Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Demeter Arnold versei

Fotó: Kelemen Kinga

talán nem vagyok elég nagy / hogy úgy szólítsanak / ne lopj

Bővebben ...
Próza

Orcsik Roland: Hordozható óceán (regényrészlet)

Fotó: Takács Borisz

Adriana úgy hörgött, mintha démonok szállták volna meg, nem nő volt már, ám nem is férfi: könyörtelen erő. Amikor befejezte, lehajtotta fejét, a vonójáról lógtak a szakadt szőrszálak.

Bővebben ...
Műfordítás

Margaret Atwood (f. Csonka Ági): Metempszichózis, avagy a lélek utazása

Fotó: Luis Mora

Jómagam például csigából egyenesen emberré lettem, nem voltam közben guppi, cápa, bálna, bogár, teknős, aligátor, görény, csupasz turkáló, hangyász, elefánt vagy orangután.

Bővebben ...
Próza

Karácsony-Rácz Boglárka: Nem látja a felszínt, azt álmodja

Fotó: a szerző archívuma

Woolf legalább hat-nyolc soron át ír a borzongásról, anélkül, hogy leírná a borzongás szót, mondja. Hallgatja Zelmát, próbálja visszaidézni, hol ír Woolf a borzongásról, és egyáltalán mit érthet alatta, hogy ez a borzongás fenyegető, vagy kellemes inkább.

Bővebben ...
Költészet

Kátai Boróka versei

Fotó: Kátai Judit

a sötét tó mellett / vágyom újra repülni

Bővebben ...
Költészet

Debreczy Csenge Kata versei

Fotó: Buzás Norbert

szüretel a szív a fiú szemekből, / hogy aztán túlélje a visszautasítást / a munkahelyen, az utcán, a moziban

Bővebben ...
Költészet

Kormányos Ákos: Víz és vér 5

Fotó: Kormányos Gergő

Két ápoló tart ülő-magzatpózban, / a csigolyáim közötti rés így picivel megnő

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (II. rész)

Fotó: a szerző archívuma

A motorbőgés abbamaradt, de a vörös fény továbbra is megvilágította a vasúti kocsit. Emberek másztak rá, léptek elő mögüle. Lehettek vagy negyvenen, de csak egyikük sétált Ferenchez. Olyan volt, mint egy vörös árnyék.

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (I. rész)

Fotó: a szerző archívuma

Most viszont belengették, hogy amint a vasúttársaság eltakarítja a személyszállító kocsikat, megint kiírják a pályázatot. Csak a kocsikban a Máltai Szeretetszolgálat pártfogásában hajléktalanok laktak, és amíg ez nem változik, pályázat sincs.

Bővebben ...
Költészet

Szegedi Eszter: Hívott fél

Fotó: Kovács Gábor

Fekete ruha és csokor, sminket ne. / Ne állj oda a családhoz

Bővebben ...
Műfordítás

Daniel Bănulescu (f. Szonda Szabolcs): Minden idők legjobb regénye

Fotó: a szerző archívuma

Odabent, a bűvös szobában a cigánylány pótolja a szentelt olajat az örökmécsesben, amely a nagyrészt a Szűzanyát ábrázoló szentképeket világítja meg, szellőztet, hatszor söpröget hat különböző irányban, és egy üveg hamutartóban eléget három szem tömjént, hogy elűzze a hívatlanul érkező gonosz szellemeket.

Bővebben ...
Műfordítás

Erlend Loe (f. Patat Bence): Az álombiciklik regisztere

Fotó: Kállai Márta

Találkozni akar vele, de Solveig-nek résen kell lennie. Mert az ilyen fiúk többnyire csak egy dolgot akarnak. Bár néha Solveig is csak egy dolgot akar. De akkor is.

Bővebben ...

Uri Asaf esszéi

Nyolcszáz éve repülnek felé a nyilak a toszkánai levegőben, de nem túl sűrűn, hogy ne rejtsék el a múzeumjárók szeme elől a táj laza kékségét. A szent maga elé néz, mosolyog, márványoszlophoz van kikötve, melynek tövében gyom, feltehetően kutyatej üti fel a fejét. Senki nem veheti el tőle a bizonyított, örök, de kedélyes mártíromságot. Én meg azt se tudom, hogyan fogyasztom el az előttem álló makacs hónapot, mely idecövekelte magát.

