Folyóiratpoligámia – 2020 végi lapszemle

Részletek

Írta: Nagy Hilda

Úgy sejtem, ráéreztem a folyóiratpoligámia előnyeire, erős töltetet adott ez a három hét érzelmileg és szakmailag egyaránt, de a konzervatívabb olvasók megnyugtatására mondom: természetesen nem szükséges átszexualizálni az irodalmat, anélkül is működik. (Bár ha lehet, akkor miért ne?)

Nem tudom, mennyire elterjedt szokás az első laptól az utolsóig végigolvasni egy folyóiratot, ha az ember éppen nem szerkesztője vagy korrektora. Én inkább arra tippelnék, hogy nem ez a jellemző olvasói tendencia, most mégis ebbe a kiváltságos, már-már deviáns pozícióba kerültem, és három héten át, jóllehet változó intenzitással, négy kiváló lapszámmal folytattam viszonyt. Akár egy kapcsolatban, köztünk is kötelezően megjelentek nehézségek, de mivel most én voltam a háremtartó, szabadon váltogathattam a partnereimet, és ez nem szült köztük további konfliktust (micsoda obszcén asszonyság!). Az első aktust a Tiszatáj érdemelte ki egy autóban, de a karácsonyt csendben az Alfölddel töltöttem, az aranydarabkás pezsgőt pedig a Korunkkal osztottam meg. Újév = Új Forrás, az élet néha ilyen klisés.

A decemberi Tiszatáj könyvtárgyként is kiemelkedő, a címlapon és a többi oldalon megjelenő illusztrációk Nagy József alkotásai. Jóllehet önmagukban is fontos művészeti lenyomatot jelenítenek meg, mégis külön megemlítendő a kiváló szerkesztői munka, hiszen nemcsak Darida Veronika Békamorfológia című értő elemzése olvasható a Mnémosyne-ról, hanem az esztéta legutóbbi kötetéről (Filozófusok bábszínháza) is megjelenik kritika (Kérchy Vera jegyzi), amelyben Nagy József munkássága szintén kiemelt pozíciót tölt be. (E ponton ajánlanám Darida előző, Eltérő színterek című kötetét, amelynek centrumában Nagy színháza áll.) A békák más helyen is visszatérnek a lapszámban, hiszen Antal Nikolett kritikájában olvasható, hogy „mindannyian békák vagyunk, akiket szépen lassan, az egyre forrósodó vízben főznek meg végérvényesen.” (115), legalábbis Julia Boyd Szörnyeteg vagy példakép? Korabeli utazók a nácik Németországában című munkájában mindenképpen így van.

A szépirodalmi blokk több fontos szöveget közöl, amelyek közül Abafáy-Deák Csillag prózáját emelném ki (Csillagharcos), amely a PesText írópályázat elsődíjas pályaműve. Annak ellenére, hogy alapvetően nem sorolhatom magam a líra bűvkörébe tartozók közé (mea culpa), a legtöbb izgalmat Komor Zoltán versei (Információterroristák, Múzsaparizer, Az idióták szoláriumában) jelentették, de Zalán Tibor Éhség (Két Baka-motívumra, Knut Hamsun legendás könyvének címét kölcsönvéve...) című versére is a legemlékezetesebb darabok között emlékszem. Lengyelfalvi Egbert Oblomovnak címzett szövege pontosan megragadja a decemberi nihilt, valljuk be, év végén kicsit mindannyian oblomovok vagyunk: „kocsonyásodnék – levesben / lennék puhára főtt répa, / a fridzsider hátsó polcán / hűlnék, míg / megesznek és kiszarnak.” (30)

Akik inkább megérteni, mintsem értelmezni szeretnének, szintén jelentős írások közül választhatnak. Lengyel András hiánypótló tanulmányt közöl József Attila Tiszta szívvel című versét a centrumba helyezve, amelyben számot vet Babits Cigánydalának intertextusaival, de a költő identitásának problematikus definiálására is rámutat. A kritikák közül kiemelném Deczki Sarolta A mérgezett nőről megfogalmazott gondolatait, melyek rávilágítanak a Babarczy-kötet szakmai és kevésbé professzionális olvasói által felvetett, egymástól eltérő problémákra.

