
A láthatatlantól az epifániáig
- Részletek
- Írta: Codău Annamária
Márciusi lapszemle
A Korunk magyar történelmi csaták témájú lapszámában elsőként Szűts-Novák Rita Szendrey Júlia (1828–1868) költőnő romantikus gyermekképe című tanulmányára csaptam le, amelynek tézise, hogy a szerző romantikus irodalmi eszményképe és a magánéleti gyermekfelfogása kevésbé összeegyeztethető. A tanulmány azon egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő törekvések közé sorolható, amelyek látni és láttatni kívánják Szendrey Júliát a nemzeti özvegy sablonszerepén túl, s bár ígérete ellenére túlnyomórészt az életrajzi és a korszakra jellemző körülményekre fókuszál, mintsem a költőnő saját írásaira, sűrített és meggyőző gondolatmenetet nyújt.
Tavaszkezdő impressziók leltára következik, a láthatatlantól az epifániáig vezető szálra lazán felfűzve.
A Látóban folytatódnak a fordítói munka láthatóvá tételének gesztusai, a Sétatér rovatban András Orsolya közöl Tiszta udvar, rendes fordítás címmel körültekintő és letisztult szempontrendszer mentén haladó remek esszét. A fordításelmélet lezárhatatlan és már-már fárasztóan ismétlődő-ismételt kérdéseihez olyan fogalmak felől vázol megközelítésmódot, mint az otthonosság, a belakhatóvá tétel, az intimitás, az etikai dimenzió, a másság meghagyása, a fordítói tapintat, mindezek kiindulópontja pedig a házimunka és a fordítás analógiája, amely a produktív és reproduktív munka hatalmi viszonyának a leépítését is célozza. (Engem személyesen is érintő írás, visszaigazolja tapasztalatomat, nyelvet ad annak, meg persze az utóbbi időben különösen belemerültem mindenféle láthatatlan irodalmi munkába, szóval jól is esett ezt olvasni.) Kiss László A hetes számú ház novellája egy kertipartiról szólhatna, hogy végül a bizalmatlanság néhány zsúfolt percébe vigyen bele; elbeszélőjének modoros túlagyalásai egyszerre komikusak és képesek jól magukkal rántani. Szintén belemélyültem Bodor Ádámnak egy mostohaanya haláláról szóló, mészégetők és rév között játszódó, Paraszkíva című novellájába – elsőre úgy tűnt, hígítottabb változata a bodorádámi atmoszférának, aztán mégsem éppen. kabai lóránt mi tűnik és milyen évszak című két „téli” verse komor süppedés a kilátástalanságba, lemondásba, mindenféle szenvelgés kerülésével, hiteles a „fényhiányos lelkiismeret”, ez a tapasztalat készítheti elő a Talált vers rovatban közölt Hiánytalan című Székely János-verset.
A Korunk magyar történelmi csaták témájú lapszámában elsőként Szűts-Novák Rita Szendrey Júlia (1828–1868) költőnő romantikus gyermekképe című tanulmányára csaptam le, amelynek tézise, hogy a szerző romantikus irodalmi eszményképe és a magánéleti gyermekfelfogása kevésbé összeegyeztethető. A tanulmány azon egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő törekvések közé sorolható, amelyek látni és láttatni kívánják Szendrey Júliát a nemzeti özvegy sablonszerepén túl, s bár ígérete ellenére túlnyomórészt az életrajzi és a korszakra jellemző körülményekre fókuszál, mintsem a költőnő saját írásaira, sűrített és meggyőző gondolatmenetet nyújt. Ezt követi Gömöri György írása Jonathan Bate Ted Hughes. An Unauthorised Life című életrajzáról. Ted Hughes-hoz én eddig kétféle útvonalon jutottam el: via Sylvia Plath és via antropocén költészet. Gömöri György recenziója arra enged következtetni, hogy Bate könyve ezt a kettőt – a magánéleti élményeket és az irodalmi teljesítményt – ötvözve bőségesen árnyalja a brit költőről alkotott képet.
