Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor II.

Fotó: a szerző archívuma

Ha apám tudta, hogyan kell enni, akkor anyám azt tudja, hogyan kell koplalni. Egész gyerekkoromban vagy koplalt, vagy folyékony diétán volt, miközben apám zabált és dohányzott és énekelt és ivott.

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor I.

Fotó: a szerző archívuma

Amit nem merek elmondani anyámnak az az, hogy ez nem egy egyszerű húgyúti fertőzés. Apám családjában van egy széles körben elterjedt hiedelem, miszerint a szellemek lábtól felfelé hatolnak be egy nő testébe.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Eszter Hanna: lebegő

Fotó: Török Levente

sodrást ami elmossa / az elhordozott erőszakot

Bővebben ...
Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Száva Csanád): A zebrán

Fotó: a szerző archívuma

Kissé félrenyomtad az embereket, szinte lökdösődés nélkül, mégis makacsul, ahogy a te korodra hál’Isten megtanultad. Képes vagy helyet csinálni magadnak közöttük. Diszkréten csináltad, a kíváncsiság nem kínzó betegség, nem alapösztön, nem kell könyökölni miatta.

Bővebben ...
Költészet

Peer Krisztián versei

Fotó: Schillinger Gyöngyvér

és csak menni, menni a nyelvvel / a totál szenilis Sanyi bácsi után

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: Meghaltam

Fotó: Csoboth Edina

A ravatalozónál állnak. Az épület homlokzatán a Feltámadunk-feliratból hiányzik a t, a legjobb barátnőm rögtön kiszúrja. Nézi a d-t, hogy az is eléggé inog, közben arra gondol, hogy mennyit szenvedtünk, amikor a lakása ajtajára illesztettük fel betűnként a nevét és hiába baszakodtunk a vízmértékkel, a mai napig ferde az egész.

Bővebben ...
Fotó: A szerző archívuma.

Turbolya és Levendula

Aztán susogni kezdtek a vízmű körüli bokrok és fák. Először a szomszéd házak macskái és kutyái érkeztek meg, csupa foltos, tarka összevisszaság. Kisvártatva a közeli erdőből osont elő három róka. Utánuk halkan röfögve két vaddisznó bújt be a kerítés résein.

A város felett a hegyen, a girbegurba járdák és díszes házak között áll egy ódon vízmű. Olyan régi, hogy senki sem emlékszik, mióta fodrozódik medencéiben a víz, amit a város lakói zubogtatnak mindennap a fogkeféjükre vagy a fazekukba, és hogy fazettás ablakain hányszor sütött már be a kerek képű hold.

A vízműhöz tartozik egy nagy kert, tele vastag törzsű platánnal, fenyővel, puszpángbokrokkal és virágágyásokkal, amikben tulipán és nefelejcs virágzik tavasztól nyárig. Erre a vízműre vigyázott Aladár, a százéves gondnok, aki egyedül lakott a vízműben. Vagyis, nem teljesen egyedül.

Lakott vele két testvérmacska, Turbolya és Levendula. Egy viharos éjszakán, amikor Aladár kicsoszogott a gépházba, mert félt, hogy a villámlás kárt tehet a berendezésben, nyiszorgó hangot hallott az egyik sarokból. Elemlámpájának sugara két apró és reszkető gombócra vetült a kőpadlón. Az egyik gombóc fekete volt, két füle olyan hatalmas, mintha egy elefántot próbálna utánozni, a másik meg cirmos, rózsaszín orrán szürke paca.

A két apróság tágra nyílt szemmel nézte az idős gondnokot. Aladár megvakarta a fejét. Magát is alig bírja már, mit csináljon ő ezekkel a kölyökmacskákkal? Nehézkesen begörbítette a térdét, lehajolt, hogy kitessékelje a két gombócot, ám ahogy felemelte őket, különös dolog történt. A nagy fülű és a pacaorrú dorombolni kezdett, majd mikor a gondnokra emelték kék szemüket, Aladár érezte, nem bírja kidobni őket az esőbe. Nagyot sóhajtott, a két kiscica válaszul visszamiákolt neki, mintha azt mondanák: jól van, öreg Aladár, jó tett helyébe jót várj! A gondnok engedélyt kért a vízmű vezetőjétől, hogy megtarthassa őket. Turbolyának nevezte el a nagy fülűt, Levendulának a foltos orrút. A két macska mindig az öreg sarkában járt, figyelték, ahogy a leveleket gereblyézi, vagy megolajozza a vízmű nehéz vasajtóit.

A kertben azóta kétszer virágzott a tulipán, és kétszer hullatták leveleiket a platánok. A kiscicák alaposan megnőttek. Megtanulták, hogy a vízmű gépházában melyik masina alá szabad behúzódni a nyári melegben, hogy melyik fán alszanak a legbámészabb verebek, és hogy Aladárt sosem szabad zavarni az ebéd utáni szundikálásban.

Ha Aladár kicsit fiatalabb, élesebb szemű lett volna, bizonyára észreveszi, hogy Turbolya és Levendula nem közönséges macskák. Amikor az öreg megbotlott, Turbolya megbillentette fekete farkát, és idős gazdája máris megkapaszkodott valamiben, ami addig egészen biztosan nem volt ott. Ha a gondnok elfelejtette lekapcsolni éjszakára a vízmű világítását, Levendula csak megvillantotta kék szemét, és a hatalmas lámpákból kialudt a fény. A két cica igen ügyesen vigyázott öreg gazdájára. Aladár bácsi soha nem vette észre, hogy azok a macskák, akikkel megosztja a reggeli bögre kakaót, jóval többre képesek, mint álló nap cinkét hajkurászni a kertben.