Az Alföld decemberi száma arra vállalkozik, hogy a 2010-es évek irodalmáról nyújtson áttekintést, amely orientációs pontként szolgálhat a következő évtizedben is. Az elsődlegesen irodalomtörténeti szempontból jelentős törekvés már komoly hagyománnyal bír (hasznos lehet összevetni a 2000-es, illetve a 2010-es decemberi lapszámokkal az aktuálist), amelyre főként a tanulmányok szerzői utalnak, illetve több ponton viszonyulási pontként tekintenek a korábbi megállapításokra. Jóllehet a Szemlében közölt kritikák most is színvonalas válogatást mutatnak (melyek közül kiemelném Bartha Ádám értő, polemizáló írását a Milyen állat? Az állatok irodalmi és nyelvelméleti reprezentációjáról című tanulmánykötetről), mégis kissé háttérbe szorulnak a lapszám tematikája miatt, hiszen új kötetekről lévén szó, az évtized végét ragadják meg. Talán személyes elfogultságból adódik, de az origót mindenképpen a tanulmányokban jelölném ki, amelyben nemcsak líráról (Balogh Gergő), prózáról (Balajthy Ágnes), drámáról/színházról (Dézsi Fruzsina), értekező prózáról (Pataki Viktor) olvasható alapos áttekintés, hanem a lap egy remélhetőleg hagyományteremtő írást is közöl: Lapis-Lovas Anett Csilla a gyerek- és ifjúsági irodalomról értekezik, amely a korábbiakban nem volt komponense az évtizedösszegzőknek. Ez a gesztus rögtön rá is mutat arra, hogy a közelmúltban erősödött fel a szakmai érdeklődés az említett terület iránt (ezzel Pataki tanulmánya sem mulaszt el számot vetni).

A tanulmányok és a szépirodalom jól érzékelhetően egymást egészítik ki, hiszen a lapszám első felében döntően azok a hangok olvashatók, amelyek újként jelentek meg, így a tanulmányban csak részletekben bemutatott vagy körülírt, definiált jelenségek a maguk teljességükben is érvényesülni tudnak. Hogy tíz év elteltével mennyire lesznek tarthatók ezek az állítások, kétséges, viszont ha a Facebooknak hinni lehet, Mészáros Márton már most vitatkozna Balogh Gergő minikánonjáról, vélhetően Bednanics Gábor moderálásával. Bár nem szerepem Balogh Gergőről laudációt írni – megtette már korábban Fodor Péter az Alföld-díj kapcsán, amely szintén olvasható a lapszámban –, mégis indokoltnak tartom a figyelmet a munkásságára irányítani, mivel a decemberi Alföldben az ő neve jelenik meg a legtöbbször, eltérő pozíciókban: szerzőként, szerkesztőként, díjazottként vagy éppen lábjegyzetben hivatkozási pontként. A szépirodalom területén Juhász Tibor hangja lírában és prózában egyaránt meghatározónak bizonyul, az említések alapját a Pincebérlet című szociográfiarészlete támasztja alá a kételkedő(bb) olvasóknak. A Tiszatájhoz hasonlóan az Alföld illusztrációi is figyelemreméltók, Lévai Ádám egyik grafikája miatt ollóval estem neki az 57. oldalnak, így lehetetlenítve el a következő oldal olvasását más számára. Ezért is kell mindenkinek saját példány belőle.

A Korunk Temesvár/Bánság tematikus számát Balázs Imre József szerkesztette, aki láthatóan törekedett arra, hogy a legtöbb perspektívából körüljárják a szövegek, hogy milyen sokfélét jelenthet ez a két szó. A régió történelmét, jelentőségét nemcsak a jelenből láttatják a szerzők, hanem a középkori pozíció is definiálásra kerül. A gazdasági, szociográfiai adatok mellett több írás vállalkozik arra, hogy bemutassa a bánsági művészetet, különös tekintettel az irodalomra, képzőművészetre illetve zenére. Szekernyés János a Sigma-csoport kialakulását járja körül, felhívva a figyelmet arra, hogyan lehet gyökerek nélkül nívós művészeti közösséget és oktatást kialakítani. Csutak István a hetvenes évek dalszövegcenzúrájára, esetenként pedig annak elmaradására mutat rá saját érintettsége példáján.

