – miért is ne
fegyelmezné az ember az arcvonásait,
és felelne csak ennyit, pókerarccal:
tudom.

 

Nyerges Gábor Ádám író, költő, szerkesztő (Apokrif, Art7), az ELTE BTK 1945 utáni magyar irodalom programjának fokozatszerzés előtt álló doktorandusza. Új, Mire ez a nap véget ér című regénye 2020-ban jelenik meg a Prae Kiadónál. Legutóbbi kötete: Berendezkedés (Prae Kiadó, 2018).