Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom? (Nemes Z. Márió)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája (Kiss Lóránt)

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...

Szüretelés home office-ban – szeptemberi és októberi lapszemle

Azt hiszem nem megalapozatlan a kijelentés, hogy az elmúlt évek legkomorabb ősze az idei – és ezzel a jelzővel nem az időjárást illetem. A már-már nyomasztó hangulatot a szeptemberi-októberi folyóirattermés is lekövette. A melankólia, a halál, a csend és az elmúlás fogalmai az utóbbi hónapokban különösen telítettnek bizonyultak,

egész évre jellemző kivételes jelenlétük pedig csak mélyítette jelentéstartalmukat. A bizonytalanságérzet és a tragikus momentumok (melyek a folyóiratmegjelenéseket is alapjaiban érintették) azon felül, hogy abszolút rezonálnak a tipikusan őszinek mondható topikokkal, új színezetet adnak az évszak ismerős hangulatvilágának. Akad tárgya a merengésnek, ez biztos. Ahogy az is, hogy ez a szemle nem kifejezetten egy vidám folyóirat-szüret.

A Prae októberben duplaszámmal jelentkezett. A Ragály cím egyértelműen reflektál a pandémiára, legalábbis olyan betegségre enged asszociálni, amely sebesen és könnyedén terjed. Más értelemben is lehet ugyan ragály(osság)ról beszélni, a folyóiratban közölt szövegek mégis az aktuális léthelyzethez csatlakoznak, egyfajta válaszreakcióként. Az elmúlt hónapokban reflexiók túlburjánzása követte a vírushelyzetet – nyilván a média azonnali kommunikációt biztosító tere is segítette a járványügyhöz kapcsolódó tartalmak gyors terjedését –, kérdéses volt számomra tehát, hogy mennyiben tud újat mutatni az irodalom és kultúratudományos folyóirat, milyen módon csatlakozik a diskurzushoz, szükség van-e egyáltalán az irányvonal fenntartására, netán történhet-e ellépés az elsőhullámos publikációkhoz képest.

A koronasejtekkel (ugye nem csak én látom annak?) szegélyezett oldalak erősítik a központi tematikát, ugyanakkor kissé komikus hatást keltenek ezek a bogyószerű grafikai elemek. Mindenesetre felhívják a figyelmet arra, hogy az aprócska gömbök mindenhol ott vannak, és bizony képesek felforgatni az egész világot. Az évet alapjaiban meghatározó kérdéskörre fókuszálnak a tanulmányok a Prae első laprészében, így H. Nagy Péter bekezdései a karanténkultúráról és karanténproduktumokról. A szerző összetett képet ad az időszak kulturális termékeiről (például a maszkos hősöket ábrázoló graffitik, a home office dalátírások vagy a pandémiát felmutató kortárs és klasszikus irodalmi művek vizsgálatával). A dátummal ellátott egységekre tagolt tanulmány a karanténnapló műfaját is megidézi, a keletkezési fázisok időpontjának lejegyzésével metakontextust létesít. Horváth Márk és Lovász Ádám biopolitikai kérdésekkel foglalkozik, Roberto Esposito nyomán egyfajta poszthumán valóságként szemlélve a járványhelyzetet. Ebben a szakaszban kapott helyet Nemes Z. Márió Életrevalóság című remek esszéje, ami a magány terére, az ürességre és a halálvágyra reflektál. Inkább asszociatív módon hangolhatók össze a Billentyűk keretező verseivel, novelláival és versesregény-részletével a tanulmányok. A ragály képzete a test, elsősorban a visszataszító, beteg test látványával jelentkezik. Horváth Adél versei például a ragály és a megfékezés kontrasztjával, a szőrtüszőkből kikelő lárvák víziójával és a klórszaggal erősítik a lapszám tematikáját. Ugyan nem ragályosan (elnézést, ezt lehetetlen volt kihagyni), de átterjed a felkavaró, olykor irtózatos hangulat az egyes rovatokra. Centrumba kerül a „nyavalya” (Komor Zoltán: Lózsizsik), a testi pusztulás (Balogh Endre: Így történhetett), és újból előkerül az aktuális járványhelyzet (Barcsi Tamás: Irtózat). Tematikus szempontból kivételt jelentő művek is helyet kaptak a lapszámban, ami valamelyest megbontja a koherenciát, de nem von le a művek egyéni értékéből. Fülöp Dorottya billentyűhangja (Che bella!) például kedves történet egy pár nápolyi nászútjáról, akik között a nagy korkülönbség (és az emiatti ítélkezés) ellenére igaz a szerelem. Mosolyra húzódott a szám a szövegben megjelenő ismert figura kiléte miatt, a novella zárlata ugyanis felfedi a férfi nevét. (Nem, nem árulom el.)

