Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Átkeretezés

Hová tevé boldogtalan fiait?
Vörösmarty Mihály: Előszó

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.
Ránézek az algás lépcsőről, összerándulunk,
és nincs közünk egymáshoz. Szárnyak kopognak
a maradásra alkalmatlan kikötő oldalán.
Születés helyett tél van és csend.
Ezért késnek nálunk az anyák, mert
szállnak el az angyalok a családtól. A korán
érkezettek. Bár felsírnak, csak egy órát
élnek. Összerándulok minden koppanásra,
és csak az ablakon keresztül merek az égre
nézni. De hiába, az égben semmi sincsen,
ami fiamhoz hasonlítana. Újabban őket keresem
minden parton. A visszatérő vájatokat
bámulom az iszapban, az esztétikáját keresem
mindennek, mintha ez segítene a távolságtartásban.
Elfárad a part az ismétlődésben. Nyomaiban
próbálok nyelvet találni, de nem fordíthatom le
halálukat arra, ahogy megtörnek a hullámok
a tengerirózsák, hínárok és kagylók közt.

 

Alakjamúlt

Amikor a nagypapámtól örökölt borotvapenge-csomag
egyik darabjával végigvágtam a kezemet az ütőér mellett,
mintha egy folyó öntött volna ki az alkaromból. Azóta
esténként benyomom a dugót a lefolyóba, megvárom,
amíg a mosdó megtelik vízzel, belerakom a fejemet,
és nézem a zománcot fulladásig. Fehér szirmú
vadvirágként ölel a csap. Ahogy kiemelem fejemet a vízből,
véletlenszerű mintában hullanak a cseppek. Addig
bámulom őket, amíg jelenteni kezd valamit a formájuk. Közben
arra gondolok, mikor dédszüleim 1918-ban átszöktek
a határon, talán a Szamoson át jöttek, hogy legyen valamilyen
kapcsolatom velük. Sodrásuk feltöltött egy várost.
Állítólag romániai svábok voltak, akaratuk ellenére is
sokkal több nyelvet beszéltek, mint amennyit én
valaha is fogok, mégsem tudnák elmondani,
nem azért küzdöttek, hogy a torkom köré tekerjem
a folyókat. Pedig a vízben gyorsan terjed a hang,
talán gyorsabban, mint ahogy visszahátrálok a télbe,
és a fagyban végleg rögzülnek a távolságok.

 

Németh Gábor Dávid, Budapest, 1994, költő, szerkesztő. Megjelent verseskötetei: Banán és kutya, FISZ, 2017; Lebegő arborétum, Prae Kiadó, 2022. Színházi munkái: Fatima (bemutató: Kolozsvári Magyar Opera, 2021); Emma (A MÜPA 2020-as zeneműpályázatának díjazottja); Az elveszett Hold (bemutató: Zene Háza, 2026).

Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...
Fotó: A szerző archívuma.

Oľga Gluštíková versei

azt kérdezik, mi marad utánunk // feljegyzések a testről / tökéletlen ciklusok / parókák / piros kéziratok

 

Biológiai nők atlasza (részletek)

ELENA (48), ÍRÓ

I.
azt kérdezik tőlem, miről
írom a további könyveim:

az időről és a számról
és a benne nyugvó elhalt fogakról

arról, hogy a függönyből túl hosszú
mennyasszonyi ruhát varrtam
egyetlen éjszaka alatt

arról, milyen lányai vannak
egy éremgyűjtő nőnek

egy gyerek fürdetéséről és anyáról
aki apára hasonlít

II.
azt kérdezik, mi marad utánunk

feljegyzések a testről
tökéletlen ciklusok
parókák
piros kéziratok:

otthonszülés után
egy gyerek a konyharuhába
csomagolva


PETRA (21) A SZERELEMRŐL

van egy csendes versem
Máté kezeiről
amiken átmentek a könyvek
és amik átmentek a noviciátuson

zenét hajtanak ki a zongorából

vannak napok, amikor fázik a kezem

de ahelyett
hogy az övéit fognám meg
írok egy verset a nehéz
sétáról fel a Zobor-hegyre
hogy az erdőben túl nagy
a csend, és én annyira félek
ránézni

hogy a tekintete, a zenéje
egyszer csak felmelegíti a kezem


GABIKA (43) SVETLANÁNAK (38)

hallgasd, mit duruzsolnak
a körülöttünk élők:

mennyit kell keresni
hány percet
mi mindent kell elérni
kihez menj férjhez és hogyan élj vele

miközben egyáltalán nem mondják el
hogy az emberi test
puha

mint a kenyér

amit egy pillanatra
kitéptek a világból


ÖZVEGYEMBER (67) A KÉSZÜLÉKEKRŐL

a mosogató- és a mosógép
dorombolnak a fehér macskák
míg zúgnak, azt kívánom
bárcsak a társaim lennének:
forró sima testtel
(zománc – bőr, sejtek
szívek koracélból)

hűlnek a kezem alatt, csendesek
amikor a munka után
lepihennek

Fordította: Nagyová Lenka

Oľga Gluštíková Észak-Szlovákiában született. Eddig két verseskötete jelent meg, a második Nők biológiai atlasza címmel látott napvilágot 2017-ben. Versei és publicisztikái számos online és print magazinban jelentek meg Szlovákiában, Csehországban, Romániában, Szerbiában, Peruban (és most már Magyarországon is). A költeményei több ízben elhangzottak a Szlovák Rádióban is. Jelenleg harmadik, Északi mítoszok, test és (kon)textus című verseskötetén dolgozik, amelynek egy részletét díjazták a rangos cseh/szlovák irodalmi versenyen, a Básne SK/CZ 2021-en.

Nagyová Lenka 1992-ben született Rimaszombatban, jelenleg Budapesten él. Fordító- és tolmács szakot végzett a Besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen, később az ELTÉ-n is. A Szlovák Köztársaság Magyarországi Nagykövetségén dolgozik fordítóként, mellette tolmácsolással és műfordítással foglalkozik. Koncerteken, művészmozikban lehet vele találkozni.