Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...
Fotó: Hartyányi Norbert

Fenyvesi Orsolya a Litmusz Műhelyben

Vendégünk volt Fenyvesi Orsolya költő, író, műfordító, szerkesztő, aki szerint az irodalom egyfajta törekvés a teljességre.

Fenyvesi Orsolya számára az irodalom minden, ami elképzelhető; egy folyamatos megismerési vágy kifejezőeszköze. Egy olyan rendszer, melyben a kisebb részek, elemek újra és újra arra sarkallnak minket, hogy a nagy egészet (amely akár még az univerzumnál is nagyobb lehet) felfedezzük ‒ valójában ez maga az irodalom, amelyben minden benne foglaltatik. Szó esett Borges könyvtármetaforájáról, de az oslói Future Library-projektről is; megvitattuk, szorongunk-e attól, hogy mi már nem olvashatjuk a jövő könyveit? Arról is szó esett, hogy a jelenlegi világirodalmi tér is olyan hatalmas, hogy talán sok, nagyon jó könyvre sosem találunk majd rá. Minden nemzeti irodalom sok izgalmat rejteget, de vajon van-e időnk arra, hogy fel is térképezzük őket?

Beszélgettünk arról, hogy saját nyelvi hovatartozásunk eleve lehatárolhatja világunkat; nem tudhatjuk, milyen érzés lehet japánként, norvégként olvasni. Ráadásul ezt a problémát még egy idegen nyelv jobb ismerete sem oldhatja meg, hiszen az is inkább csak „bepillantás” a másik kultúrába. Vendégünk mesélt Anne Carson-fordításáról, és elmondta, hogy műfordítóként nemcsak arra kellett figyelnie, hogy milyen képzeteket indít el benne a szöveg, hanem arra is, hogy a művet hogyan szólaltassa meg magyarul, így a munka eleve többszörös áttételt, értelmezést követelt. Közben az is felmerült, hogy mi lehet a különleges előnye annak, ha magyarként olvasunk egy idegen nyelvű verset, például, ha nyelvtanulók vagyunk. Hiszen akkor az egyáltalán nem, vagy csupán nagyon homályosan értett szavak egész fantáziavilágokat nyithatnak meg bennünk, és felszabadíthatják jelentésalkotó képességünket. 

Ezután az irodalmi szocializáció kérdésére tértünk át. Vendégünk elmondta, hogy talán a legtámogatóbb közege a gimnáziumban volt, ahol magyartanára és barátai is biztatták őt, illetve a családjától is sok ösztönzést kapott. Később az irodalmi közeg tágabb megismerését segítették nála szerencsés véletlenek, illetve vendégünk viszonyát a kortárs térhez meghatározták az általa látogatott eseményeken, rendezvényeken szerzett fontos élmények. Elmondása szerint költői indulását jellemezték hosszabb kihagyások is, ám az egyre több és egyre tudatosabb publikálás sikert hozott. 2010 óta rendszeresen jelennek meg versei. Vendégünk művészettörténet-filmelmélet szakon tanult az ELTE-n, és ezt a döntését erősen befolyásolta a mindig is meglévő vizuális érdeklődése, képalkotó vágya, amely szövegeinek lényeges jellemzője. Sőt Fenyvesi Orsolyától megtudhattuk, hogy az egyik legelső versét is az elemi látvány élménye ihlette.

Vendégünket kérdeztük Mindig kezdetben című új, 2022-es verseskötetéről, melynek vissza-visszatérő törekvése az írásnak mint létélménynek, mint mindig újra elkezdhető teremtésnek a megaragadása, de jelen van benne a halál fenyegető tapasztalata is; a könyv egyfajta „helyezkedés a létezésben”, ahol az újabb rátalálás, megfogalmazás is kezdet minden esetben. A beszélő folyton visszajut a nagy kérdésekhez.

Szóba került a „nagy versek” témája; ismert költőinknek biztosan a „legfontosabb” versei a legjobbak? Biztosan a legreprezentatívabb költemények okozzák a legnagyobb élményt? Egyáltalán, az egyes szövegek az igazán érdekesek, vagy inkább a mindenen átívelő erő, amely egy életművet működtet, és amely jellegzetessé teszi a szemünkben az adott költőt?

