talán nem vagyok elég nagy / hogy úgy szólítsanak / ne lopj
Adriana úgy hörgött, mintha démonok szállták volna meg, nem nő volt már, ám nem is férfi: könyörtelen erő. Amikor befejezte, lehajtotta fejét, a vonójáról lógtak a szakadt szőrszálak.
Jómagam például csigából egyenesen emberré lettem, nem voltam közben guppi, cápa, bálna, bogár, teknős, aligátor, görény, csupasz turkáló, hangyász, elefánt vagy orangután.
Woolf legalább hat-nyolc soron át ír a borzongásról, anélkül, hogy leírná a borzongás szót, mondja. Hallgatja Zelmát, próbálja visszaidézni, hol ír Woolf a borzongásról, és egyáltalán mit érthet alatta, hogy ez a borzongás fenyegető, vagy kellemes inkább.
szüretel a szív a fiú szemekből, / hogy aztán túlélje a visszautasítást / a munkahelyen, az utcán, a moziban
Két ápoló tart ülő-magzatpózban, / a csigolyáim közötti rés így picivel megnő
A motorbőgés abbamaradt, de a vörös fény továbbra is megvilágította a vasúti kocsit. Emberek másztak rá, léptek elő mögüle. Lehettek vagy negyvenen, de csak egyikük sétált Ferenchez. Olyan volt, mint egy vörös árnyék.
Most viszont belengették, hogy amint a vasúttársaság eltakarítja a személyszállító kocsikat, megint kiírják a pályázatot. Csak a kocsikban a Máltai Szeretetszolgálat pártfogásában hajléktalanok laktak, és amíg ez nem változik, pályázat sincs.
Fekete ruha és csokor, sminket ne. / Ne állj oda a családhoz
Odabent, a bűvös szobában a cigánylány pótolja a szentelt olajat az örökmécsesben, amely a nagyrészt a Szűzanyát ábrázoló szentképeket világítja meg, szellőztet, hatszor söpröget hat különböző irányban, és egy üveg hamutartóban eléget három szem tömjént, hogy elűzze a hívatlanul érkező gonosz szellemeket.
Találkozni akar vele, de Solveig-nek résen kell lennie. Mert az ilyen fiúk többnyire csak egy dolgot akarnak. Bár néha Solveig is csak egy dolgot akar. De akkor is.
Ez a regény a polgári öntudat helyzetbe hozásával, a régi ökonómia összeomlásával, vagyis kívülről jövő fenyegetéssel és szorongással kezdődik, majd a belső szorongás láttatásával folytatódik, és a hiábavalósággal ér véget, mert a szabadság mögött is kényszerek és elnyomatások feszülnek, és mintha Péntek azt sugallná, a lélek gondjaihoz a művészet és a szabadság lehet a használható kulcs.
A Termékeny félreértés avantgárd, kísérletező vagy újító jellege abban keresendő tehát, hogy az avantgárd gesztusok ismétlése helyett képes-e azok revitalizálására. Azt a kérdést is fel kell tennünk a kötet kapcsán, hogy szól-e, és ha igen, hogyan szól a művészetről ez a kiadvány.
A kötet torzóiból egymásra montírozható egy újszerű Kafka-kép, az író viszont csupán ürügy és eszköz azonban Uri Asaf számára, rajta keresztül tolmácsolja a hitről, a zsidó identitás problémáiról, a 20. századról, az emberi sorsokról, a létről, a félelemről, a szorongásról, a halálról, és a mindent átható isteni jelenlét emberhez legközelebb álló fokozatáról, a sechináról szóló gondolatait.
Az ökológiai fókusz a tágabb értelemben vett mezőgazdasági tevékenységtől a flóra és a fauna átalakulásán át egészen a mikrovalóságig (akár a kukoricaszem szintjéig) érvényesül a kötetben. A több formában (versben, rajzban, videón) feltűnő kukorica a természeti népek rítusai mellett a globalizált mezőgazdasági termelést és az ebből eredő gasztrokultúrát is jelképezi.
Az alkalmazás neve (Sophistic) jól jellemezi Mécs érzékeny humorát: a szofistákra való utalás a szövegben egyszerre mozgósítja a maga tragikusságában és öniróniájában a fogalom egymásnak feszülő jelentésárnyalatait, melyek közül az Arisztotelészék előtti az individualizált értelmet és szellemet dicsőíti, a későbbi pedig az igazság nélküli, lesújtó álokoskodással azonosítható.
