Az én életem, emlékeim

Részletek

Lovas Ildikó Cenzúra alatti című regényéről

Sok író boncolgatta már vajon milyen lehet egy olyan magyar Bridget Jones, aki a mi ideológiai terünkben mozog, talán nagyon hasonló Lovas Ildikó legújabb regényének főszereplő narrátorához, Kiss Piroskához. Viszont igen leegyszerűsítenénk a történetet, ha csupán az egyedülálló nő felől közelítenénk meg, hiszen az írónő olyan témákat is boncolgat, mint az identitás, a történelem, a vallás, a feminizmus kérdése, amelyek külön-külön is kitennének egy regénynek valót. A regény hangvétele több részben is filozofikus, ahogyan az írónő maga is fogalmazott művével kapcsolatban – „nem könnyű regény”. Nincs jelentős cselekménye, viszont a történetmesélés kompenzálja az olvasót. Olyan történelmi eseményeket jár körbe és próbál megérteni, mint például Trianon, amely családok és emberek millióira tette rá a bélyegét generációkon keresztül. 

Lovas Ildikó személye és munkássága nem szorul bemutatásra, a több irodalmi díjjal is kitüntetett szabadkai születési írónőnek immár ötödik regényét tarthatja kezében az olvasó. Az idei könyvhétre jelent meg a Cenzúra alatti – készölődés szabómagdaságra, melynek már címe is felkelti az olvasó figyelmét, hiszen ki ne akarna olvasni valami olyasmit, ami tiltva van?! A könyv borítóján egy mozijegy és egy zsebtükörből visszapillantó nőt láthatunk, kezében fésű, ami utal a múltba való visszatekintésre, az identitás keresésére és arra, hogy készül valami. Kiss Piroska, népművelő, mondhatni átlagos harmincas éveit élő egyedülálló nő, aki nagymamájával él együtt, magányos, minisztériumi dolgozó, (bigott) katolikus, bőszen készül a „szabómagdaságra”, és mindemellett próbálja feltárni családja cenzúra alatti történetét: „amikor majd nyilvánvaló lesz szabómagdaságom, onnantól világossá válik, ki is vagyok én” (10).

A főhősnő számára a szabómagdaság „áttitűd”, életmód, amit egy folyamatként kíván megvalósítani: 12 éves korában, a Születésnap elolvasása után Eperjes Benjamin idézete volt rá nagy hatással, ezért úgy képzelte el, hogy a nemzetéért dolgozó nőként léphet az írónő nyomdokaiba – „magad semmi sem vagy, tsupántsak annyi, menyit népedért teendel” (47). Felnőttként egy felsőbb beosztott munkatársa árulása után az erős asszony példáját látta követendőnek, de végül 80 évesen válhat csak igazán Szabó Magdává, amikor örökifjú, csinos, gyermektelen, tangát hordó és kutyát sétáltató nő lehet, és így még marad tíz éve, hogy szabómagdaként éljen. Tehát az identitás keresése végig főmotívuma marad a regénynek. Piroska nem tudja megtalálni helyét a világban, bár jó állása van, egy ötletét ellopja a munkatársa, van szerelme, de azt is elhagyja vallása és politikai nézetei miatt. Anyakomplexusa is mélyen gyökerezik benne, leányanyaként szülte őt az édesanyja, aki szüleire bízta neveltetését, hogy Olaszországban kezdjen új életet, új családot is alapított. Talán emiatt érezi magát Piroska folyton elhagyottnak, mindig azt várja, hogy majd eljönnek érte. Állandóan kisebbségben érzi magát, többek között katolikus hite miatt.

Piroska nagyszüleihez való viszonya igen erős, a könyvborítón lévő mozijegy is őket szimbolizálja, családja eredetét. Lovas előző regényeiben is fontos szerepet kap a film, nincs ez másként most sem. A Kijárat az Adriára című regényében már az alcímben megidéződik egy filmhős, James Bond, az egyik főhősnő pedig, saját nyomozásához különböző amerikai krimisorozatokból merít ötleteket. A kis kavicsban Leni Riefenstahl kap szerepet, aki nem más, mint Hitler propagandafilmjeinek híres/hírhedt rendezője, bizonyos szempontból a Cenzúra alatti ennek a művének lehet a 2. oldala. A regénybe több ízben is, asszociációs játékként épül be egy-egy színész neve és annak szinkronizálója: Gojko Mitič magyar hangja Juhász Jácint. Valamint megjelenik benne egy színész, a nagyapa gyerekkori barátja Jermann Pál, aki miután Budapestre menekül magyarosítja a nevét, Jávor Pálra, s ünnepelt színésszé válik. Ám nem csupán a film iránti vonzalom köti össze ezt a regényt a korábbi Lovas-művekkel, hanem a történelem is, mivel az írónő gyakorta szeret „belekeveredni a történelembe”, visszatérő perspektívái a nemzet és a közösség, talán épp ezért válik ez esetben a főszereplő Szabó Magda követőjévé.

