Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Korsós Gergő: Medúzanézegetés

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Lukács Flóra: El a tengerhez

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Ide, vissza

Fotó: Nemes Eszter

A vízben több tucat fekete, úszósapkás fejet véltem felfedezni. De rendesen elkolombuszoztam! Még a végére sem jutottam amúgy logikussá váló gondolatmenetemnek, ami megválaszolná a kérdést, hogy mi a fenéért hordanak az emberek úszósapkát az óceánban, mikor rájöttem, hogy azok nem emberek. Hanem fókák.

Bővebben ...
Költészet

Áfra János: Áttörve hullámon, ködön

Fotó: Vigh Levente

Örökségem ezer éve / földből lassan kikeverve

Bővebben ...
Próza

Vajna Ádám: A falu (regényrészlet)

Fotó: Oláh Gergely Máté

Végül pedig biztosan tudnak szerezni a fiúkkal valamit a Szent Rókustól, leginkább valami apróbb testrészt vagy hasonló maradványt, és ha rá hallgatnak, akkor a Szent Rókust választják, mert igaz, hogy a népszerűsége, így, hogy egy ideje nem volt komolyabb pestis, lecsengőben van, de előbb-utóbb úgyis jön megint valami járvány, ez majdnem olyan biztos, mint a Teremtő szeretete.

Bővebben ...
Műfordítás

Cynthia Zarin (f. Nagy Benedek Máté): November

Fotó: Sara Barrett

Mivel tudtam, / hogy én magányra születtem, / úgy döntöttem, téged foglak szeretni: szellem, üldöző — 

Bővebben ...

Szinkretista vagyok, a könyvben is ez a szemlélet érvényesül

Áfra Jánost Papp Gréta kérdezte
Úgy érkeztem Berlinbe 2016 októberében, hogy már tiszta volt, merre haladok, és 2017 februárjának végére Stuttgartban egybe is rendeztem az anyagot. Biztos alkati kérdés, de ha leülök írni, általában görcs nélkül dolgozom, már amennyiben nem szakadok szét ezerfelé, és sikerül félretenni a tennivalókat. Itthon eleve csak éjszaka vagy késő este írtam az elmúlt években.

 

(Incze Mózes festményének részlete)

 

Papp Gréta: Néhány hete jelent meg harmadik köteted Rítus címmel. Mesélnél egy kicsit a keletkezés körülményeiről? Mennyiben segítette a munkádat az, hogy ebben az évben a MODEM munkatársa lettél? Emellett a Debreceni Egyetem óraadója is vagy, szerkesztőként pedig az Alföldnél és a KULTer.hu-nál dolgozol.

 

Áfra János: Épp azelőtt küldtem el az anyagot a Kalligramnak, hogy dolgozni kezdtem volna a Modem Kft-nél, nyolc hónapja, azóta pedig tulajdonképp egyetlen verset sem írtam. A kéziraton persze alakítottam közben. Mások szövegeivel azóta is aktívan dolgozom szerkesztőként, és régióbeli fiataloknak tartok versműhelyeket. Óraadóként két szemeszteren vagyok túl a DE Irodalom- és Kultúratudományi Intézeténél, a doktoris évek alatt még feszélyezett ez a szerepkör, de örültem, mikor visszahívtak, és kifejezetten megszerettem az oktatást.

 

P.G.: 2015-ben a Két akarat kötetedért elnyerted a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat. Ennek köszönhetően egy-egy hónapot tölthettél Berlinben és Stuttgartban, ami nyugodt körülményekkel segítette a harmadik könyved megírását. A kötet teljes egésze ott készült el?

 

Á.J.: Úgy érkeztem Berlinbe 2016 októberében, hogy már tiszta volt, merre haladok, és 2017 februárjának végére Stuttgartban egybe is rendeztem az anyagot. Biztos alkati kérdés, de ha leülök írni, általában görcs nélkül dolgozom, már amennyiben nem szakadok szét ezerfelé, és sikerül félretenni a tennivalókat. Itthon eleve csak éjszaka vagy késő este írtam az elmúlt években. El akarom érni, hogy rövidesen szinte napi tevékenység legyen az írás – regényben, drámában is gondolkodom –, de ez persze kockázatos dolog több szempontból is. Legyen biztosítva vele a megélhetés, de ne váljon kompromisszumok uralta rutinná.

 

P.G.: Hogyan lehet elképzelni a kinti munkát? Hogyan dolgoztál?

