Bethlenfalvy Gergely versei
- Részletek
- Írta: Bethlenfalvy Gergely
ezek a terhesség utolsó napjai. / nem úgy a rák esetén, ki nem szűnő küzdelmével / viselős, hiszen a sivatagon keresztülvonszolt sátor / terhét csak sokasítja, ha nincs hová megérkezni.
a rák
amint átmenetinek vélt hajlékát
vonszolja, egyúttal farol, és tolja azt,
még ha tudtán kívül cselekszi is.
az állapotos asszonyhoz hasonlóan,
akit a méhében úszó magzat alkalmi
szállásának is tarthatunk, a rák sem
kívánja terhét levetni. inkább vállalja,
hogy mozgásával, az ágynyugalom
megtagadásával, haszontalan erőfeszítéseivel
másokat foszt meg a tértől, mely azoknak éppúgy
ideiglenes lakhelyeként szolgál, akár a rák cipelte
mésztölcsér. de milyen lealacsonyító egy
építkezés viszontagságai fölött keseregni.
a sittet vödörbe lapátoló görnyedtsége sem
más, mint ügyes kísérlet arra, hogy szakadozó
mozdulataival lehetőségeimet csökkentse
és a kerítés – mely máris áll! – mögül leskelődő,
önérdekét feledve, őt egy ponton együttérzéséről
biztosítsa. ezek a terhesség utolsó napjai.
nem úgy a rák esetén, ki nem szűnő küzdelmével
viselős, hiszen a sivatagon keresztülvonszolt sátor
terhét csak sokasítja, ha nincs hová megérkezni.
a méh
a rákkal ellentétben, ami eszerint
ostobább, erőit hebehurgya módon
beosztó, és tehát elpazarló állat,
szállását nem cipeli, nem vonszolja,
nem tolja hátán és maga mögött és
maga előtt. napi feladatai megkezdése
előtt egyszerűen felröppen a kaptár,
e mesés palota hatszög-ablakából,
és míg munkáját végzi, szünettelen
dacol a gondolattal, hogy, bár csak
átmenetileg, de megfosztatott otthonától.
az anyaméh képzetének csorba volta
máris szemünk elé tűnhet. az állat,
amelyről a magzat – noha ismét csak:
ideiglenes, mégis – meghitt bugyrát
elneveztük, nap mint nap szembe kell hogy
nézzen a lehetőséggel (kockázattal):
szorgosan megpakolt kis erszényével
talán már nem lesz hová hazatérnie.
a magasba emelkedik és alászáll. a növény
laza szerkezetű szára megroggyan, a
virágzat kileng, s az ingamozgásról mi
egyéb juthatna eszünkbe, mint az élet
könyörtelen szabályosságot követő
változékonysága. a kis rovar bölcsességéről
árulkodik, hogy egyenesen az inga lendülő
nyelvébe kapaszkodik minden erejével, s az
előtte álló feladatra összpontosít.
a mester
milyen megadóan vesz tudomásul
vacsorája végeztével! tenyerét most úgy
nyitja szét, mintha mindeddig valami
igazán drágát rejtegetett volna benne.
ezért volt hát a mohó sietség a sültek,
a sajtok, a gyümölcsök és a kenyér iránt.
ezért nem emelte rám tekintetét. semmi
sem utalt mostani ölelésére, és már azt
hittem, karja fáradtan megtörik, amint
szájához emeli bíborpoharát. öröm látnom,
ahogy nyeldekel, ahogy irigyen parázslik a
szivarvég, míg zabál. e habzsolás volna
tanácsa? azért meglesem, hátha kiesik
belőle valami, és bár nem nyúlok utána,
nyugalommal tölt el, hogy olykor
óvatlanul ő is elejt valamit. nem láthatom,
ahogy alszik – pihenése közben nyílnak
tiszta mozdulatai.
a túrabot
terhét könnyítendő – gondolhatnánk.
kóborkutyákat elzavarandó, elriasztandó
– hasonlóképp. fizikai felkészületlenséget
egy látványos, neonszín kiegészítővel
kompenzálandó – akár. örökké fényeskedjék.
hogy akkor is legyen mibe kapaszkodni, ha
már nincs mibe. szúrni, lépésenként egyet-
egyet, fémheggyel, dühös-keserűn, a
gravitációba. a kézben tartott, felmeredő
husáng vagy összeköt valamit valamivel,
vagy nem. a nyájat vagy tereli, vagy ütlegeli.
jogar és kard. vagy peca. üres jelentő,
épp most tölti meg, tenyere verítékével,
ruganyos mozdulataival. amint fölér a
hegyre, természetességre törekedve
a sarokba állítja, és magához veszi a kőtáblákat
– de ki viszi le a mászószerszámot?
kössed föl ide, légyszíves, a zsákra, zsineggel.
mégsem hajíthatjuk csak úgy, a többi közé.
Bethlenfalvy Gergely 1993-ban született Budapesten. Szigetmonostoron él.
