
„Nekem kellenek az állatok”
- Részletek
Bencsik Orsolya: Több élet, Magvető–Forum, Budapest–Újvidék, 2016
Nem véletlen a kis va(j)dmagyar alcím. A regényt két nagy részre lehetne bontani: az egyikben a már idézett vajdasági vágóhidak története a fő téma, amit áthat a családtörténet, hiszen ezeken a helyeken dolgoztak a család felmenői. A másikban viszont az ingázás, a vajdasági és a magyarországi lét kerül a középpontba. Az elbeszélő számos, leginkább a Vajdaságban használatos szavakkal, terméknevekkel utal Bácskára, ahonnan származik.
Kelemen Emese 1990-ben született Szabadkán. Egyetemi tanulmányait Újvidéken kezdte, majd a Debreceni Egyetem Irodalomtudományok Doktori Iskolájába iratkozott 2014-ben. A Híd Kör, a FISZ és az Alföld Stúdió tagja.
„[A] kérdés, hogy önéletrajzi jellegű-e ez a regény, legföljebb a rendőrségre tartozhat, nem pedig az olvasóra” – indítja Dubravka Ugrešićet idézve Bencsik Orsolya kis va(j)dmagyar regényét. Önéletrajzi adatok tömkelegével halmozza el az olvasót (a Magyar Szó kistudósítója, az Újvidéki Egyetemen szerzett tanári diplomát stb.), a pontos dátummeghatározás naplószerűsít, és mindvégig megpróbálja elhitetni az olvasóval, hogy az a Bencsik Orsolya, aki ezt az egész családtörténetet elmeséli, teljesen megegyezik azzal a Bencsik Orsolyával, aki a könyvet írja. Fikció és valóság teljesen egymásba olvad az írásra adott önreflexiók által, ezért az olvasó csakugyan referenciálisan, tényleges önéletrajzként kezelheti a regény egyes részeit, úgy, hogy közben számos potenciális olvasó is feltűnik a történetekben. („A kollégái olvasták a könyvem, és várják a következőt, noha mostanában egyáltalán nem is írok“ 43., „A menyasszonyi ruhámat viszont saját pénzből vettem, szerencsére én sem voltam tétlen, az NKA rendesen megtámogatott, igaz, azt hazudtam nekik, könyvet írok“ 152., „Ha szóba kerül, azt hazudom, hogy regényt írok, melyben a szerbiai vágóhidak története után kutatok, és melynek a kulcsmotívuma, központi metaforája a disznó“ 43.)
Bencsik írásaiban gyakran találkozhatunk az állatmetaforával, és az utolsó idézet ellenére a Több élet egyik központi metaforája éppen a disznó. A regény elején a tata disznókat szül, majd hentesinas válik belőle, a család több tagja disznókat nevel otthon. Az egyik legfontosabb esemény a családban maga a disznótor (az apa ezeken az eseményeken fényképez), hiszen „ilyenkor zajlott a leginkább az élet” (53.). Meghatározó az elbeszélő számára a hús feldolgozása és elfogyasztása is. A evés élvezetet jelent, ezért is használ számos állati, valamint ételekkel kapcsolatos metaforát a szexualitásra. A férfiak rendre húsként vagy állatként jelennek meg. Az egyik szeretőjét kedvenc állatkámnak szólítja, akit a tengerimalacaihoz hasonlít. Az elbeszélő pedig önmagát szintén disznóként határozza meg. „...engem pedig moslékembernek hívnak, pedig valójában disznó vagyok. Ha hazaérek, egész álló nap dohogva zabálok. Persze volna pénzem rendes ételre is, de nekem élvezetet jelent, ha mások mocskát ehetem.” (55.)