 

Á.J.: Egy külföldi város mindig felfedezésre hív, idegenként több mindent veszünk észre. Más megvilágításba kerülnek az addig megszokott dolgok. Berlint hosszú ideig a világ egyik legfontosabb kortárs képzőművészeti csomópontjának tartották – ha csak Európát nézzük, még most is az. Tucatszám néztem meg kiállításokat, közben felfedeztem ezerféle helyet, teret, kezdeményezést. Vagy huszonötezer alkotó él itt, berlini művésznek lenni brand, de igazából a városban nincs komoly gyűjtői réteg, mindenki kifelé ad el. Izgalmas közeg, az itteni élményeimről írtam is egy 20 oldalas útirajzot az Alföld 2017/5-ös számába. Stuttgart látványosan gazdagabb hely. Jóval kisebb város, mégis sokkal elidegenítőbbnek és mechanikusabb tűnt. Igyekeztem minden nap írni, de legalább alakítani a szövegeken, és persze tájékozódtam, utánajártam dolgoknak. A ritualitás, a mágia, ezeknek a történetisége nem közhelyek szintjén, hanem összefüggéseiben érdekelt. Sok mágikus iratot és ezekről szóló elemzést megismertem korábban. Az olvasás szeretetét eleve annak köszönhetem, hogy tinédzserként a spirituális irodalmak, a vallástörténet, a filozófia és ezek mellékcsapásai érdekelni kezdtek. A Rítus személyes szinten egy nagyon kiterjedt élményanyag letisztulásának, majd újragondolásának eredménye. Mikor láttam, merre tart ez a szövegkorpusz, kezdtem költeményként közelíteni a mágikus rigmusokhoz. Nem véletlen, hogy nincs kiválasztva egy konkrét kultúrkör kiindulópontként. Szinkretista vagyok, a könyv szövegeiben is ez a szemlélet érvényesül.

 

P.G.: Hogyan született meg a cím? Egyértelmű volt, vagy szóba került más lehetőség is?

 

Á.J.: Maga az anyag indokolta. Az Alkalmi rítusok elnevezés jutott eszembe először, de ez egy tautológia, hiszen minden szertartás alkalmi – egy bizonyos időponthoz vagy eseményhez kapcsolódva történik, s a cselekvéssortól meghatározott eredményt várnak. Végül az egyszerűsítés mellett döntöttem, így lett a cím Rítus.

 

P.G.: A kötetben több vers, illetve verssor van kurziválva. Mi ennek a funkciója, kapcsolódik ez az eljárás a címhez?

 

Á.J.: A kurzív részek nem idézetek, de új minőséget hoznak a szövegbe, többnyire ráolvasásszerű nyelven. Az írások jó része egy-egy utasítássor, tehát az E/2. személyű megszólítás jellemző. Az olvasó belehelyezkedhet a beszélő pozíciójába, így a beavatódásával egy időben ő lesz a beavató. Meg kéne valósítani a cselekvéssort, vagy a mondással már meg is valósítja. A költészet mágikus dolog, olyasmit tesz jelenvalóvá, ami addig úgy nem volt. Sőt, tovább megyek, Kosztolányi felvetése már 1933-ban is idejétmúltnak tűnhetett, de: „A költészet még ma is atyafiságot tart az ősnépek vallásával, s a költők mestersége egy a varázslók mesterségével.” Petri György után szégyentelen dolog ilyesmire hivatkozni, de hát mégis, és már csak azért is.

 

P.G.: A könyvben a felszólító mód dominál, többek között ebben is rendkívül eltér az első két kötetedtől. Szándékos volt ez az igemód?

 

Á.J.: A beavató beszéd dominál a kötetben. A mágia, a szertartások minden kultúrkörben jelen voltak, mindenhol akadtak médiumok, mágikus szövegek. A rituálé valami elemi kapcsolatot feltételez a külső természet és az ember belső természete között. A mondás/írás mindig ennek a kettő – az egyén és környezete – viszonyába enged betekintést. A megfeleltetések és jelentéselcsúszások tartják mozgásban a nyelvet, ez a lírában a legszemléletesebb – szépen tükrözi, hogy folyamatos átváltozásban vannak a dolgok. Minden jó vers a másképp látás és értés tapasztalatát kínálja fel. A mágikus gondolkodás alapja, hogy egy tettről – például a mondásról – azt feltételezzük, más szinten is elérhet hatást. Ez a hit lebonthatatlan. Már csak a nyelv alaptermészete miatt is az.

 

P.G.: Milyen rítusok jelennek meg konkrétan a kötetben?

 

Á.J.: Betegséget elhárító, elengedő, kapcsolati, termékenységet segítő, varázskör vagy mágikus élőlény létrehozását szolgáló és beavató rítusok is akadnak. De a legtöbb szöveg nem ilyen konkrétan betájolható, inkább víziószerű belső utazás. Ha történetileg nézzük, a rítusok, sőt a mítoszok jelentős része is ilyen élményekből eredeztethető – misztikus, másviláginak tekintett tapasztalatokból. A rítus egy rögzített cselekvéssor. Viszont ezek mögött rögzíthetetlen élmények állnak. Minden közösségnek vannak utazói, akik aztán valamilyen formában a közösség számára is közvetíthetővé teszik a transzcendens tapasztalatot. Ezt tették régen a közösségek kiválasztottjai. De a szabályszerűség megszegésre csábít. A költészetnek is érdekes kettőssége ez, elsajátítunk bizonyos szabályrendszereket, amiket aztán áthághatunk.

