Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Várkonyi Sára: A tónál

Fotó: Horváth Andor Péter

És miről írtál? Hogy a tesóm… a féltesómat elrabolja egy emberkereskedő, de a delfinekkel együtt megmentjük. Az apának eszébe jut, hogy Hararében iskolába menet a sofőr egyszer ledudált egy kislányt az útról, aki a hátára kötve cipelte az iker öccseit.  

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom? (Nemes Z. Márió)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...

A Jóisten könyörüljön rajtunk, bűnösökön, most és halálunk óráján

A Vittél már bonbont? irodalmi pályázat díjazott alkotása
Persze azután az egészet nejlonszatyorba csavarta, fehérbe, nem átlátszósba, hogy ne lássák, mit visz be a kórházba. Bent, a kórteremben adta át az Orvosnak. Bár többen is voltak a szobában, a Néni mindenképp úgy akarta intézni, hogy az Orvos egyszerre lássa a Bácsit és a Becherovkát. Hogy a kettőt összekösse. És titkon azt is remélte, hogy talán a Bácsi is lát az egészből valamennyit, felfogja.

 

 

A Néni az italos pulthoz tolta a bevásárlókocsit. Ezt most nem aprózza el. Húsvétra csak valami olcsóbb gyomorkeserűt szoktak venni, a locsolók úgyis olyan berúgva érkeznek már, hogy mindegy, mit tölt beléjük az ember. Karácsonyra meg az ajándékba kapott italokat kínálják körbe. De ezúttal megadja a módját. A Bácsi kedvencét, egy üveg Becherovkát tett a bevásárlókocsiba. Óvatosan nekitámasztotta a kocsi rácsos szélének, nehogy összetörjön, ahogy gurigázik az üveg. Rászánta azt a plusz egy eurót, és ajándéktáskát is vett. Árultak hosszút, direkt üvegnek valót. Zöldet vett, amin szőlőindák futottak keresztül-kasul, az olyan férfias minta. Persze azután az egészet nejlonszatyorba csavarta, fehérbe, nem átlátszósba, hogy ne lássák, mit visz be a kórházba. Bent, a kórteremben adta át az Orvosnak. Bár többen is voltak a szobában, a Néni mindenképp úgy akarta intézni, hogy az Orvos egyszerre lássa a Bácsit és a Becherovkát. Hogy a kettőt összekösse. És titkon azt is remélte, hogy talán a Bácsi is lát az egészből valamennyit, felfogja, hogy a Néni mindent megtesz. Bizakodó hangulatban sétált hazafelé a kórházból, egyik kezében retikülje, másikban az üres nejlonzacskót szorongatta. Szokása volt megtartani a szatyrokat, milyen jól jön az, ha pogácsát kell csomagolni, vagy szemeteszsáknak is használhatja, nem kell arra külön költeni. És most valahogy jólesett a szatyor érintése.

 

Általában az Orvos felesége járt szülőértekezletre. De az Orvost nyugtalanította az a hármas matekból. És hát a felesége előtt is bizonyítani akarta, hogy igenis törődő apa és a feleségét a gondok alól felszabadító férj. Jól érezte magát a szerepben, tetszett magamagának, és csak dobott önbizalmán, hogy a többségében nőkből álló szülőközösségben is feltűnő sikert aratott a jóképű orvos egyben gondos családapa. A szülői után a szaktanárok fogadóóráira is ott maradt. Kedves és előzékeny volt a Matektanárnővel. Nem akarta olyan szülő benyomását kelteni, aki a gyereket felmenti minden kötelezettség alól és csak a tanárt hibáztatja a rossz jegyekért. Megígérte, hogy a jövőben hangsúlyt fektetnek a matekra. Jólesett neki, hogy a Tanárnő dícsérte a gyerek eszét, „csak az igyekezettel van gond”. A Becherovkát esetlen-kelletlen adta oda. Az ilyen játékban a másik szerephez volt szokva, nem érezte magát otthonosan a Becherovka ezen oldalán. De hát így vagy úgy, végül sikerült az üveg nélkül elhagynia a tanári szobát, akármennyire is kérette magát a Tanárnő. Elégedetten rótta a folyosókat a főbejáratot keresve, nagyot szippantott az iskolai folyosószagból és azon gondolkodott, fel tudja-e idézni a másodfokú egyenlet megoldóképletét.

