Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Benkovics Judit: Tíz perc

Fotó: a szerző archívuma

Mellénk lép egy szemüveges ember, nagyon magas, vicces kalapban és fekete pólóban, hatalmas bőrönddel, próbálom kitalálni vajon mi lehet benne. Talán egy torta. Az mégsem lehet, mert elolvadna. Vagy egy varázspálca, bár ahhoz túl nagy az a táska, pedig akkor idevarázsolhatná a vonatunkat.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: Egy falunak tizennégy meséje

Fotó: Kelemen Kinga

A gyászfalu gyilkosai / magukra veszik a következő éjeket.

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Extraszisztolé

Fotó: a szerző archívuma

Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is.

Bővebben ...
Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...

Személyes érintettség, tanúsíthatóság – májusi erdélyi lapszemle

A Székelyföld igen fontos tanácskozás írott-szerkesztett változatát osztja meg, amely nem csak az erdélyi magyar irodalom(történet) érdekeltsége. Száz esztendő kaland? Az új Kántor–Lángról címmel közöl nagyrészt a 2018-as gyergyószárhegyi írótáborban elhangzott előadásokat (ahol ez a megjegyzés elmarad, ott gondolom utólagos reflexióról van szó), melyek a Kántor Lajos–Láng Gusztáv: Száz év kaland – Erdély magyar irodalmáról (1918–2017) (Bookart, 2018) kötet felvetette szempontokat, problémákat jelzik, főleg ami az (erdélyi) irodalomtörténet(írás) tárgyát, műfaji kereteit és szempontjait illeti, s az is látszik, hogy megkerülhetetlen az első Kántor–Lánghoz (Romániai magyar irodalom 1945–1970, 1971/1973) való viszonyítás.

 

 

Valahogy májusban-júniusban sok szál ér össze vagy indul el, ezért a szemlézés is egyre nagyobb önfegyelmet igényel ilyen figyelemszóródásban. Szerencsére a májusi lapszámok/tartalmak olvasását Láng Orsolya remek Helikonbeli kritikájával kezdtem, ami aztán megalapozta a lendületet a továbbiakhoz.

 

Tehát a Helikon 2019/9. számában Láng Orsolya figyelő szemeivel látjuk meg Röhrig Géza angyalvakond című kötetében a személyes érintettség mediátorrá avató képességét, az elfogulatlan képviseleti beszédmód lehetőségeit. Messzire továbbmenve ezen kérdések mentén, kapcsolódhatunk az aszem.info-n Darida Veronika fordításában közölt Agamben-szöveghez, amely az Ami Auschwitzból marad. Az archívum és a tanú című kötet második fejezetéből tartalmaz szemelvényeket. A muzulmánról szól, ami a tábori zsargonban a tanúsíthatatlan neve; hátborzongató érvelés ember és nem-ember, méltóság és túlélés, saját halál, biopolitikai cezúrák viszonyáról, Aldo Carpi kísértő rajzaival.

 

Továbbolvasva a Helikon említett számát, elidőztem még néhány kritika fölött: Fischer Botond színházi kritikáit nagyon jól lehet és érdemes olvasni, az adott előadás ismeretének hiányában is szempontjai, kérdező és olykori bizonytalanságát is vállaló kritikusi magatartásának köszönhetően (ezúttal a Kolozsvári Állami Magyar Színház Las Meninas c. előadásáról); Mărcuțiu-Rácz Dóra pedig Dezső Kata Akiket hazavárnak c. verseskötetéről ír alapos és értő kritikát. (Ilyen jellegű sorolás majd a következő szemlékben még folytatódik.) Ugyanide készített interjút Balázs Imre József a friss Korunk Kulcsa-díjas Deréky Pál irodalomtörténésszel. Răzvan Rădulescu Kis Teodósziusz c. regényéből Gáll Attila fordított részletet, Alexandru Vakulovski Szomszédok versét Lövétei Lázár László tolmácsolja. A Helikon 2019/10. számának „főszereplője” Száraz Miklós György (folytatódik „itteni” jelenléte a sikeres erdélyi tavaszi turnéja után): interjúban kérdezi Demeter Zsuzsa, Osztozkodók c. kötetéről ír Tőtös Dorottya, illetve olvasható a Vallomás éjfél után című elbeszélése. Sok a jó próza ebben a lapszámban is, pl. Szabó Róbert Csaba A csoda c. írása, illetve újabb Günter Kunert-szöveg Benő Eszter fordításában Temetés szűk családi körben címmel (a Várad 4. számában is szerepel egy, a Bádogtemetés). És muszáj megemlítenem Anastasia Gavrilovici „csak szomorúság” belengte verseit André Ferenc fordításában.