 

P.G.: A Két akarat köteted után a Rítusban is feltünteted a képzőművészeti inspirációkat. Hogyan „használod fel” az írásnál a festményeket?

 

Á.J.: Az ekphraszisz- vagy képleírásként olvasás egy másik legitim értelmezés, mégis próbáltam kissé háttérbe szorítani ezt a közelítésmódot azzal, hogy az inspirációs forrásokat a kötetek végén tüntettem fel, hogy ne vigyék félre az olvasást. Táncelőadásból, kiállításból, festményből és videomunkából kiinduló szövegek is vannak, de ezek inkább kiindulópontok, az egyes írások a forrásművek ismerete nélkül is teljes értékűek.

 

P.G.: Ez a fajta újítás egy újabb lépcsőfokot jelent a költészetedben? A Rítus megjelenése után változott a viszonyod az első két kötethez?

 

Á.J.: Azt gondolom, hogy mindhárom kötet kissé más beszédmódot működtet, más a beszélői pozíció, de a Rítus abban is elkülönül az első kettőtől, hogy a személyességet látszólag kiiktatja. Teljesen nem lehet kiiktatni persze, be-beékelődnek olyan részek, amelyeket én konkrét élményekhez kötök, de ez sosem fog feltűnni másnak. Azt hiszem, ez a könyv új minőséget képvisel, a téma és a zártabb nyelv miatt vélhetően nem ugyanazok fogják szeretni, mint akik a Két akaratot. Elléptem a vallomásosságtól, és ez felszabadító volt. De törekedtem rá, hogy a rituális-mágikus világnak a rétegzettsége, összetettsége ellenére tiszta, képzavaroktól mentes nyelvet működtessek.

 

P.G.: A kötetről már írtak a Molyon, ajánlotta az Élet és Irodalom, illetve jelölték az Aegon Művészeti Díjra. Ezek mellett milyen visszajelzések érkeztek?

 

Á.J.: Főleg szakmabeliektől kaptam gyors visszajelzéseket, akiknek a véleménye sokat jelent. Gondoltam, hogy megkérdezik majd, hogy kapcsolódik ez a könyv az eddigiekhez, az lesz izgalmas, ha majd a kritikusok derítik fel az átjárásokat. Kompozíciós és motivikus szinten. Az eddigi visszajelzések pozitívak. Ha már kompozíció: a mágikus szövegek a középkorban másolatokban terjedtek. Kódexekbe kerültek. Különböző kultúrkörből származó, más-más minőségű, más-más motívumrendszert mozgósító írások egymás mellé kerülhettek. De nyilván a másoló, fordító is elírt, változtatott olykor az eredetin. Szóval az eklektikusság ennek az egész világnak kiiktathatatlan sajátsága. Izgalmas kaland volt a szövegek születése, azt remélem, hogy az olvasók többsége részesül majd ebben az élményben.

 

P.G.: Vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy ez a „legáfrásabb könyv”. Egyetértesz ezzel?

 

Á.J.: Belém lát, aki ezt mondta. A személyesség a tematikus dolgokra tereli a figyelmet. A Rítus versei kizárják ezt a közelítést, mert nincs a beszélőnek arca. Ez más tényezőkre irányítja a figyelmet, például a ritmusra. Szabályos ütemhangsúlyos szövegek is kerültek a könyvbe. Ez tiszteletadás annak a szöveghagyománynak, amelynek a poétikus erejével ritkán számolnak, Weöres Sándor még számolt, de az utóbbi időben lemondóan bántunk ezzel a tradícióval. Óriási gyűjtemények jelentek meg a magyar ráolvasásokból, európai szinten nézve is páratlan mennyiségben maradtak fenn, de hogy ezt költészetnek olvassuk, az valahogy fel sem merült.

 

P.G.: Említetted, hogy vannak tervek, ötletek regényre, drámára. Ha a verseknél maradunk, hasonló témában is várhatóak új szövegek? Mi lesz a következő?

 

Á.J.: Írtam egy mesedrámát, amit hamarosan bemutatnak Debrecenben, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon is játsszák majd gyereknapkor a Libakerti Általános Iskola drámásai. A szöveg 10-14 éves gyerekeknek készült. De hogy az elképzeléseim, terveim közül mi kezd el formát nyerni és mikor, még nem látom tisztán, jelenleg inkább a családi drámák rendezésével és a munkaügyekkel foglalkozom. Az ekphraszisz szövegekből régebben kezdett körvonalazódni egy önálló ciklus, illetve két-három éve kezdtem el írni esszéverseket is, remélem ezekhez is sikerül visszatérni még.