Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Tóth-Bertók Eszter: A lakáskulcs

Fotó: Csoboth Edina

Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót. Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. 

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita gyerekversei

Fotó: A szerző archívuma

Amikor anyu teherbe esett, megijedtem. / Egy narancs növekedett a hasában, először

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A fehér út

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Olykor hollók rövid párbeszéde hallatszott a magasból – kvarara, kvakk-kvakk – aztán ismét csend borult a vidékre. Egyszer egy szarvasbika ugrott át előttünk az úton, csaknem megbotlott a mély árokban. Az előttünk járó férfi is hátrafordult a neszre, majd a bika eltűnt a sűrűben, ő pedig letért az útról és belépett a fák közé.

Bővebben ...
Költészet

Borsik Miklós versei

Fotó: A szerző archívuma

Ezután érkezik Sirokai Mátyás, / aki javasolja, hogy vigyázzak, / már megint a város a vers allegóriája.

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Beavatás

Fotó: Szilveszter József-Szabolcs

Nagyon tetszett egy fiú. Egy teadélutánon végre a közelébe férkőztem, azzal a tipikus odaadó és kedves vagyok módszerrel, amit aztán a későbbiekben is gyakran alkalmaztam. A tombolán nyert süteményem adtam neki, mert ő nagyon csalódott volt, hogy a tíz tombolájából egyet sem húztak ki. Átadtam a csokis sütit, ő megköszönte és még futtában megkérdezte, hogy miért ilyen kövér a lábad? 

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Kőszegi Nándor

milyen kínos volna, ha a mentőben / ezt kéne rólam lerángatni és feltárulna / igénytelen vagyok

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Akkor a tél

Fotó: Nemes Eszter

Szóval mi itt vagyunk, de nincs kire főzni, nincs ki után takarítani. Nincs munka! Nem maradhattunk tétlenül! Ha nincs tétje annak, hogy itt vagyunk, az nem jó senkinek sem, már morálisan. A munkáért kapunk fizetést, a fizetésért szabadságot. Munka nélkül honnan tudnánk, hogy mikor van szünetünk? Kellett valami munka, ami azáltal válik munkává, hogy addig, amíg nincs munka, ezt csináljuk. Napi nyolc órában. Nem valódi, persze. Műmunka. Mű téttel.

Bővebben ...
Költészet

Góz Adrienn versei

Fotó: A szerző archívuma

Háziállatnak nem alkalmas, felesleges, irtandó. / Igaz, prémje jól mutat.

Bővebben ...
Költészet

Kósa Eszter versei

Fotó: Vigh Levente

Így imádkozom. De nem rezzenek a bokrok, nem nyílik / meg az ég. Úgy jön az új évszak, ahogy szokott.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (I.)

Fotó: a szerző felvétele

És, ahogy az az elbeszélésekben szokott lenni, hogyha látunk egy kis esélyt valaminek a bekövetkezésére, akkor annak okvetlen be is kell következnie: hát Ánya csakhamar kinyitotta kalitkáját, és úgy kisuhant az ablakon, hogy Varvaráéknak felocsúdni sem volt idejük.

Bővebben ...

„Jó esetben a hátát láthatom”

A kötet torzóiból egymásra montírozható egy újszerű Kafka-kép, az író viszont csupán ürügy és eszköz azonban Uri Asaf számára, rajta keresztül tolmácsolja a hitről, a zsidó identitás problémáiról, a 20. századról, az emberi sorsokról, a létről, a félelemről, a szorongásról, a halálról, és a mindent átható isteni jelenlét emberhez legközelebb álló fokozatáról, a sechináról szóló gondolatait.

„»És monda az Úr, Íme, van hely én nálam; állj a kősziklára.«” (Kiv 33, 21.) „Isten Mózest ebbe a sziklahasadékba ülteti, befedi a szemét, és csak akkor szabad nézni, amikor már átment felette, és akkor is csak a hátát láthatja, vagy a nyakszirtjét, ahol az imaszíj a dálet betű képletét rajzolja ki.”