 

A Vadász beszaladt a hétvégi házba. A ház mögött terítették ki az állatokat, kerítés nem volt, az erdő pár lépésre kezdődött, mégis angolvécén könnyíthettek magukon, ha kellett. Szerette a hétvégi házukat, talán jobban, mint a családi házukat. Az állatoknak jutott utolsó falat a szájukba, töretet helyeztek rájuk, lezajlott a jelentés is, még kürtöst is sikerült szereznie mára. Szerette ezt a szertartásosságot. Hogy megadják a tiszteletet. Egymásnak és az elejtett állatoknak is. A bárszekrényből előkapott néhány üveg hazait, ami a keze ügyébe akadt, meg egy üveg Becherovkát azoknak, akik szeretik. Ő speciel nem volt oda az ízéért. Nem csoda, hogy mikor az áldozatra került sor, amit a Föld szellemének szokás bemutatni a vadász-zsákmányért, a Vadász egyenesen a Becherovkáért nyúlt, és majdnem az egész üveget a földre locsolta. „Hadd igyon a Föld Szelleme is!” – kiabálta. Addigra már volt benne pia rendesen. Egész nap a hidegben hajtottak és vadásztak. Fogyott a bográcsgulyás rendesen, és a gulyással egyenesen arányosan – ahogy Matektanárnő felesége viccelődve mondani szokta – fogy a pálinka is. A vadászélményektől, a jóllakottságtól és a részegségtől kellemesen eltompulva lehuppant az egyik vaddisznó mellé. Ujjait végigfuttatta az állat drótkemény sörényén. Behunyta a szemét, és a Tanárnő fanszőrzetére gondolt.

 

A Föld Szelleme nagyon szerette a Becherovkát. De tudta jól, hogy a Jóisten még nálánál is jobban odavan ezért az nedűért, hát önuralmat tanúsított. Félretette, amit a vadászzsákmányért fizetségül kapott. Kapóra jöhet majd, amikor a legutóbb elhantoltak lelkein osztozkodnak a Jóistennel. Ezek mindig parázs viták voltak. Ha egy kívülálló szem- és fültanúja lett volna a jelenetnek – az elfogult angyalokon és alvilági lényeken kívül – biztos beleesik abba a csapdába, hogy az egészet gigászi küzdelemnek, gonosz és jó, anyag és szellem örökös harcának vélje, amelyben a két fél között kibékíthetetlen harag dúl. Ha őszintén magába nézett, a Föld Szellemének meg kellett vallania, hogy élt-halt ezekért a vitákért, minden egyes pillanatukat élvezte. És biztos volt benne, hogy a Jóisten is így van ezzel. Másként nem lehet ezt megmagyarázni, minthogy érezte, kiolvasta a szeme csillogásából. Már napokkal az összecsapás előtt izgalom fogta el. Fejben kristálytiszta logikájú érveket farigcsált, végtelenségig elkeseredett és könyörgő ábrázatokat gyakorolt a tükör előtt, és gyilkos-kegyetlen fenyegetésekhez próbálta megtalálni a legjobban illő hanghordozást. Úgy remélte, ezeket az apró manírokat majd itt-ott el tudja sütni, ha olyan irányba kanyarodik a vita. Nem is kellett tettetnie a lemondó-fancsali ábrázatot, mikor a Jóisten elé tolta a Becherovkát. Tényleg fájt neki lemondani róla. A Mindeneknek Tudója enyhe bűntudattal tette el a piát, de azzal nyugtatta magát, hogy egész olcsón megúszta. Csak egyetlen lélekkel többet hagyott hátra kárhozatra, hogy porhüvelyébe zárva a föld hasa eméssze a végítéletig. A Becherovka a gyengéje, ismeri magát, tudta jól, hogy kedvenc italáért a Bácsi lelkénél többet is adott volna a Föld Szellemének.

 

 

Gubis Éva: 1988-ban a szlovákiai Ipolyságon (Šahy) születtem, ami a Bánki-tótól pár kilométerre található – aki bírja a gyaloglást, sátorozhat a kertünkben a fesztivál alatt. Gimnáziumba és egyetemre Budapesten jártam. Az ELTE magyar alapszakán és finnugor mesterszakán végeztem. Jelenleg a Nemzetközi Üzleti Gépek nevezetű multinál dolgozom. Szabadidőm kreatív pillanataiban írok, jobbára finn szépirodalmat fordítok, ritkábban alkotok sajátot. Ezen ritkaságok egyikét olvashatjátok itt. Fogyasszátok egészséggel!

 

Gubis Éva