Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Mazula-Monoki Zsuzsanna versei

Fotó: A szerző archívuma.

azzal nyugtatjuk / magunkat hogy hajnalra / esőt mondanak

Bővebben ...
Próza

Várkonyi Sára: A tónál

Fotó: Horváth Andor Péter

És miről írtál? Hogy a tesóm… a féltesómat elrabolja egy emberkereskedő, de a delfinekkel együtt megmentjük. Az apának eszébe jut, hogy Hararében iskolába menet a sofőr egyszer ledudált egy kislányt az útról, aki a hátára kötve cipelte az iker öccseit.  

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...

Virágok

Anyám pénzt nyomott a kezembe, és egy cetlit, amin írta, mit kell venni. Megkért, hogy vegyek két kapucsínót a Birgitában. Nem volt messze az üzlet, de kellett a cetli. Legutóbb, amikor Báttya elküldött a boltba, hogy hozzak neki egy borotvát és a visszajáróból vehetek magamnak valami édességet, a boltba érve már csak az édességre emlékeztem, úgyhogy az egész pénzt turbórágóra és csokira költöttem.

Kezdett elegem lenni a délutáni alvásokból. Nem is voltam álmos, Mama mégis mindig jött, hogy le kell feküdni. Ő is alszik velem. Befeküdt az ágyba, de ébredéskor már sosem volt mellettem. Egy idő után rájöttem, hogy igazából nem is alszik. Akkor én is eljátszottam csak, hogy alszom, Mama óvatosan lemászott mellőlem az ágyból és kiosont. Én pedig ugyanolyan óvatosan, hogy senki meg ne lásson, átosontam a szomszédba Keresztmamához. Szerettem Keresztmamát, de a leginkább mégis a két lánya miatt jártam hozzájuk, akikkel lehetett játszani. Sőt, tehenük is volt, akinek borja született. Hosszú, puha szőre göndörödött, és amikor elengedték a hátsó kertben, szaladt és ugrált, mint egy kiskutya. Kereszttata azt mondta, ne adjunk neki nevet, de mi mégis elneveztük Virágnak. Keresztelőt is tartottunk neki és virágkoszorút fontunk a fejére. Azt sajnos megette, amikor leesett róla, de örültünk, hogy szereti a nevét.

Egyik délután, amikor átszöktem hozzájuk, Virág fejjel lefele lógott a pajta előtt. Két hátsó lábán nem volt már bőr, a húsa körül legyek keringtek. Kereszttata és egy másik férfi állt mellette, kezükben nagy késsel. Odaszaladtam hozzá. Bociszeme még nyitva volt, de már nem volt játékosság benne. Keresztmama megfogott és a kapuhoz vezetett. Megkért, hogy inkább menjek haza, mert sok dolog van. Mama közben észrevette, hogy nem vagyok az ágyban. Akkor kiderült, hogy már hetek óta minden nap elszököm.

Másnap már nem próbált lefektetni délután. Sőt, anyám sem, akinek épp szabadnapja volt. Keresztmama jött átt, hozta a kóstolót Virágból. Anyám pénzt nyomott a kezembe, és egy cetlit, amin írta, mit kell venni. Megkért, hogy vegyek két kapucsínót a Birgitában. Nem volt messze az üzlet, de kellett a cetli. Legutóbb, amikor Báttya elküldött a boltba, hogy hozzak neki egy borotvát és a visszajáróból vehetek magamnak valami édességet, a boltba érve már csak az édességre emlékeztem, úgyhogy az egész pénzt turbórágóra és csokira költöttem. A kiszolgáló már ismert, meg sem számolta, amit adtam, csak kinyitotta a fiókot és belesöpörte az aprót. Hazafele megálltam virágot szedni. Az útszéli fű sárgállott a sok cigányvirágtól. Amikor egy nagyobb maroknyi összegyűlt, szétválasztottam, hogy két csokor legyen belőle és az egyiket letettem a fűbe. Rendezgettem a csokrot, hogy szépen álljanak a virágok. Letépdestem a hosszabb szárakat. A másik is ugyanezt csináltam. Aztán fogtam mindkettőt és szaladtam haza, nehogy elhervadjanak. Anyám mosolygott, hogy milyen kedves kislány vagyok. Két pálinkás poharat vett elő. Beletette a virágokat, aztán megkérdezte, hol a kapucsínó. Bámultam rá. Anyám kérdezgetni kezdett. Eleinte türelmesen.

 ­– Miért mentél el itthonról Ágnes?

­– Nem tudom.

­– Nem a boltba küldtelek?

­– De igen.

­– S nem mentél el a boltba?

­– De igen.

­– S hol a kapucsínó?

­– Megvettem.

­– De hova tetted?

­– Nem tudom. Megálltam virágot szedni és…

­– Na, menj vissza gyorsan, ahol a virágot szedted, nézd meg a földön.

Kedvesen mondta, de hallottam a hangjában valami oda nem illőt, amitől majdnem elsírtam magam. Szaladtam vissza egészen a boltig. Néztem a földet. Nem volt sehol a kapucsínó. Még kétszer visszamentem, de csak nem találtam. Nem mertem haza menni, de muszáj volt. Anyám magyarázkodni kezdett, nincs több pénzünk, hogy másikat vegyek. Keresztmama mondta, semmi baj, hoz át egy főzet kávét. Amikor elment, anyám hangosan kezdett beszélni, de nem is nekem mondta, inkább magának, hogy nem igaz, hogy semmit nem lehet rám bízni. Felborította a virágokat. Még mérgesebb lett, mert a fehér abroszt megfogta a virágpor. Keresztmama visszajött, a kezembe csúsztatott egy kockacukrot úgy, hogy anyám ne lássa, és megkért, hogy menjek játszani. Hagyjam a felnőtteket nyugodtan beszélgetni. Hátramentem a kertbe, beültem a kedvenc szilvafám alá. Elszopogattam a kockacukrot és elaludtam.


György Alida 1995-ben született Székelyudvarhelyen. A bölcsészettudományi karon végzett magyar-komparatisztika szakon Kolozsváron. Tanult média szakon, jelenleg drámaírás mesterképzést végez a Marosvásárhelyi Művészeti egyetemen. Első kötete 2021-ben fog megjelenni.