 


Uri Asaf 1942-ben született Haifában. Költő, műfordító, képzőművész, vegyész. 2017-ben megjelent kötetei: A Föld legalacsonyabb pontján (Scolar), Kafka képekben (Új Forrás könyvek), Míg árnyékot vetek (Kalligram).

 

 

Két halál

 

A paradoxonok embere vagyok, de tudom a határt, és annak megszegését rosszul viselem. Ezért sem gondolom, hogy bátrak azok, akik haláluk után hagyják elhamvasztani a testüket. Ők „tékozlók”, akik számára a feltámadás esélye nem több, mint egy jó vicc, hiszen a feltámadás anyagi biztosítéka éppen a csont. Kérdem magamtól: vajon hiszek valamiben? Fiatal koromban azt szajkóztam, amit magam körül hallottam, később több jelből is meggyőződtem, hogy a gondolataim messzire előttem járnak. Nem rokonom a téli darázs, kinek gyönge hangját elnyomja a fűtőtest sistergése. Ő ennél több, ő nem döngicsél, hanem a padlóra fekszik, a csápjait lassan nyújtogatja, nem érez fájdalmat, maga alá húzza a lábait és behajlítja a potrohát. A hátán ott az a barna pajzs, két csáp közé fogott fején finom szőrszálak, nincs szaga, merev, mint a patkó. Lefújom róla az arcátlan hangyákat. Sárga, viaszos bőre egy nap után kemény lesz és súlyos, de nem így a csipeszvékonyságú lábak és a besodort fátyolszárnyak. A csend olyan mély, hogy a saját lépteimet se hallom, se a mandulavirágot, mely ősi időlépték szerint bomlik a levegőben. Anyám halála után az anyanyelvem felé fordultam, miközben a pöffeszkedő szívem napról napra kisebb lett, mint az a sötétbarna gyümölcsíz, melyet gyerekkoromban naponta megdézsmáltam.


 

Pantha rhei

 

A pantha rhei elve szerint minden halandó léte az elmúlás folyam(at)ában van. Saját létünk halvány és bizonytalan képe csak képzelgés, vagy talán látomás. Herakleitosz szerint nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, más szóval nem érzékelhetünk senkit meglett, „végleges” állapotban, csak a lassú vagy gyors elváltozásait. Az ember széthullik, a mélyből felmerül és tovaszáll. A váróban összezárt lábakkal ültem, a remegő térdemre néztem, tudtam, hogy még egy óra múlva is 2040-ben leszünk. Az egyik unokám nagyítóüvegen keresztül nézett engem, és látta, hogy a várakozás közben kicsi lettem, mint egy kő. Nem hittem senkinek. Miután kiszöktem a váróból, a ház falain kapaszkodtam, és majom módjára menekültem. Ha a kiálló vaselemek elmaradtak, a levegőbe kapaszkodtam, s a lendület is elegendő volt ahhoz, hogy ne essek le.

 

 

Szent Sebestyén

 

Nyolcszáz éve repülnek felé a nyilak a toszkánai levegőben, de nem túl sűrűn, hogy ne rejtsék el a múzeumjárók szeme elől a táj laza kékségét. A szent maga elé néz, mosolyog, márványoszlophoz van kikötve, melynek tövében gyom, feltehetően kutyatej üti fel a fejét. Senki nem veheti el tőle a bizonyított, örök, de kedélyes mártíromságot. Én meg azt se tudom, hogyan fogyasztom el az előttem álló makacs hónapot, mely idecövekelte magát. Ez a hónap keserűkása a számban, de biztos, hogy nem fogok belőle semmit felmutatni, nem fogom a nyűgös óráimat csokorba kötni és előtted meglobogtatni. A várakozásban, a teljes hónap olyannak tűnik, mint egy tömör fagolyó, amit a létező legnagyobb fajsúlyú fából, az észak-amerikai fekete tölgyből esztergályoztak. A nyilakkal terhes várakozás a kitűzött pillanat főpróbája.

 

 

Uri Asaf