Uri Asaf: A kivonulás (exodus) ünnepe

Franz Kafka halála előtt barátjára, Max Brodra bízta kéziratait, és végrendeletében azt kérte tőle, hogy olvasatlanul égesse el azokat. Brod azonban nem teljesítette az író kívánságát, sőt a gyűjtemény egy részét meg is jelentette. Halála után a kéziratok a titkárnője, Esther Hoffe birtokába kerültek, aki némelyiket áruba bocsátotta, míg a többit elzárva tartotta. Esther Hoffe halála után az iratok a lányaira, majd az unokájára szálltak, hogy hosszadalmas pereskedést követően az Izraeli Nemzeti Könyvtár vegye át a hagyatékot. A nyilvánosságra hozott dokumentumokból felsejlik, hogy Kafkát sokkal jobban foglalkoztatta a zsidóság kérdése, mint ahogyan azt korábban sejthette volna az utókor. Ezek a nyomok legitimálják Brod vallásos értelmezését, mely szerint Kafka műveiben nem az egzisztencialisták által vallott kaotikus értelmetlenség felmutatása, hanem a transzcendentális keresése a tét. Brod úgy vélte, Kafka nem tudta elviselni, hogy Isten más törvények szerint létezhessen, mint az ember, műveiben mindenáron kapcsolatot akart vele teremteni. A vallását nem gyakorló, a semmi ellen azonban fellázadó, szekuláris öltözékbe bújt, kriptokabbalista Kafka itt találkozik Uri Asaffal, a zsidó származású, magyarul alkotó író-költővel, és e kérdés mentén lép párbeszédbe a Kafka képekben című alkotás Kafka életművével. A két szerző ugyanis más-más útvonalon közelítve, de egyazon irányba tart.

A Kafka képekben némileg megtévesztő cím, a kötet torzóiból ugyan valóban egymásra montírozható egy újszerű Kafka-kép, az író viszont csupán ürügy és eszköz azonban Uri Asaf számára, rajta keresztül tolmácsolja a hitről, a zsidó identitás problémáiról, a 20. századról, az emberi sorsokról, a létről, a félelemről, a szorongásról, a halálról, és a kötet egyik fő kérdéséről, a mindent átható isteni jelenlét emberhez legközelebb álló fokozatáról, a sechináról, illetve annak örök kereséséről szóló gondolatait.

(Ön)életrajzi betétek, szürrealitás felé hajló emlék- és álomképek, szent és profán szövegrészletek, rabbinikus egzegézis és prófétai kinyilatkoztatás egyszerre van jelen a huszonnégy részre tagolt, apró történetekben. A jobb híján lírai énnek nevezett beszélő egyidejűleg szól a zsidó közösség hangján („nemzedékem sokaságával együtt imádkozom, mintha egymás kezét fognánk” [86.]), egy rejtélyes, a sorok között megbúvó vagy azok felett lebegő, megkérdőjelezhetetlen, enigmatikus személytelenként („Az ég megtelik anyaggal, amit a szellem mozgat” [10]), a lét kérdéseit boncolgató, nyugtalan filozófusként („Az igazság nem ismeri fel magát, mert egy és oszthatatlan, és azt is jelenti, hogy nem elemezhető.” [64]), analitikus gondolkodású természettudósként („Hatmillió, vagy akár hatszázmillió atom együttese is láthatatlan. A szénatom nem hátrál.” [67]), látvánnyal artikuláló képzőművészként („A láthatár egyöntetűen rózsaszín, az égalja citrom és eper.” [46]), valamint a Zohár fordítójának beavatott misztikusaként („Az ibolya földmeleget őriz, az orgona elfújja a kétségbeesést. Szirmainak négyes szimmetriája az emlékezés kulcsa, univerzális fuvallat.” [32]). Kint is, bent is jelen van, bennfentese másoknak, és a világnak, talánya saját magának.

A széles kultúrkört mozgató alakmások mellett a zsidó misztika egyik legfontosabb alkotása, a Zohár a másik lényeges vonatkozási pont. Az isteni teremtőerőt és működésmódot, a Deus ex machina rejtelmeit faggató Ragyogás könyvének Kerubok tánca című záró megjegyzéseiben Tatár György írja: „A Zohárt felcsapva valószínűtlen időkben összegyűlő, vagy egyszerűen csak értelmetlen célállomások felé baktató rabbikra lelünk, akikhez útközben hasonlóan valószínűtlen útitársak szegődnek, hogy az olvasó számára teljességgel valószínűtlen kommentárokat fűzzenek a Tóra szövegeihez.”[1]