A Cenzúra alattiban a film elsősorban a főszereplő aradi születésű nagyapjához köthető, aki 1918-ban került Budapestre, a „bűn városába”, ahol kezdetben évekig egy vagonban lakott, majd a Broadway mozigépésze lett. A nagyapa folytonos nosztalgiája szülőhazája iránt a nagymamára és így az egész családra átragad, mintegy kollektív emlékezetként: Arad a világ és szabadság közepét jelenti a család történetében. Nem lehetett volna a nagyapából mozigépész, nem biztosíthatott volna lakást a családjának, ha a jobb munka- és életkörülmények reményében nem lép be a Hangya Szövetkezetbe (a II. világháború előtti időszakban Magyarország valamennyi településén jelen voltak ezek a szövetkezetek). Amikor Piroska tudomására jut, felháborodik és felülbírálja a már rég elhunyt nagyapja tettét, mire a nagymamája, akkor már túl egy agyvérzésen azt felelte: „Te kis szaros, te nem emelheted fel a hangod, mikor azt sem tudod, mi az élet!” (186). A nagymama a regény végére szinte teljesen elveszíti kommunikációs képességét, mintegy jelezvén, nem tudja már továbbadni unokájának családjuk cenzúra alatti történetét. Csupán mindig mondogatott sommás kijelentését verte unokája fejébe, ami a nő és a mű életfilozófiájának is tekinthető: „nagy kár, hogy az ember valamivé születik és nem valamivé lesz. Ezért aztán nem válthat hitet. Mert ha válthatna, akkor válhatna.” (25). Ezáltal kerül előtérbe és válik hangsúlyossá, hogy milyen viszony alakul ki az egyén és az őt körülvevő környezete között.

A főhősnő egész életében egy követendő női példát keres, egy életutat, aminek nyomdokaiba léphet, ezért választja Szabó Magdát, de valójában mindvégig előtte volt a példakép, aki nem más, mint a nagymamája, aki apáca szeretett volna lenni, de tanítónő lett belőle, majd 56-ban férjhez ment, gyereket nevelt, elvállalta unokája nevelését, tette a dolgát. Felvetődik egy fontos kérdés a regényben, dönthet-e egy nő a saját életéről? A regény elején Piroska határozott abban, hogy nem szeretne gyereket, egy kórházi jelenet is van, a nőgyógyászi teremben fekszik, műtét után, ahol a nők férfiakat megszégyenítő módon beszélnek a szexről és tesznek kétértelmű megjegyzéséket. Az nem derül ki, hogy milyen műtéti (rutin) beavatkozásról van szó, de nem kizárt az sem, hogy abortusza volt. A regényben folyamatosan változik a főhős jelleme, így fejlődésregényről is beszélhetünk. A végére már annyira szeretne gyereket, hogy hormonkezelésekre jár és akárki megfelelne számára apajelöltnek. Piroska a nevét is megváltoztatja, felveszi nagyapja édesanyjának a leánykori nevét, Nachtlich Piroska lesz, mintha a világ felé is jelezni akarná átváltozását.

Szabó Magda szavaival élve: „Az emlékeket, sajnos, nem lehet átadni senkinek örökségül.”, így Piroska sem tudja megszerezni nagyszülei emlékeit, nem tudja azokat átélni, hiába veszi fel dédanyja vezetéknevét, csupán elfogadhatja azokat. Bár maga a regény, ahogy a kritika címében jeleztem, valóban nem szól másról, mint Piroska életéről, emlékeiről, de egy olyan korszakot ölel át, amely sokunk életét befolyásolta, s a regény, talán a mi múltunk megértésében is segíthet. Abban viszont minden olvasó biztos lehet, ami cenzúra alá került, az igen nehezen tárható a nyilvánosság elé.