A Prae második Ragály-lapszáma azonos felépítés mentén dolgozik ezzel egyfajta tükrözést imitálva, annyi különbséggel, hogy a tanulmányok ezúttal nem a második, hanem a harmadik egységben tűnnek fel. Potó Júlia, Ureczky Eszter és Visy Beatrix szövega ellép a jelenlegi kollektív probléma tárgyalásától, terítékre kerül a tuberkulózis „láthatatlan” esete, a pestis és a modern biopolitikai test születése, valamint az apokalipszis poszthumán vetülete. A tanulmányok mellett elhelyezett szépirodalmi szövegek érezhetően kevésbé tapadnak ezekhez a problémakörökhöz, de a cím kijelöli a látószöget a második lapszám számára is. Nem minden szépirodalmi mű illeszkedik a ragály-tematikához, hacsak nem a nyomasztó-aggasztó-melankolikus hangulat, a nehéz atmoszféra okán. Detektálható Antal Balázs nyitóversének fohászában a szorongáshoz (térdeplő beszéd), Mărcuțiu-Rácz Dóra idill című versének (ön)toxikus kapcsolatokról szóló, megrendítő soraiban („bárcsak egyszer valaki / annyira undorodna a / testedtől, mint te magad”). Jane Kenyon versei (Mohácsi Balázs fordításában) illeszkednek ehhez, ezt már a cím is jelzi (Melankólia kihívása), de az alcímekre is érdemes figyelni (például A gyerekszobából, Egykor még volt fény, Kegyelem).

A ragály mint téma meglehetősen lehangolónak bizonyul. Élvezhetőek a szövegek, feltéve, ha az olvasó kedveli a melankolikus és bizarr hangulatot, illetve járványtartalom iránti tűrőképessége még nem érte el a végső határt.

Az Alföld októberi borítójának elő- és hátlapján, valamint az ezek belső ívein szereplő grafikák állatok sírköveit ábrázolják. A hajdani kiskedvencekre emlékezés gesztusa egyszerre hozza magával a gyász érzését, a november eleji halottakról való megemlékezés gondolatait, és ábrázolásmódja miatt egyszerre kelt giccses, ezáltal elidegenítő hatást. Megszokott módon az alkotó, ezúttal Bánkúti Gergő (nem csak temetői látványelemeket illusztráló) művei feltűnnek a folyóirat lapjain is, ЧЕРНО (azaz fekete) aláírással kísér(t)ve a szövegeket.

A Szépirodalom rovatban szereplő művek közül Szeles Judit szövegei markánsan kötődnek a borító által kijelölt hangulatisághoz, noha nincs konkrétan megnevezett tematika. A versek láncszemekként kapcsolódnak egymáshoz: Az emlékezés helyében a következőt olvashatjuk: „Az akkori téeszelnök / (…) felszántatta a porcsalmai zsidó temetőt (…) meggyfákkal ültette be.” A temető pedig kinyilatkoztatja: „(…) Ez a temető. / A meggyfák a ti őseitek!” (kiemelés az eredetiben – U.A.). A halált egy másik aspektusból közelíti meg Géczi János, akinek Az öregekről című versében Julius Ceasar meggyilkolása is megjelenik. Zalán Tibor Az idő múlékony illata (A múlt illékony ideje) című verse és Jenei László Incidens című novellája is kiemelésre méltó. Pauljucsák Péter szövegei szintén megmutatnak valamit a halálból, esetében groteszk módon. A hús ideje sorai például baljós képet közvetítenek: „de még nem lehet tudni, hogy állni vagy / feküdni fogsz.” Vörös István reflektált a „karantén-csendre” (Addig láz), illetve Báthori Csabához hasonlóan (aki Piaci kettős című versét Tandori Dezső emlékének ajánlja) egy olyan személynek címzi a versét, aki már nem lehet közöttünk (Előszó Stephen Hawkingnak).