 

A Látóban többek között Purosz Leonidasz Új projekt verse olvasható egy új viszony potencialitásáról, kockázatairól, a bizonyosságok végérvényes hiányáról. Ferdinand von Schirach Lydia című novellája Tatár Sándor fordításában egy szexbabával folytatott „tartósan boldog kapcsolat” zavarbaejtő története. Magával ragadó Dézsi Fruzsina Alexanderplatzának narrációja, még akkor is, ha a vége felé igencsak kizökkent a végkifejlet kiszámíthatósága, jobban mondva a komponálás kiszámoltságának leplezetlensége. Ezzel szemben valamivel nehezebb ráhangolódni Jenei László Minden élményemet epével című regényrészletére, illetve Szöllősi Mátyás Fóbia című prózájának második részére, de utána már kimászni nehéz a szövegek világából (ezt erényükként mondom). A Prokrusztész műhelye c. rovatban ezúttal Mihók Tamás Poezia e la Bistrița, avagy a költészet Besztercén landol kedvcsináló élménybeszámolója szerepel a besztercei nemzetközi irodalmi fesztiválról, tájékoztatóként is szolgálva a kortárs román irodalmi események egyikéről.

 

A Várad 2019/4. számában több helyi érdekeltségű írás között bukkantam rá Fám Erika Fényalapú művészet a tértapasztalat határterületein című szövegére. Nem értek szakszerűen a vizuális művészetekhez, ezért különösen érdekelnek az olyan írások, melyek közérthetően fogalmaznak meg támpontokat a vizuális alkotók új mediális lehetőségeinek értelmezéseihez, illetve nem is az értelmezéshez elsősorban, hanem az ezekről való beszédhez/nyelvhez, amely támpontok nem a narratív műfajok elemzésének fogalomkészletén alapszanak. Fám Erika Bordos László Zsolt épületvetítéseinek elemzéséből indul ki – aki „az érzékszervi tapasztalataink és vizuális sémáink megkérdőjelezésével, újraértelmezésével kísérletezik folyamatosan” –, majd tér rá a nonfiguratív animációk és az objectmapping területére. Arról olvashatunk, hogy a vetített kép hogyan értelmezi át a keretként használt épületet, milyen a vetítések viszonya a ritmushoz, dinamikához, a zenéhez, az időhöz stb.

 