A Székelyföldben érdekes kalandozás Magyary Ágnes Az ember, akit ötször temettek el, és egyéb irodalmi csacskaságok című írása, Kolumbusztól jut el kisebb-nagyobb szökellésekkel az egymást soha meg nem értő világokon keresztül a fikció megkérdőjelezhetetlenségéig. A lapban rögtön ezután következő írás Bakcsi Botond tollából Demeter M. Attila Korunk politikai filozófiája című kötetét ismerteti, a részletes recenzió a politikai filozófiába való tanulmányértékű bevezetésként is olvasható.
Serestély Zalán márciusban két felületen is jelentkezik verssel: a Székelyföldben olvasható a Chagall ránk hagyja tekintetét és a Kilenctizenegy, a márciusi második Helikonban pedig a szinopszis. „a szégyen hogy lehet / ennyire nyelvtelennek lenni” – vonatkoztatom magamra sorait, amikor mondani próbálnék valamit ezekről a szövegekről. Fontosak, nem hagynak érintetlenül. Utóbbi a kedvencem, a név-történelem-test-családtörténet kompozíciója.
A Helikonból is sok mindent ki kellene még emelni, most inkább a kritikákat olvastam, például Jorgosz Lantimosz The Favourite című remek filmjéről (Jakab-Benke Nándor), Ibsen Nórájáról Nagy Botond rendezésében (Fischer Botond), a kettős kritikát Zsidó Ferenc Huszonnégyéről (Kovács Újszászy Péter, illetve Mărcuțiu-Rácz Dóra), Darabos Enikő Testmetaforákjáról (Lakatos-Fleisz Katalin). A Pavilon 420 rovatban szerepel egy nagyobb lélegzetvételű vers Cosmin Perțától André Ferenc fordításában: A kavicsok hűvöse amint áthaladsz. Első altatódal nemzedékemnek. Úgy indul, mintha ballada lenne a meghasadt szívről, majd a félhomályban létezés iszonyatának mint generációs tapasztalatnak a konklúziójával bocsájt el.
Vetettem egy pillantást az eirodalom.ro portálra is, itt egyből kiszúrtam egy kis válogatást kortárs indiai költők (K. Siva Reddy, Udaya Narayana Singh, Ronjoy Brahma, Dawngi Chawngthu, Ezhil Vendhan) verseiből, egyelőre még csak ízlelgetem a sorokat (néhol mintha valami nem stimmelne a magyar szövegben, bár igaz, csak angol változattal tudom összehasonlítani). Az egyetlen kis bosszantó dolog, hogy nem derül ki a fordító(k?)-válogató(k?) személye (tegyük láthatóvá a munkavégzőt!), illetve hasznos volna legközelebb kontextualizálni egy keveset, 2-3 sort mellékelni az egyes szerzőkről. Viszont mindenképp örvendetes a kezdeményezés.
Aszem.info-n általában elméleti tám- és szempontokat keresek és fedezek fel. Márciusban nagyon izgalmas, bár még nem egészen dolgoztam fel magamban, Horváth Márk és Lovász Ádám A megtört médium realista mágiája és poszthumán esztétikája a hip-hop zenében című tanulmánya. Alap pedig Selyem Zsuzsa írása „Az igazság megszabadít. De csak miután végzett veled.” Metamodern regényekben az epifánia címmel, öt könyv (Szvetlana Alexszijevics: Csernobili ima, Roberto Bolaño: 2666, Susan Faludi: Előhívás – Mindent apámról, Arundhati Roy: A felhőtlen boldogság minisztériuma, David Foster Wallace: Végtelen tréfa) rövid, precíz, egyben az alcímben és a felvezetésben megjelölt fogalmakat és paradigmaváltást illusztráló értelmezése. Fogalomtisztázáshoz, tájékozódni tanuláshoz számomra egyik legfontosabb forrás (Selyem Zsuzsa szövegében mindenképp kattintani a hivatkozásokra is!). Zárszóként ajánlom még Mihálycsa Erika Moneyfeszkó című versét. Nekem többek között eszembe jut róla a Joyce-szemináriumunk is egy kb. négy évvel ezelőtti tavaszról, amikor közösen olvastuk sorról sorra az Ulysses Sirens-fejezetét. Imperthnthn thnthnthn...
Codău Annamária