Temesvárt kétségkívül a multikulturalizmus egyik iskolapéldájaként szokás említeni, azonban ennek a ténynek, mítosznak korántsem értelmetlen a megkérdőjelezése. Magyari Sára a nyelvi tájkép felderítése során emeli ki a hiányosságokat és a kihasználatlan lehetőségeket, de az Európa Kulturális Fővárosa-projektet bemutató összefoglaló (Marossy Boglárka) ugyancsak arra mutat rá, hogy a különböző nemzetiségek együttműködése nem annyira harmonikus és egyértelmű, mint az jogszerűen megvalósulhatna, vagy ahogyan Temesvár arcát láttatni szeretnék. András Orsolya Herta Müllerről írt alapos tanulmánya szintén mítoszrombolásra mutat be egy variánst, hiszen az író műveiben a bánsági falusi élet korántsem idilliként jelenik meg, ami elegendő ahhoz, hogy valakit Nestbeschmutzerinnek (fészek beszennyezőjének) nevezzenek. A szülőföldhöz való problematikus viszony a kritikák között is visszatér, Lőcsei Péter Tompa Andrea Haza című regényének méltatása így releváns helyet kap a lapszámban. Bence Erika tanulmánykötete – különösen annak Kulturális kontextusok című fejezete – magyar, vajdasági szerb és magyar alkotások interkulturális vonatkozásait vizsgálja, de kiemelném a Dana Gheorghiu Die Fabrukler. Gyárvárosi történetek című kötetéről írt recenziót, hiszen a 2020-ban megjelent magyar fordítás alapján készült a szöveg. Ugyanakkor Radnai Dániel Szabolcs alapos, Derridán alapuló tanulmánya aktuális kérdéseket vet fel nemcsak romániai költők, hanem Mohácsi Balázs nyelvet, otthont tematizáló szövegeinek értelmezése során.

Az Új Forrás 2020/10-es száma profiljából adódóan nagyobb teret biztosít az irodalom mellett a társművészeteknek, így Csontváry Kosztka Tivadartól Nemes Z. Márióig lehet eljutni, ismeretlen japán költő fordításán vagy éppen Tizianón át. Sipos Zoltánnak a borítón és a lapzárókon látható fotói szövegszerűen is megjelennek Csöndessy Király Toll a fotós munkásságát méltató írásaiban. Dukay Barnabás versei vizuálisan is a kiemelkednek a szépirodalmi válogatások közül, ráirányítva a figyelmet a líra anyagiságára. Thomas Pölzler Camus a művészet értékéről című kiváló esszéjét Pavlovics Zsófia fordította, a szerző az analitikus filozófia perspektívájából mutat rá Camus elnagyolt vagy pontosítandó elméletére. Az abszurd logikáját követve az élet értelmetlen – szép újévi üzenet ez mindenki számára, azt hiszem.

Az értelem kérdésköre később is teret követel magának, Nemes Z. Márió Barokk feminájának levetkőztetésére ketten is vállalkoztak. Babos Orsolya sokszor önkényes futamokat tapasztal, és a végére belefárad a folyamatos provokációba. Csehy Zoltán ettől eltérően jól érzi magát ebben a világban, viszont ő is felhívja a figyelmet az önfelszámoló tragikomikum problematikájára.

Úgy sejtem, ráéreztem a folyóiratpoligámia előnyeire, erős töltetet adott ez a három hét érzelmileg és szakmailag egyaránt, de a konzervatívabb olvasók megnyugtatására mondom: természetesen nem szükséges átszexualizálni az irodalmat, anélkül is működik. (Bár ha lehet, akkor miért ne?)

Nagy Hilda (1995) irodalomtörténész, kritikus. A kolozsvári BBTE-n, majd az ELTE-n végezte egyetemi tanulmányait. Jelenleg az ELTE BTK ITDI Az irodalmi modernség program doktori hallgatója. Minden érdekli, aminek köze lehet a betegségnarratívához.