Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Orcsik Roland: Hordozható óceán (regényrészlet)

Fotó: Takács Borisz

Adriana úgy hörgött, mintha démonok szállták volna meg, nem nő volt már, ám nem is férfi: könyörtelen erő. Amikor befejezte, lehajtotta fejét, a vonójáról lógtak a szakadt szőrszálak.

Bővebben ...
Műfordítás

Margaret Atwood (f. Csonka Ági): Metempszichózis, avagy a lélek utazása

Fotó: Luis Mora

Jómagam például csigából egyenesen emberré lettem, nem voltam közben guppi, cápa, bálna, bogár, teknős, aligátor, görény, csupasz turkáló, hangyász, elefánt vagy orangután.

Bővebben ...
Próza

Karácsony-Rácz Boglárka: Nem látja a felszínt, azt álmodja

Fotó: a szerző archívuma

Woolf legalább hat-nyolc soron át ír a borzongásról, anélkül, hogy leírná a borzongás szót, mondja. Hallgatja Zelmát, próbálja visszaidézni, hol ír Woolf a borzongásról, és egyáltalán mit érthet alatta, hogy ez a borzongás fenyegető, vagy kellemes inkább.

Bővebben ...
Költészet

Kátai Boróka versei

Fotó: Kátai Judit

a sötét tó mellett / vágyom újra repülni

Bővebben ...
Költészet

Debreczy Csenge Kata versei

Fotó: Buzás Norbert

szüretel a szív a fiú szemekből, / hogy aztán túlélje a visszautasítást / a munkahelyen, az utcán, a moziban

Bővebben ...
Költészet

Kormányos Ákos: Víz és vér 5

Fotó: Kormányos Gergő

Két ápoló tart ülő-magzatpózban, / a csigolyáim közötti rés így picivel megnő

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (II. rész)

Fotó: a szerző archívuma

A motorbőgés abbamaradt, de a vörös fény továbbra is megvilágította a vasúti kocsit. Emberek másztak rá, léptek elő mögüle. Lehettek vagy negyvenen, de csak egyikük sétált Ferenchez. Olyan volt, mint egy vörös árnyék.

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (I. rész)

Fotó: a szerző archívuma

Most viszont belengették, hogy amint a vasúttársaság eltakarítja a személyszállító kocsikat, megint kiírják a pályázatot. Csak a kocsikban a Máltai Szeretetszolgálat pártfogásában hajléktalanok laktak, és amíg ez nem változik, pályázat sincs.

Bővebben ...
Költészet

Szegedi Eszter: Hívott fél

Fotó: Kovács Gábor

Fekete ruha és csokor, sminket ne. / Ne állj oda a családhoz

Bővebben ...
Műfordítás

Daniel Bănulescu (f. Szonda Szabolcs): Minden idők legjobb regénye

Fotó: a szerző archívuma

Odabent, a bűvös szobában a cigánylány pótolja a szentelt olajat az örökmécsesben, amely a nagyrészt a Szűzanyát ábrázoló szentképeket világítja meg, szellőztet, hatszor söpröget hat különböző irányban, és egy üveg hamutartóban eléget három szem tömjént, hogy elűzze a hívatlanul érkező gonosz szellemeket.

Bővebben ...
Műfordítás

Erlend Loe (f. Patat Bence): Az álombiciklik regisztere

Fotó: Kállai Márta

Találkozni akar vele, de Solveig-nek résen kell lennie. Mert az ilyen fiúk többnyire csak egy dolgot akarnak. Bár néha Solveig is csak egy dolgot akar. De akkor is.

Bővebben ...
Költészet

Kazsimér Soma versei

Fotó: Vigh Levente

Kripták és véráldozatok, / ahogy a filmekben.

Bővebben ...
Fotó: Sükösd Emese

Kádes

Az egyiptomi felhólyagosodott tenyeréből sütött az isten testmelege. Miriam még sosem látott ilyen közönnyel viselt fájdalmat. Miért tetted, bámult az összeégett bőrre.

(főnév) felszentelt hely 100 km-re Hebrontól délre;

itt halt meg Miriam, miután 38 éven át vándorolt a pusztában.

 

I.

Az egyiptomi némán állt egy agyagkorsóval a próféta sátra előtt.

Miriam unta a sivatagot, a szárazságot, a szagokat. Amikor észrevette őt, nem lepődött meg. Mióta mezítláb átsétált egy tenger fenekén, nehéz volt meglepni. 

Mesélj nekem, kérte az egyiptomi,

és Miriam lábához tette a korsót.

Mély, forró akcentusa volt, akár a Nílus népének.

Miriam akkor már napok óta nem hallott emberi hangot: féltek tőle, ahogy Mózestől is. Jahve közelségétől mindenki félt.

Mit szeretnél tudni, kérdezte.

Meséld el az álmaidat, felelte az egyiptomi.

Miriam bólintott, fejében képek kavarogtak Kánaán fekete földjéről, dús szőlőfürtjeiről. Hirtelen kiszáradt a szája. Beleivott a korsóba; a víz poshadt volt és langyos. 

Unta a sivatagot.

 

II.

Az egyiptomi kifésülte Miriam haját,

finoman szétválasztva az izzadtságtól összetapadt tincseket.

Mit láttál ma éjjel, kérdezte.

Rosszul aludtam, hazudta Miriam.

(Pusztaságot láttam, sarló alá hajló búzaföldeket. Öreg voltam és magányos, mint a beomlott kút. Egy aratót láttam, akinek érintése hűvös, mint az árnyék. A Nílus nyelvén beszélt, azt mondta, néped az én népem, Istened az én Istenem.)

Te miért jöttél ki Egyiptomból, kérdezett vissza.

A csontfésű egy másodpercre megakadt az őszülő hajban, majd siklott tovább. Az egyiptomi visszanyelte a választ.

(Kegyetlenebb istent kellett keresnem, mint Ámon Ré, olyat, aki vért fakaszt a Nílusból, csordákat és elsőszülötteket gyilkol a népéért. Próféta, te nem tudod, milyen könnyen válik az otthon szitokszóvá az erőszak nyelvein.)

Nem csak ti éltetek ott bezárva, felelte végül halkan.

 

III.

Az egyiptomi felhólyagosodott tenyeréből sütött az isten testmelege.

Miriam még sosem látott ilyen közönnyel viselt fájdalmat.

Miért tetted, bámult az összeégett bőrre.

Az egyiptomi behunyta a szemét. A Jahve tűzoszlopába tartott keze tompán, befelé lángolt. Megnyugtatta ez a fantomégés, a hatalom tapintható jelenléte.

Meg akartam érinteni az istened, felelte végül.

Miriam felnézett rá,

ki akarta mondani az igazságot, a tiszta és szégyentelen igazságot,

ehelyett Kánaán fekete földjéről, dús szőlőfürtjeiről beszélt.

Unta a sivatagot.


Bodor Emese 2004-ben született Budapesten, az ELTE pszichológia alapszakos hallgatója. Verset, prózát és cikkeket publikál, az f21.hu és a Nincs online folyóirat újságírója, szabadidejében dramaturg és sufniaktivista. Szeret Kafkát és horoszkópokat olvasni.