Az Alföld Kilátójában ezúttal két írás nyújt kitekintést. Nagy András Kierkegaard árnyéka Szondi drámaelméletén címmel értekezik a megnevezett gondolkodók közötti összefüggésekről. A tanulmányban Kierkegaard nyomán arról tárgyal, hogy „ismétlés és emlékezés egy és ugyanaz”, terepük a színház, ahol a próbasorozat újból és újból eljátszott jelenetei, valamint az újraélt emlékek összevetésekor Kierkegaard hőse rádöbben arra, hogy „nem létezik ismétlés”. Ibsen neve hatástörténeti összefüggésben kerül megemlítésre, majd Johanne Luise Heiberg példája következik. A tanulmányból megtudhatjuk, hogy a színésznő meglehetősen fiatalon alakította Shakespeare Júliáját. 15 éves korában, majd 19 évvel ezt követően is megkapta a szerepet. Izgalmas pozíciót ad az úgynevezett „fiatalító emlékezés”, a szerelmi tapasztalat meglétéből adódó átlényegülési lehetőség. Czókos Gergely A „halálos poshadás filozófusa” címmel közölt szövegének apropója, hogy huszonöt éve halt meg Emil Cioran, aki felismerte: „létezése nélkülöz mindenféle szükségszerűséget”. A címben is körvonalazott attitűdöt az egész írás leköveti, felvillantva a filozófus főbb megállapításait, eredményeit és karakterét.

Az Alföld októberi számában négy tanulmány kapott helyet. Kulcsár-Szabó Zoltán a nyelvről és a dolgokról értekezik, elsősorban Nancy és Heidegger gondolataiból kiindulva. Előbbi filozófus kijelentése indítja a gondolatmenetet, miszerint „Nincs nyelv a dolgok szívében”. A tanulmány többek között azt tekinti át, hogy „miként gondolható el a nyelv hiánya a dolgok lényegéből”. Magyar Miklós írása Albert Camus Az első ember című művét vizsgálja. Kitér a cím, a hősnév, a műfaj és a narratológia értelmezésére, engem mégis a keletkezéstörténet fogott meg igazán: az író legfontosabbnak tartott műve autóbalesetben elszenvedett halála miatt befejezetlen maradt. Bár lezáratlan véget szánt a könyvének, nem úgy történt, ahogyan eltervezte. A lapszámban szerepel Branczeiz Anna tanulmánya Ponge és Derrida költészetről vallott téziseiről, valamint Péter Szabina írása Borbély Szilárd Nincstelenek című regényének utolsó két fejezetéről, aki más tanulmányokkal párhuzamosan ugyancsak a dolgok (testek, akciók, folyamatok) és a nyelv határát próbálja feltérképezni. A regény lezárásában a főszereplő emlékezetből megrajzolja gyermekkori házának alaprajzát, ami olyan fogalmakon való elmélkedést tesz lehetővé, mint a mimészisz, az ekphraszisz vagy az autoprezentáció, miután az elkészült tervrajz nem az eredeti vonalakat mutatja.

A Szemle rovatban olvashatjuk Görföl Balázs recenzióját Szijj Ferenc Igazi nevek című művéről, ami Szijj költészetének többi darabjához hasonlóan „azzal a fő kérdéssel szembesül, hogy a formátlannak és rend híján lévőnek tapasztalt világot hogyan lehet nyelvileg megragadni”. Solymosi Bálint Vakrepülés. Gerillaregény című kötetéről Szendi Nóra írt azonos problémakörre utalva: „Belső feszültsége forrása, hogy azt dokumentálja megszállott aprólékossággal, ami nyelvileg birtokolhatatlan.” Kálai Sándor két minőségben is jelen van a lapszámban. Irodalom és médiakultúra című, többek között a magyar krimi nemlétezéséről szóló közhely megcáfolására irányuló kötetét Hansági Ágnes szemlézte, míg ő maga Németh Zoltán Hálózatelmélet és irodalomtudomány című tanulmánygyűjteményét vette górcső alá. Papp Endre „személyes hangvételű portrékötetet” készített Görömbei Andrásról, ezt Kovács Gergely szövege tárgyalja a lapszámban. Az Alföld két zárószövege zsidó genocídiummal foglalkozó köteteket mutat be. Gera Judit szerint „aktuális téma. 2020-ban sem mondhatunk mást.” Megemlíti szemléjében az Ami Auschwitzból marad című Agamben-tanulmányt, aminek elemzését Hocza-Szabó Marcell írása részletesen is elvégzi.