Történt egyszer, hogy a vízmű szelíd tekintetű igazgatója, akit mindenki csak Kishasúnak hívott, nyugdíjba ment. A helyére egy potrohos, komor tekintetű ember került, aki már az első napon leteremtette Aladárt, mert szerinte nem nyitotta ki elég gyorsan a vaskaput, mikor ő megnyomta a kis csengőt. Pedig Aladár úgy sietett! Öreg, fájós térdét aznap éjjel álmában Levendula gyógyította meg.

Nagyhasú – mert egy idő után az emberek így kezdték szólítani az új igazgatót – nem szerette az idős gondnokot, nem szerette a vízmű kertjét, és gyűlölte a macskákat. A vízmű fontos volt Nagyhasúnak, de csak azért, mert sok pénzt hozott neki. Az új igazgató félt, hogy Aladár elfelejti, hogyan kell rendben tartani a medencéket, vagy az a két bolhazsák egyszer még tönkre találja tenni az elektromos kábeleket. Elhatározta hát, hogy kiebrudalja Aladárt, Levendulát és Turbolyát. Igen ám, de ehhez megfelelő alkalomra volt szükség. Nagyhasú kezét dörzsölgetve türelmesen várakozott.

Pár héttel később, egy éjszaka rettentő vihar kerekedett. Olyan, amekkorát már régen látott a város. Recsegtek, ropogtak a platánok, majdnem a földig hajoltak az öreg fenyők, az eső pedig úgy verte az ablakokat, hogy majd’ megrepedt a százéves üveg. Másnap reggel a gondnok kis híján sírva fakadt. A kert teljesen tönkrement. A puszpángbokrokat tövestül csavarta ki a szél, a virágágyásokat szétverte az eső. Levendula és Turbolya orrukat a virágokhoz nyomva nyivákoltak bánatosan. Ekkor megszólalt a kapucsengő. Aladár bácsi szaladt, hogy beengedje Nagyhasút, aki gonoszul vigyorogva nézett végig a vihardúlta kerten.

– Hát, ez a vihar jól elintézett itt mindent, Aladár. Itt az ideje, hogy egy fiatalabb gondnok váltsa fel magát, ezzel a kerttel szerintem már úgysem tud mit kezdeni. De azért adok magának egy napot. Ha holnap reggelre rendben lesz a kert, akkor a két bolhazsákkal egyetemben itt maradhat. De ha nem... – azzal sarkon fordult, és becsapta maga mögött a vaskaput.

Az öreg gondnok ráncos kezébe fogta a gereblyét, az ásót, és nehézkes mozdulatokkal nekiállt, hogy egyetlen nap alatt rendet tegyen.

Napnyugtakor végignézett addigi munkáján, és összepakolta kevéske holmiját. Biztos volt benne, hogy reggel Nagyhasú első dolga lesz kidobni őket innen. Elbúcsúzott a kerttől, a fodros tükrű medencéktől, és sajgó tagokkal, szomorúan lefeküdt aludni.

Turbolya és Levendula egymásra nézett. Levendula bajsza azt billegte, tenni kell valamit. Turbolya hosszú fülei belegyezőn integettek. Panaszos miákolásba kezdtek. Pár percig nem történt semmi. Aztán susogni kezdtek a vízmű körüli bokrok és fák. Először a szomszéd házak macskái és kutyái érkeztek meg, csupa foltos, tarka összevisszaság. Kisvártatva a közeli erdőből osont elő három róka. Utánuk halkan röfögve két vaddisznó bújt be a kerítés résein. Szárnysuhogás hallatszott, megérkeztek a cinkék, a varjak, a verebek, még öt öreg bagoly is felhagyott az éjjeli vadászattal, hogy csatlakozzon a többiekhez.

Levendula halkan nyávogva kérte az állatokat, hogy segítsenek rendet tenni. A vaddisznók rögvest nekiláttak, hogy kemény orrukkal feltúrják a virágágyást, nyomukban a madarak virágmagokat hullattak a friss rögökre. A kutyák és a rókák kupacba hordták a kicsavart puszpángbokrokat, a macskák éles karmaikkal elgereblyézték utánuk a földet. Hajnalra rend lett a kertben. Turbolya és Levendula elégedetten bújtak be Aladár régi, csupa folt kabátjába, amelyben azóta aludtak, hogy az öreg gondnok megtalálta őket.

Másnap reggel Aladár nehezen kászálódott ki az ágyból. Bánatosan öltözött fel, ki sem mert nézni az ablakon. Megsimogatta az alvó macskákat, és várt. Egyszer csak rikoltozni kezdett a csengő. Aladár az ajtóhoz lépett, és szeme-szája elállt a csodálkozástól. A vihartól összekuszált kertben az utolsó fűszál is katonásan állt. Botladozva nyitotta ki a vaskaput. Amint Nagyhasú belépett, arcáról rögtön lehervadt a gonosz vigyor. Némán álltak egymás mellett, majd a köpcös igazgató se szó, se beszéd sarkon fordult, és otthagyta Aladárt.

Turbolya és Levendula nagyot nyújtózva kimásztak a kabátból és a gondnok elé szaladtak.

– Látjátok, mi történt itt, cicuskáim? Valami csoda... – Aladár fejét vakarva becsoszogott, és nem értette, ki segített rajta.

Levendula foltos orra azt szuszogta, most már minden rendben lesz. Turbolya fülei beleegyezőn billegtek. A fodros tükrű medencén aranyosan csillant a reggeli napfény, a két macska pedig vidáman nyargalt öreg gazdája után, hogy miákolva követeljék az elmaradt nagy bögre kakaót.

 

Vágner Réka 1992-ben született Szentesen. Kamaszként színésznőnek készült, felnőttként logopédus lett. Óbudán él. Meséinek legnagyobb kritikusa hatéves kisfia, Jankó.