Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Korsós Gergő: Medúzanézegetés

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Lukács Flóra: El a tengerhez

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Ide, vissza

Fotó: Nemes Eszter

A vízben több tucat fekete, úszósapkás fejet véltem felfedezni. De rendesen elkolombuszoztam! Még a végére sem jutottam amúgy logikussá váló gondolatmenetemnek, ami megválaszolná a kérdést, hogy mi a fenéért hordanak az emberek úszósapkát az óceánban, mikor rájöttem, hogy azok nem emberek. Hanem fókák.

Bővebben ...

Felhőkarcos reggeli levél

André Krisztina és Szabó R. Ádám rotterdami levelesládája
Időközben másik irányból pukkanás hallatszik, és hamarosan megérkezik a képbe a zaj forrása is, egy kissé nagy kanyarokkal közlekedő, tetovált karú kerékpáros, zenét hallgatva, és maga után húzva egy pántlikán (nem szalag, ez bizony egy tagadhatatlan pántlika) egy ép, és néhány kipukkadt, lila lufit, az épet elejti az étterem bejárata előtt, majd kissé körülményesen, a bicikliről sem leszállva igyekszik parkolni a metrós néni közelében, miközben egyszerre vált számot a lejátszóján és igyekszik meggyújtani egy cigit a kezében. A biciklis végül, várakozásainkkal ellentétben, nem várja meg az étterem nyitását, hanem pár percen belül továbbkarikázik a térről.

 

André Krisztina 1995-ben született Csíkszeredában, jelenleg Rotterdamban él. Kommunikációs és közkapcsolatok szakon diplomázott, rövidprózát ír.

 

Szabó R. Ádám Gyergyószentmiklóson született 1989-ben. Csíkszeredában nevelkedett, Kolozsváron tanult a Sapientia EMTE Fotó-film-média szakán. 2018-ig Marosvásárhelyen dolgozott, jelenleg Rotterdamban él. Első kötete Rozé kalandjai címmel a FISZ gondozásában látott napvilágot 2018-ban.

 

 

Kedves barátom, alulírott mon ami!

 

Egyszer régen tervezgettük még, talán az Insomniában, hogy aztán majd, ha külön városban netán (ki tudja?) országban lennénk, akkor majd igazán levelezünk. Felvetettük, hogy papíron csináljuk majd, rendesen, ahogy a régi nagyok csinálták, úgy az igazi, megmarad, az irodalom- és mindenféle egyéb történészek majd évtizedek és -századok múlva is élvezettel fogják olvasni és fejtegetni az egymásnak, de azért egy kicsit az utókornak is írott sorainkat.

 

Ha papíron nem is (bár mindig csak egy Ctrl+P-re vagyunk tőle, hogy ilyen formában is levelünk legyen egymástól), az interneten keresztül legalább még kicsit be tudunk számolni egymásnak arról, amiről muszájnak érezzük. Nos hát, tudod, hol vagyok, minden oké, van bicikli, macska, boldogság, és, szerencsére, szinte minden nap tanúja vagyok valami olyan történésnek, amihez semmi közöm, csak úgy útba esik, aztán mégis velem marad hetekig, és amikor utólag naplót akarok írni ezekről a napokról, ezek a képek lefejtik magukról a tér-időbeli kontextust, egyetlen hatalmas nap színes töredékeivé forrnak össze.

 

Hogy értsd, mire gondolok, a napokban (ennél pontosabban, a fentiek tükrében tehát, nincs miért firtatni a dátumot) történt egy hasonló: egyik szombat reggel éppen annak örültem magamban, hogy mégiscsak vannak viszonylag (legalábbis az életünket végigkísérően) örök dolgok, és ezek közé tartozik az otthoni pakk érkezése is. Annyi változott e körül az elmúlt évekhez képest, hogy most már nem a vásárhelyi Poli kettőnél várjuk a méretes csomagunkat (is) hozó mikrobuszt, hanem Rotterdam központi állomásának, a Kapsalonnak is csúfolt épülete mellett.

 

A román rendszámú, fehér mikrobusz is cakkra ugyanolyan volt, mint a hazaiak, csak éppen ez még személyeket sem szállított, csak a miénkhez hasonló, tíz-húszkilós dobozokat. Miután sikeresen átvettük a madárlátta, legalább négy országot megjárt, „egy kis hazai”- gyűjteményt, úgy döntöttünk, az alig ébredező (errefelé nagyjából tízkor indul be igazán az élet, hétvégéken kifejezetten – és áldottan kis forgalmú – csendes a reggel) városközpontban fogunk reggelezni, mielőtt nekiesnénk a csomag módszeres vizsgálatának.