Vendégünk a Babilon Kiadó szerkesztője, és rendszeresen fordít, de ír is mesét. 2022-ben jelent meg  Ősvarázserdő című mesekönyve, Pájer Lilla illusztrációival. Fenyvesi Orsolya általában is szívesen olvas gyerekirodalmat, sőt szerinte ezek a könyvek sokszor minden korosztálynak szólnak. Nagyon szereti Jean-Claude Mourlevat A visszafelé-folyó és a Cantabile című könyveit, de említette Harcos Bálinttól A halandzsarablókat is. Vendégünket ezekben a szövegekben elsősorban a fantázia zabolátlan áradása vonzza ‒ a képzelet játékossága, sokfélesége.

Fenyvesi Orsolya megjegyezte, hogy az elmúlt időszakban változtak olvasási szokásai; most már leginkább a szövegöröm, az intellektuális élmény vonzza a könyvekben, viszont megszűnt az a belső elvárása, hogy mindent végig kell olvasnia, amit kézbe vesz. Bármit le lehet tenni, ha éppen nem szól hozzánk, vagy nincs hozzá hangulatunk. Előző adásainkban is sokszor előkerült, hogy csak azért sosem érdemes elolvasni valamit, hogy „műveltebbek” legyünk tőle; ha a szöveg nem kel életre bennünk, nem mozgatja meg tudatunkat, érzékelésünket, akkor nem biztos, hogy az a könyv épp nekünk szól. De az is lehet, hogy később majd örömmel elolvassuk, csak a megválasztott alkalom nem volt jó.

Vendégünk ajánlja Claire-Louise Bennett című könyvét, valamint Szentkuthy Miklóstól a Barokk Róbertet. Említette még Peter Handke Kísérlet a fáradtságról című kötetét, valamint Bruno Schulztól a Fahajas boltokat és Danyi Zoltán A rózsákról című művét. Vendégünk egyik kedvenc sorozata az Office, illetve ajánlja az Utódlást, és fontos emlékek fűzik a Losthoz. Szó esett arról is, hogy milyen illatok és ízek tapadhatnak egy könyvhöz vagy sorozathoz, amely fontos volt az életünkben, vagy milyen élményeket idézhet fel bennünk egy szöveg újraolvasása. Olvasásélményünkhöz ugyanis akaratlanul is kötődni kezd az az élethelyzet, melyben először találkoztunk a művel.

Vendégünk szerint ne olvassuk, ami éppen nem lelkesít. Bármit félretehetünk. Vajon arra valók-e a kötelezők, hogy valóban megismerjük az adott szövegeket, vagy inkább arra, hogy a köréjük épült tudást sajátítsuk el? Valóban olvasunk, vagy inkább adatokat tanulunk? Érdekes beszélgetés bontakozott ki az Egri csillagokról és a Hamletről. De beszéltünk arról is, milyen „titkos tudásnak” számított már a Peter Jackson-filmek előtt ismerni A Gyűrűk Urát; beszéltünk a könyv fantasztikus földrajzi neveiről és a fekete lovasokról.

Vendégünk, készülő lírai-szürreális kisprózái közül felolvasta az Állt a lányával terhes anya címűt, majd a műhely-játék következett, melyben kidobtuk az erőviszony, a sparhelt, a porlepte és a leplez szavakat, és közösen megírtuk a Lobogás a napsütötte mélyben című verset. Az adást a szokásos Kassák-felolvasással zártuk.

Litmusz Műhely · Fenyvesi Orsolya

A Litmusz Műhely egy podcast arról, hogy az irodalom ki-kicsodának a micsodája. Kerber Balázs és Körtesi Márton 2016 óta adásról adásra felteszik ugyanazokat a kérdéseket: hogy mi is az irodalom, mit érdemes olvasni, és mit nem, majd pedig felolvasásra, aztán egy ihletgenerátor segítségével közös versírásra invitálják a vendégüket.