A Forrás idei tizedik számának szerzőit hasonló témák foglalkoztatták, mint a korábban tárgyalt folyóiratokét. Kötter Tamás A gyilkolás mestersége című műve a Don irányába tartó magyar tiszt halállal való szembesülését jeleníti meg. Tőzsér Árpád versét Albert Camus Pestis című, az utóbbi hónapokban érthető okokból felkapott kultikus regénye ihlette. Murányi Sándor Olivér Árterület című prózája így jeleníti meg a korai halál fájdalmát: „Felkerestem a pörbölyi gyereksírokat. Egyenként fotóztam le mind a tizenegyet. Megrendítő volt látni a huszonhét évvel ezelőtt autóbusz-balesetben meghalt kisiskolások arcait a sírköveken.” Biró Zsombor Aurél Csendes gyerek című novellája a gyerekkori agressziót tematizálja, igazán szívbe markoló módon ábrázolva a bántalmazás tanártól és diáktársaktól érkező formáit. Ezt követik Jenei Gyula Járványnaplójának jegyzetversei, egy-egy nap dátummal ellátott reflexiói, a karanténhelyzet irodalomra gyakorolt inspiratív hatásának lenyomatai. Sokan kezdtek új projektbe, naplóírásba, jegyzetelésbe a kényszerűen otthon töltött idő alatt. Sopotnik Zoltán Angyalnyom és Angyalhullás című kiemelkedő versei után József Attila életművére fókuszáló tanulmányok következnek. Tverdota György a költő Rög a röghöz és Megfáradt ember című költeményeihez nyújt részletes interpretációt, Bíró-Balogh Tamás pedig – ahogy a tanulmány címe jelzi – kísérletet tesz egy József Attila-dedikáció megfejtésére. Mindig is ámulva tekintettem az életrajz és művészet efféle kapcsolatára, valamint a szálak felgombolyításának munkájára. A következő szöveg Muhel Gábor átfogó tanulmánya A hagyományvesztés identitásformáló szerepe József Attila művészetbölcseletének kialakításában címmel. Bár a huszadik század egyik legkiemelkedőbb alkotójának életművéről való tárgyalás kimeríthetetlennek mutatkozik, más témák is hangsúlyosak a Forrás tizedik számában. Tóth Sándor fotóiról Rigó Róbert írt rövid összefoglalást, kitérve Kecskemét városképének változásaira. Örömmel konstatáltam, hogy maguk a fotók is bekerültek a lapszámba, ugyanakkor a képek mennyiségi szempontból elnyomják a róluk szóló szöveget. Negatívumként kell megemlítenem a tördelést, a fényképekről szóló írás úgy válik (azokat keretezve) ketté, hogy félbeszakad egy mondat, ez a szünet pedig tizennégy oldalon át tart. A lapszám utolsó szakaszában közölt írások eklektikus képet adnak. Szerepel Fehér Zoltán dalkincset vizsgáló tanulmánya, Végső István a spanyolnátha kiskunhalasi hatását bemutató írása, Gyenesei József vázlata a kecskeméti barackpálinkát híressé tevő Führer Izodorról, majd Mohai V. Lajos bekezdései Tőzsér Árpád költészetének legutóbbi szakaszáról. A Forrást Kajtár-Czinege Anikó recenziója zárja Surányi Dezső: Kis magyar gyümölcsészet című könyvéről.

A folyóiratszámok mérlegelésekor fontos a járványhelyzet nehezítő körülményeire is gondolni, ehhez mérten egész bőségesnek mondható a megjelenés. Az írások színvonala ugyan változó, de összességében öröm olvasni, akár kézben is tartani (!) a lapszámokat – még ha tartalmukat tekintve nem épp ideálisak a második home office-szezon derűsebbé tételére.


Urbán Andrea 1998-ban született Szolnokon. A Debreceni Egyetem angol-magyar szakos hallgatója, a KULTer.hu litKULT rovatának szerkesztője. Kritikáit a Szépirodalmi Figyelő, a Tiszatáj, a Szholion és az Irodalmi Szemle Online is közölték.