Nem véletlen a kis va(j)dmagyar alcím. A regényt két nagy részre lehetne bontani: az egyikben a már idézett vajdasági vágóhidak története a fő téma, amit áthat a családtörténet, hiszen ezeken a helyeken dolgoztak a család felmenői. A másikban viszont az ingázás, a vajdasági és a magyarországi lét kerül a középpontba. Az elbeszélő számos, leginkább a Vajdaságban használatos szavakkal, terméknevekkel utal Bácskára, ahonnan származik (rokovnik, sínbusz, Svaštara, Zdravko mleko, Lav stb.), de pontosan datálja, mikortól él Szegeden. A határélményt egyrészt a szeszcsempészettel, a határőrökkel történő beszélgetésekkel fejezi ki. Ám amikor a magyarországi tartózkodást akarja jelölni, sokszor zárójeles megjegyzéseket ékel be: ez már Magyarország. Erre a megjelölésre nincs szüksége, ha Vajdaságban történő eseményekről ír, mivel ez magától értetődő a közeg familiaritása alapján. Így a határok sokszor nem csak térben, de időben is elmosódnak. Különböző korszakok jelennek meg, a második világháború utáni időszak, a nyolcvanas és kilencvenes évek, valamint az elbeszélés jelene. Magukra a délszláv háborúkra nem történik utalás, hanem az azt követő évekre, amikor az emberek Magyarországról csempészték be a különböző, Szerbiában nem, vagy nagyon drágán kapható termékeket, illetve Szerbiából szállították a határ túloldalára a szeszt és a cigarettát. Az elbeszélő éppen ezzel a „cserekereskedelemmel” jellemzi a vajdaságiakat. „Nálunk egyébként mindenki árul valamit, ez a vajdasági magyarok és a vajdasági szerbek egyik legfontosabb tulajdonsága, ez a közös a két nációban, meg az erős túlélési kényszer.” (104) A határ fogalmát többféleképpen is értelmezhetjük a regényben. Jelölheti az ember és az állat egymástól való elválasztását, a két ország között húzódó vonalat, de az emberi viselkedést is. Ami a haráton túl van, az idegen, vad. Így az alcímben található vadmagyar kifejezés utalhat a vajdaságiakra, amit megerősít az elterjedt sztereotípia, amely a Balkánról alkotott elképzelésekkel is összefügg. Ezt az előítéletet képveiseli a narrátor barátnője, Anna is. Szerinte minden balkáni söpredék, nincs eszük és még büdösek is. Az elbeszélő egyik alkalmi kapcsolata is a határon túliság kiderülésével, megismerésével ér véget. „A szobrász nem szőrös, még a farka is csupasz. Barna Szofit szív, és Tamásnak hívják, noha nem is illik hozzá ez a név. Baromira nem tamásos, ezt anyám is mondja, pedig csak egyszer találkoztak, amikor megmutattam neki Szerbiát. Ha jobban belegondolok, azóta nem keres, pedig anyámék egészen jól viselkedtek. Vannak ilyen emberek, negyven kilométerre születnek a szerb határtól, és harmicéves korukig nem lépik át, de Nyugat-Európába bezzeg elutaznának, ha lenne rá pénzük.” (51)
Bencsik Orsolya új regénye úgy bizonyul olvasmányosnak, hogy közben rengeteg előzetes olvasmányélményt is magában rejt. Újraértelmezi Sziveri János verseit (lengő disznófejek), Oravecz Imrétől kölcsönöz helyszínt (Bodrog-gödre), de megidézi Nagy József táncművészt, Tolnai Ottót, visszanyúl Krúdy gasztroábrázolásaihoz, feldolgozza Móricz egyik novelláját. Közben vég nélkül mesél Vajdaságról, Szegedről, a mindennapokról, fiktív és valós emberekről, állatokról, eseményekről. Groteszk szexualitás, szatirikus humor jellemzi, mondatai pontosan megkomponáltak, így a regény felépítése is nagyon átgondolt. Egy ismerős, mégis új világot tár fel az olvasó számára, ahol így vagy úgy, de mindenki több életet él.
Kelemen Emese