Ez a leírás pontosan jellemzi a Kafka képekben egyes darabjait is, Nagy Heródes és Kafka, Izsák és Kafka, Josef K. és Ábrahám, Áron és Mózes, és még sorolhatnánk az egymástól időben és/vagy térben távol lévő alakokat, akik egy szövegtérben kezdeményeznek egymással dialógust, és kapnak néha bizonytalan célállomások felé vezető kommentárt, felmutatva az egész kötetet átjáró, minden mindennel összefüggést teremtő logikáját, amelyet a transzcendencia jelenléte fog közre. Minden olyan, mint valami más, ám a viszonyítási pontok gyakran elhalványulnak: „Olyan a reggeli kép, mint a gyilkosság, vagy mint amikor vízbe fojtanak.” (40)

A szilárd alapzaton nyugvó zsidó hagyomány, a „közösségi kórus” által megtámogatott lírai hang adja az állítások, kinyilatkoztatások megfellebbezhetetlenségét, így esnek Uri Asaf művei – a lírájával kapcsolatban sokat emlegetett – vitán kívüliség tartományába. Hitet nyerünk a legabszurdabbnak tűnő fejtegetésekből is, és sodródunk tovább a meditatív révület felé.

Az életrajziság adja a fogódzót, a párhuzamos prózaversszerű betétek pedig az elvonatkoztatás, egy fenti szféra felé nyitnak, ám a transzcendencia bizonyosságát hordozó metaforikus bibliai nyelvezet, az alogikus asszociációk mentén szerveződő érzéki képek újra és újra önmagukba záródnak. Az olvasónak az a benyomása, hogy a szövegek szentségének, spiritualitásának érinthetetlensége gátolja a hozzáférést.

A szinte már avantgárd automatizmusok ellenére, amire a próza maga is reflektál („és vonalakat húzok, nagyon rövideket, melyek találomra irányt váltanak” [95]) kétségtelen, hogy eljutunk valahonnan valahová, minden egyes motívumba kapaszkodó történet egy nagy ívet jár körül, ám az olvasó mégis a hiánnyal szembesül, a misztikus totalitás érzését kikezdi a bizonytalanság. „Az igazság néha felvillan, de soha nem mutat összefüggő képet” (77), ha boncasztalra helyezzük, épp olyan tévútra sodródhatunk, mint Kafka hősei, noha a mindennek jelentést és jelentőséget tulajdonító Zohár-logika éppen efelé terelné az olvasót.

Az enigmatikus írások fő motívuma így lesz a fény, a ragyogás mint az isteni jelenlét megnyilvánulása, és az ehhez való hozzáférés lehetetlensége, a korlátolt látás mint a hit bázisa: „Néha magam elé nézek és elképzelem, hogy molekuláris felbontásban is látok, nemcsak elnagyolt célzásokban, egyszeri felvillanásokban. Ennek nem örülök, ez a metafizika végét jelentené. A lét titka éppen az ellenkező, a behatárolt, a szinte korlátoltnak tűnő látás. Maradni akarok ennél a látásnál.” (44)

A kiüresedésbe fulladt imádság helyett („Azt akarja, hogy minden nap ugyanazt elmondjam, kétszer és fennhangon” [112]) az isteni szférához való közelebb férkőzés egyetlen módját a versbeszélő az álomban találja meg. A Zohár szerint az ember alvás közben a lelkét a mennyei királyság zálogába adja. Éjjel mindenki megízlelheti ezáltal a halált, majd lelke épségben visszatérhet a helyére. Az álom leírása azért is válhat fontossá, mert közvetítést jelent az égi és földi szféra között, betekintést nyújthat a lét és nemlét misztériumaiba, és hogy nem nyerhetünk teljes képet belőle, az egyedül annak tudható be, hogy: „ha ideje lejár, darabokra törik” (69), a darabokban azonban – és igazán ebben rejlik a prózaversek erénye – fény ragyog.

Különleges, zavarba ejtő Uri Asaf kötete, amennyiben teljesen eltér a magyar irodalmi hagyományoktól. A megnevezhetetlen műfajú alkotás sok töredéktörténeten keresztül egy teljes világképet fog be, és mint ilyen, sajátos természetű kötet. Nem megszokott kulturális tapasztalatokat, érzéki benyomásokat közvetít, a bőséges keleti látványt komótosan ízlelgetnünk kell, hogy utat találjunk a mélyebb rétegek felé. A Kafka képekben című kötetet csak így lehet és érdemes olvasni.

Uri Asaf, Kafka képekben, Új Forrás Könyvek, Gerecse, 2017.

 

[1] Zohár a Teremtés könyvéről, ford. Uri Asaf, Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2014, 967.

 

Szilágyi Szilvia 1993-ban született Székelyhídon, a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskolájának hallgatója.