Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Luciana Ratto (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Apu, melyikünket mentenéd meg?

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, a második gyerekkel megduplázódik a szeretet, azt mondják, hogy ezt kell mondani az elsőszülötteknek, de most két kiskutyaszem könyörög, hogy őt válasszam, és hagyjam veszni a másikat.

Bővebben ...
Műfordítás

Andrei Dósa (f. Horváth Benji): Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség

Fotó: Veronica Ștefăneț

Igyekszem a lehető legokésabban hozzáállni a nőkhöz, még ha nagyrészt nőgyűlölő és szexista klisék sorozatába csúszik is bele az agyam. Mindenféle disznó vicceken nőttem fel, amelyeknek a főszereplői Móricka és Bulă voltak. Gyakran éreztem kísértést, hogy mint a viccben Bulă, azt mondjam a barátnőimnek, tetszik, ahogy gondolkodsz.

Bővebben ...
Költészet

Holczer Dávid versei

Fotó: Szántó Bence Attila

Isten tudja mire képes / egy ember seprűvel a kezében

Bővebben ...
Próza

Baqais Dávid: nem lenne boldogabb

Fotó: James Herbert

és akkor se lenne boldogabb, ha aztán öt vesztes pályázat után elkezdene egy kocsmában pultozni, hogy leplezze az ismerősei előtt az örökölt transzgenerációs vagyonát, ami miatt folyamatos bűntudatot érez, de akkor se, ha megtudná, hogy a barátjának háromszor annyi van a takarékszámláján, mint neki, és ő még bűntudatot sem érez

Bővebben ...
Próza

Szeifert Natália: Kopognak

Fotó: a szerző archívuma

részlet a Hóember a Naprendszerben című regényből

Bővebben ...
Költészet

Zsigmond Soma versei

Fotó: Pénzes Johanna

Lépteid alatt felnyög a parketta, ablakot nyitsz, / a levegő idegen csípése nem ébreszt fel.

Bővebben ...
Költészet

Kollár Árpád versei

Fotó: Keller Ami

az almahéjon azt a pici, barna a foltot

Bővebben ...
Próza

Murányi Zita: Halálfélelem

Fotó: a szerző archívuma

A férfiaktól is ösztönösen tartok, képtelen vagyok nem hidegen viszonozni az érintést, ujjaimat egyedül a pusztulás mozgatja, amihez érek, tönkremegy, atomjaira hullik.

Bővebben ...
Próza

Lázár Bence András: Saldanha. Lisszabon. Kacsakagyló.

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, Lisszabonban, a fehér városban, egészen máshogy megy le a nap. Legalábbis a portugálok ezt hiszik, és azon a csütörtöki délelőttön egy bizonyos Weisz Máté és egy bizonyos Perr Rebeka is ezt hitte.

Bővebben ...
Költészet

Benkő Imola Orsolya versei

Fotó: Szerdahelyi Mátyás

helyzet van a 10. C osztályban a kolléga / túl fiatal

Bővebben ...
Költészet

Saád Anna versei

Fotó: Sárközi Bence

de bennem ragadnak tanításaid / amik szerint élnem kéne

Bővebben ...
Költészet

Vincze Szabolcs versei

Fotó: Pavlovits Gitta

A Braille-írás panaszkodik / a hozzád érő kezekről

Bővebben ...
Fotó: Sükösd Emese

Kádes

Az egyiptomi felhólyagosodott tenyeréből sütött az isten testmelege. Miriam még sosem látott ilyen közönnyel viselt fájdalmat. Miért tetted, bámult az összeégett bőrre.

(főnév) felszentelt hely 100 km-re Hebrontól délre;

itt halt meg Miriam, miután 38 éven át vándorolt a pusztában.

 

I.

Az egyiptomi némán állt egy agyagkorsóval a próféta sátra előtt.

Miriam unta a sivatagot, a szárazságot, a szagokat. Amikor észrevette őt, nem lepődött meg. Mióta mezítláb átsétált egy tenger fenekén, nehéz volt meglepni. 

Mesélj nekem, kérte az egyiptomi,

és Miriam lábához tette a korsót.

Mély, forró akcentusa volt, akár a Nílus népének.

Miriam akkor már napok óta nem hallott emberi hangot: féltek tőle, ahogy Mózestől is. Jahve közelségétől mindenki félt.

Mit szeretnél tudni, kérdezte.

Meséld el az álmaidat, felelte az egyiptomi.

Miriam bólintott, fejében képek kavarogtak Kánaán fekete földjéről, dús szőlőfürtjeiről. Hirtelen kiszáradt a szája. Beleivott a korsóba; a víz poshadt volt és langyos. 

Unta a sivatagot.

 

II.

Az egyiptomi kifésülte Miriam haját,

finoman szétválasztva az izzadtságtól összetapadt tincseket.

Mit láttál ma éjjel, kérdezte.

Rosszul aludtam, hazudta Miriam.

(Pusztaságot láttam, sarló alá hajló búzaföldeket. Öreg voltam és magányos, mint a beomlott kút. Egy aratót láttam, akinek érintése hűvös, mint az árnyék. A Nílus nyelvén beszélt, azt mondta, néped az én népem, Istened az én Istenem.)

Te miért jöttél ki Egyiptomból, kérdezett vissza.

A csontfésű egy másodpercre megakadt az őszülő hajban, majd siklott tovább. Az egyiptomi visszanyelte a választ.

(Kegyetlenebb istent kellett keresnem, mint Ámon Ré, olyat, aki vért fakaszt a Nílusból, csordákat és elsőszülötteket gyilkol a népéért. Próféta, te nem tudod, milyen könnyen válik az otthon szitokszóvá az erőszak nyelvein.)

Nem csak ti éltetek ott bezárva, felelte végül halkan.

 

III.

Az egyiptomi felhólyagosodott tenyeréből sütött az isten testmelege.

Miriam még sosem látott ilyen közönnyel viselt fájdalmat.

Miért tetted, bámult az összeégett bőrre.

Az egyiptomi behunyta a szemét. A Jahve tűzoszlopába tartott keze tompán, befelé lángolt. Megnyugtatta ez a fantomégés, a hatalom tapintható jelenléte.

Meg akartam érinteni az istened, felelte végül.

Miriam felnézett rá,

ki akarta mondani az igazságot, a tiszta és szégyentelen igazságot,

ehelyett Kánaán fekete földjéről, dús szőlőfürtjeiről beszélt.

Unta a sivatagot.


Bodor Emese 2004-ben született Budapesten, az ELTE pszichológia alapszakos hallgatója. Verset, prózát és cikkeket publikál, az f21.hu és a Nincs online folyóirat újságírója, szabadidejében dramaturg és sufniaktivista. Szeret Kafkát és horoszkópokat olvasni.