Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...
Költészet

Pocsai János versei

Fotó: Nádas Mátyás

emlékszagú molyok őrzik / a ki nem mondott nevet.

Bővebben ...
Próza

Magyary Ágnes: Regény

Fotó: morpho

Amit fontosnak tartanak az emberek a megtörtént eseményekből, az banális részlet; és ami életbevágó, azon könnyed eleganciával átsiklanak. Ezért is olyan nehéz kihámozni a valóság sarokköveit. Persze, ha a rendőrségnek lenne hozzáférése a titkosszolgálat adataihoz, akkor minden sokkal könnyebb lenne, de a városállamban nem volt cél, hogy a rendőrségnek könnyebb legyen.

Bővebben ...
Költészet

Wölfl-Molnár Eszter versei

Fotó: Nagy Viktor

Túl sokáig volt a bordák mögött

Bővebben ...
Próza

Vince András: Adamec (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Mi itt a Magyar Televízióban megpróbálunk fenntartani bizonyos civilizált viselkedési kereteket, például légyszívessel kezdjük a mondatot. De még véletlenül se gondold azt, váltott át kioktató tegezésbe, hogy te szívességet teszel bárkinek is, ha végrehajtasz egy kérést. Ez csak annyit jelent, hogy nem vagyunk végtelenül tahók. Mi így adjuk ki a parancsot.

Bővebben ...
Költészet

Ecsedi Borbála versei

Fotó: Vigh Levente

Nehéz gyökerek fognak / nem engednek át a határon

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Szocia

Fotó: Zanati Réka

Aztán szétestem. Volt olyan is. Nem szeretek róla beszélni, de ha így vizslatod, hát muszáj. Inkább hallgatok, az az egyszerűbb, kényelmes közöny, mint holmi fura nemet mondás. Így hordtak szét a hangyák, mindenki magának, a maga királynőjének, hátha utána homlokon csókolja őket.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: A szabadságról

Fotó: Ádám Gyula

zsörtölődsz reggeltől / estig, akár medve a hó nélküli teleken

Bővebben ...
Próza

Klein Mari: Ágyban Prousttal

Fotó: a szerző archívuma

Újra meg újra felszítottad a tested, reggel hatig, amíg a maradék félsz ki nem rázkódott belőle. Míg ki nem világosodott. Mert akkor megbizonyosodtál: a denevérek már hazatértek, és bevackoltak a háztömb hasadékaiba.

Bővebben ...
Költészet

Gulisio Tímea versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Vasalt zoknival fojtják meg anyát

Bővebben ...
Fotó: Sükösd Emese

Kádes

Az egyiptomi felhólyagosodott tenyeréből sütött az isten testmelege. Miriam még sosem látott ilyen közönnyel viselt fájdalmat. Miért tetted, bámult az összeégett bőrre.

(főnév) felszentelt hely 100 km-re Hebrontól délre;

itt halt meg Miriam, miután 38 éven át vándorolt a pusztában.

 

I.

Az egyiptomi némán állt egy agyagkorsóval a próféta sátra előtt.

Miriam unta a sivatagot, a szárazságot, a szagokat. Amikor észrevette őt, nem lepődött meg. Mióta mezítláb átsétált egy tenger fenekén, nehéz volt meglepni. 

Mesélj nekem, kérte az egyiptomi,

és Miriam lábához tette a korsót.

Mély, forró akcentusa volt, akár a Nílus népének.

Miriam akkor már napok óta nem hallott emberi hangot: féltek tőle, ahogy Mózestől is. Jahve közelségétől mindenki félt.

Mit szeretnél tudni, kérdezte.

Meséld el az álmaidat, felelte az egyiptomi.

Miriam bólintott, fejében képek kavarogtak Kánaán fekete földjéről, dús szőlőfürtjeiről. Hirtelen kiszáradt a szája. Beleivott a korsóba; a víz poshadt volt és langyos. 

Unta a sivatagot.

 

II.

Az egyiptomi kifésülte Miriam haját,

finoman szétválasztva az izzadtságtól összetapadt tincseket.

Mit láttál ma éjjel, kérdezte.

Rosszul aludtam, hazudta Miriam.

(Pusztaságot láttam, sarló alá hajló búzaföldeket. Öreg voltam és magányos, mint a beomlott kút. Egy aratót láttam, akinek érintése hűvös, mint az árnyék. A Nílus nyelvén beszélt, azt mondta, néped az én népem, Istened az én Istenem.)

Te miért jöttél ki Egyiptomból, kérdezett vissza.

A csontfésű egy másodpercre megakadt az őszülő hajban, majd siklott tovább. Az egyiptomi visszanyelte a választ.

(Kegyetlenebb istent kellett keresnem, mint Ámon Ré, olyat, aki vért fakaszt a Nílusból, csordákat és elsőszülötteket gyilkol a népéért. Próféta, te nem tudod, milyen könnyen válik az otthon szitokszóvá az erőszak nyelvein.)

Nem csak ti éltetek ott bezárva, felelte végül halkan.

 

III.

Az egyiptomi felhólyagosodott tenyeréből sütött az isten testmelege.

Miriam még sosem látott ilyen közönnyel viselt fájdalmat.

Miért tetted, bámult az összeégett bőrre.

Az egyiptomi behunyta a szemét. A Jahve tűzoszlopába tartott keze tompán, befelé lángolt. Megnyugtatta ez a fantomégés, a hatalom tapintható jelenléte.

Meg akartam érinteni az istened, felelte végül.

Miriam felnézett rá,

ki akarta mondani az igazságot, a tiszta és szégyentelen igazságot,

ehelyett Kánaán fekete földjéről, dús szőlőfürtjeiről beszélt.

Unta a sivatagot.


Bodor Emese 2004-ben született Budapesten, az ELTE pszichológia alapszakos hallgatója. Verset, prózát és cikkeket publikál, az f21.hu és a Nincs online folyóirat újságírója, szabadidejében dramaturg és sufniaktivista. Szeret Kafkát és horoszkópokat olvasni.