 

Mivel a gyorsfutár hajnali órában érkezett, a reggeliző hely előtt még várnunk kell pár percet nyitás előtt, ezalatt azonban nyugodtan szemügyre vehetjük a (nem túlzás) felhőkarcolók között megbújó, ötletes térkihasználású teret és ideiglenes lakóit. Mert a csendes reggel azért egy hétszázezres világvárosban sem jelent néptelent, természetesen, van itt olyan harmincas tinédzser, aki hozzánk hasonlóan láthatóan az étterem nyitását várja, imbolygásából ítélve, hosszúra nyúlt péntek estéről ragadt itt a szombat reggelben.

 

Épp egy cigiző metrós nénivel beszélget, aki a csúcsforgalom elindulása előtt még egyszer feljött a téren rejtező, metróállomás-komplexumhoz vezető mozgólépcsőn, amelyet olyan nyugodtsággal zár el maga után, mintha azt mondaná vele, ez a néhány méter itt az ő felségterülete és annak biztonsága az ő felelőssége, ő most cigizik, úgyhogy a lépcső most egy kicsit nem mozog.

 

Időközben másik irányból pukkanás hallatszik, és hamarosan megérkezik a képbe a zaj forrása is, egy kissé nagy kanyarokkal közlekedő, tetovált karú kerékpáros, zenét hallgatva, és maga után húzva egy pántlikán (nem szalag, ez bizony egy tagadhatatlan pántlika) egy ép, és néhány kipukkadt, lila lufit, az épet elejti az étterem bejárata előtt, majd kissé körülményesen, a bicikliről sem leszállva igyekszik parkolni a metrós néni közelében, miközben egyszerre vált számot a lejátszóján és igyekszik meggyújtani egy cigit a kezében.

 

A biciklis végül, várakozásainkkal ellentétben, nem várja meg az étterem nyitását, hanem pár percen belül továbbkarikázik a térről, majd a metrósnéni is elegánsan távozik a képből a mozgólépcsője segítségével.  Maradnak a galambok, a lila lufi, az imbolygó harmincas tinédzser, és persze, a tér egyik padján ülve, mi.

 

Mivel talán mi nézünk ki a leginkább adakozónak (vagy csak simán nyugodtnak), néhány galamb reménykedve megindul felénk valami kaját kuncsorogni (volt alkalmunk már tapasztalni az itteni különböző fajú madarak agresszív kéregetési technikáját, kellett már többek között hattyúk, vadkacsák, sirályok és egyéb szárnyas lények falkája miatt arrébb sétálnunk holland csatornák partjain), majd irányt változtatnak, és megindulnak valahová a hátunk mögé, ahonnan újabb váratlan hang hallatszik: magok, morzsák kopogása, és hamarosan szaporán bólogató galambcsőröké a betonon.

 

A lufihordozó irányából érkezik a csomag: egy hetvenes bácsi, öltözékéből ítélve valamikori postás, a kissé leharcolt szolgálati táskából szórja az elemózsiát az egyre szaporodó galambtársaságnak, közben keresi a szemkontaktust, ránk mosolyog, és mint aki jól végezte dolgát, benéz az ébredező étkezde ablakán, hátha a reggeliztetőnek is jár ma egy kiadós reggeli.

 

Úgy dönt, hogy vár még egy kicsit, közben a sztereotipikusan erős és mindenhová bebújó holland szél eléje helyezi a pántlikás lufit.

 

Ő jókedvűen belerúg, kétszemélyes focimeccset játszik a széllel, közben élvezi, hogy képes rá, hogy még ilyen magasra nyúlik a láb, és a nagy bakancs sem túl durva a labdává avanzsálódott lufihoz.

 

Közben figyeli, hogy figyeljük, talán motyog is valamit, de a holland nyelvtudásunk csak arra elég egyelőre, hogy megfelelő helyeken mosolyogjunk a hasonló helyzetekben.

 

Az ajtó kinyílik, a spontán összeverődött társaság szétoszlik, ki reggelizni, ki reggeliztetni, ki dolgozni indul el.

 

Nem sok közünk van a történésekhez, talán igazából nem is történt semmi, de amíg ennyire otthonihoz hasonló, és mégis teljesen más hangulatú az ittlét, egyikünk sem hajlandó nem rácsodálkozni. És jó egy kicsit kívül lenni szinte mindenen, élesebbek a körvonalak, tisztábbak a képek, és nem csak a fentihez hasonló, relatív aprók, hanem az (akár) ország-világ-méretűek is.

 

Neked hogy telnek a napjaid? Milyen most otthon lenni, hogy érzed magad, milyenek otthon a kisebb-nagyobb képek? Örülnénk, ha minél hamarabb meglátogatnál, nagyon sok mindent szeretnénk megmutatni, jó lenne már kicsit együtt turistáskodni veled az új otthonunkban, veled talán még egy új kedvenc kocsmánk is kerülne végre.

 

Addig is maradunk tisztelettel és szeretetettel, őszinte barátaid, innen a szeles Rotterdamból,

 

Krisztina és Ádám

 

André Krisztina - Szabó R. Ádám