Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Simon Bettina a Litmusz Műhelyben

Fotó: Simon Bettina

Vendégünk volt Simon Bettina író, költő, művészettörténész, aki szerint a „mi az irodalom?” kérdés maga az irodalom.

Bővebben ...
Költészet

Farkas Arnold Levente versei

Fotó: A szerző archívuma.

hallottalak sírni uram / de a könnyed bizonytal / an bizonytalan minden

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Simon Bettina - Kerber Balázs - Körtesi Márton: Az éjszaka fényszíve

Fotó: Litmusz Műhely

Ömlik belőlem / a malőr, idegesen bámulom a csillárt, / a hátam mögött érzem a fintorgást, / és megtölti az éjszaka kezemben a poharat.

Bővebben ...
Költészet

Szabó Gergely versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

bárcsaknénik és bezzegbácsik ökoszivárványos szatyraiba / szorult mákszemként hallgatunk 

Bővebben ...
Próza

Palotai Péter: Limbó Hintó

Fotó: Fejes Márton

Most, hogy járműtulajdonossá válok, eldöntöttem, hogy vállalkozni fogok – haladjunk a korral –, és Pityuval közösen csapatjuk majd az utakon. Szóval, modernizálunk. Megyünk az úri negyedbe, szekérrel. Nem is hinné el senki, mi mindent kidobnak a naccságák. Mi meg begyűjtjük, de most már majd ipari mértékben, nem csak úgy kicsiben. A hasznos limlom megy a zsibire, eladjuk. 

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Ideje a megbecsülésnek - Lapszemle irodalmi folyóiratok december és januári lapszámaiból

Montázs: SZIFONline

Talán senki nem vitatja, hogy a magyar irodalmi folyóiratok minősége messze túlszárnyalja azt, amit egyre szűkösebb anyagi támogatottságuk megengedne. Emiatt lapszemlém vélhetően akkor járna el helyesen, ha minden egyes december-januári megjelenést végigvenne. Ez azonban egy jótékony, ám voltaképp megúszós írást eredményezne. Merthogy miután befutott a felkérés e feladat elvégzésére, – hogy a lapszemle ne ,,csak” lapszemle legyen – zsigerből egészen más gondolatok is elkezdtek kavarogni bennem, melyeknek közös pontjaként tűnt fel a talán folyóiratszemlébe nem illő illetlen kérdés, hogy mi az, ami hiányzik?

Bővebben ...
Költészet

Szűcs Anna Emília: a körmök rossz sorrendben nőnek

Fotó: Ladányi Jancsó Jákob

azt hajtogatod, a rosszul megválasztott szavak ölnek, / de szerintünk a jól megválasztottak is

Bővebben ...
Költészet

Majláth Ákos versei

Fotó: Gyéresi Orsolya

A többi mag jó földbe esett. / Szárba szökkent ott a szégyen, / burjánzottak az önvádlás sötétzöld / levelei. Később termést hoztak: / gyomorgörcsöt, értelmetlen alázatot. / Egyik harmincszorost, / másik hatvanszorost, / sőt, volt amelyik százszorost.

Bővebben ...
Fotó: Sükösd Emese

Kádes

Az egyiptomi felhólyagosodott tenyeréből sütött az isten testmelege. Miriam még sosem látott ilyen közönnyel viselt fájdalmat. Miért tetted, bámult az összeégett bőrre.

(főnév) felszentelt hely 100 km-re Hebrontól délre;

itt halt meg Miriam, miután 38 éven át vándorolt a pusztában.

 

I.

Az egyiptomi némán állt egy agyagkorsóval a próféta sátra előtt.

Miriam unta a sivatagot, a szárazságot, a szagokat. Amikor észrevette őt, nem lepődött meg. Mióta mezítláb átsétált egy tenger fenekén, nehéz volt meglepni. 

Mesélj nekem, kérte az egyiptomi,

és Miriam lábához tette a korsót.

Mély, forró akcentusa volt, akár a Nílus népének.

Miriam akkor már napok óta nem hallott emberi hangot: féltek tőle, ahogy Mózestől is. Jahve közelségétől mindenki félt.

Mit szeretnél tudni, kérdezte.

Meséld el az álmaidat, felelte az egyiptomi.

Miriam bólintott, fejében képek kavarogtak Kánaán fekete földjéről, dús szőlőfürtjeiről. Hirtelen kiszáradt a szája. Beleivott a korsóba; a víz poshadt volt és langyos. 

Unta a sivatagot.

 

II.

Az egyiptomi kifésülte Miriam haját,

finoman szétválasztva az izzadtságtól összetapadt tincseket.

Mit láttál ma éjjel, kérdezte.

Rosszul aludtam, hazudta Miriam.

(Pusztaságot láttam, sarló alá hajló búzaföldeket. Öreg voltam és magányos, mint a beomlott kút. Egy aratót láttam, akinek érintése hűvös, mint az árnyék. A Nílus nyelvén beszélt, azt mondta, néped az én népem, Istened az én Istenem.)

Te miért jöttél ki Egyiptomból, kérdezett vissza.

A csontfésű egy másodpercre megakadt az őszülő hajban, majd siklott tovább. Az egyiptomi visszanyelte a választ.

(Kegyetlenebb istent kellett keresnem, mint Ámon Ré, olyat, aki vért fakaszt a Nílusból, csordákat és elsőszülötteket gyilkol a népéért. Próféta, te nem tudod, milyen könnyen válik az otthon szitokszóvá az erőszak nyelvein.)

Nem csak ti éltetek ott bezárva, felelte végül halkan.

 

III.

Az egyiptomi felhólyagosodott tenyeréből sütött az isten testmelege.

Miriam még sosem látott ilyen közönnyel viselt fájdalmat.

Miért tetted, bámult az összeégett bőrre.

Az egyiptomi behunyta a szemét. A Jahve tűzoszlopába tartott keze tompán, befelé lángolt. Megnyugtatta ez a fantomégés, a hatalom tapintható jelenléte.

Meg akartam érinteni az istened, felelte végül.

Miriam felnézett rá,

ki akarta mondani az igazságot, a tiszta és szégyentelen igazságot,

ehelyett Kánaán fekete földjéről, dús szőlőfürtjeiről beszélt.

Unta a sivatagot.


Bodor Emese 2004-ben született Budapesten, az ELTE pszichológia alapszakos hallgatója. Verset, prózát és cikkeket publikál, az f21.hu és a Nincs online folyóirat újságírója, szabadidejében dramaturg és sufniaktivista. Szeret Kafkát és horoszkópokat olvasni.