A Székelyföld igen fontos tanácskozás írott-szerkesztett változatát osztja meg, amely nem csak az erdélyi magyar irodalom(történet) érdekeltsége. Száz esztendő kaland? Az új Kántor–Lángról címmel közöl nagyrészt a 2018-as gyergyószárhegyi írótáborban elhangzott előadásokat (ahol ez a megjegyzés elmarad, ott gondolom utólagos reflexióról van szó), melyek a Kántor Lajos–Láng Gusztáv: Száz év kaland – Erdély magyar irodalmáról (1918–2017) (Bookart, 2018) kötet felvetette szempontokat, problémákat jelzik, főleg ami az (erdélyi) irodalomtörténet(írás) tárgyát, műfaji kereteit és szempontjait illeti, s az is látszik, hogy megkerülhetetlen az első Kántor–Lánghoz (Romániai magyar irodalom 1945–1970, 1971/1973) való viszonyítás. Balázs Imre József a kötet horizonttágítását és integráló képességét méltatja az erdélyi magyar irodalom fogalmának tekintetében, egyúttal azt is jelezve, hogy időszerű volna „a rendszerváltás óta eltelt időszak irodalomtörténetét […] lassan megvitatnunk és megírnunk”. Borcsa János a kötet anyagának alapos ismertetése során az új munka kihívó voltára hívja fel a figyelmet. Demeter Zsuzsa az Utunk 1971–72-es lapszámaiban követi nyomon az első Kántor–Lángról szóló kritikák néhány pontját, a korabeli viták tanulságainak kamatoztatásának hiányától indíttatva (a „vádak” között volt pl. a szerzőpáros nemzedéki elfogultsága, a személyes preferenciáik), felvillantja egy nekrológokból összeállított irodalomtörténet ötletét is. Láng Orsolya szerint az új kötet egy „kontratimpes pulzálás”, amely tulajdonképpen a szerzőkről szól, személyes érintettségük vezérli írásaikat a tudós felkészültség mellett, illetve megjelenése körül hiányzik a történelmi kontextus feszültsége. Tamás Dénes meglátása, hogy ebben a munkában a szerzők elméjének működését lehet követni; a kötet aktualitására, túl kibékítő szemléletére, problematikus ’89 utáni irodalomolvasataira, az irodalomtörénet írhatóságára való rákérdezéstől ahhoz a konklúzióhoz érkezik, hogy a szerzőpáros koncepciójában az irodalom a közös erdélyi identitás kifejeződése és formálója, amely szemlélet mára relativizálódott, s így a könyv inkább az irodalmi élet történeteként olvasandó. Bogdán László A külvárosi hajós (Jegyzetek Sütő Istvánról) c. írása kilóg ebből a blokkból, a végén viszont olvassuk az indoklást: a „nagy hiányzók egyikéről” kívánt beszélni. Utolsó szó jogán Láng Gusztáv reflektált a vita néhány pontjára, viszont úgy vélem, hogy ezzel nem zárandó le mindannak továbbgondolása, amit ezek az írások felvetnek.

 

Innen át is ugorhatunk egy szintén irodalomtörténeti téttel (is) bíró íráshoz: az eirodalom.ro portálon többek között Antal Balázstól közölnek ízelítőt Szövegkörülmények címmel a Lector Kiadónál megjelenő Történet polcnyi könyvvel. Mózes Attila írói világa című monográfiából. Gondolom, hogy a bevezető fejezetből származik a részlet, mely Mózes Attila író és kritikus munkásságának az erdélyi Forrás-nemzedékek viszonylatában való elhelyezésének problematikusságát, illetve a ’70-es évek körülményeit vázolja. (A monográfiát még nem láttam, viszont annak idején, amikor Mózes Átmenetek című első prózakötetéről írtam szemináriumi dolgozatot, Antal Balázsnak a meglátások és módszertan szempontjából is nagyszerű doktori disszertációja segített elindulni – erre a tapasztalatra is alapozva számítok arra, hogy ez a kötet fontos mérföldköve lesz Mózes Attila életműve feldolgozásának, irodalomtörténetbe integrálásának.)

 

A Korunk folyóirat Kutatás és oktatás – térben és időben témájú májusi száma több esettanulmányszerű írást gyűjt össze főként az erdélyi magyar oktatási és tudományos közegről (pl. Péntek János, Kontra Miklós tollából, illetve teret kapnak a kolozsvári BBTE, a nagyváradi PKE, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem egyes kutatói és szakmai közösségeinek tapasztalatai is). Kozma Tamás Társadalmi tanulás és közösségi megújulás címmel az alulról szóló innovációt vizsgáló kutatásokról értekezik. Virginás Andrea A visszacsatolás szükségszerűsége c. esszéisztikus tanulmánya pedig a kutatás gyakorlati problémái felől szól különösképp az erdélyi magyar filmtudományos közeg lehetőségeiről, azt a fontos (költői) kérdésfelvetést is megfogalmazva, hogy „tekinthet-e az erdélyi magyar zárványban önmagára teljes értékű kutatóként a filmtudós nő?” A kérdés tétjeit azt hiszem, nem szükséges magyarázni.

 

Codău Annamária