Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...

Oldalak közötti réseken kikacsint az irodalom – húszhuszonkettes téli hajnalok

Három decemberi-januári lapszám szemezett velem az elmúlt héten. Reggel kávé mellett, esténként kutyasétáltatás utáni húszpercekben olvastam a kortárs magyar irodalmat. Ilyen ez, kettős ügynökök vagyunk sokan. Így tartjuk lélegeztetőgépen a betűket.


Két meeting között, amiken az éves OKR-eket próbáltuk planning címén levezetni a kollégákkal az ARR és MRR célokból, jöttem rá arra, hogy bizony munka után – olyan aranyjánosiasan, vagy kafkain – nekem ma még az irodalommal is dolgom van. De a Teams már csörög, „we can’t hear you…” indul a következő, és az olvasót még pár órára elcsomagolja a marketingszöveg-író – ja bocs, content planner.

Az íróasztal végén leskelődnek a betűk. Kimásznak a síkból (sírból?), a lap szélén megállnak imbolyogva, és szinte részegen – mindent fertőtlenítek az irodába érve – néznek értetlenkedve. Odapillantok. Három gerincet törtem meg az éjjel. Létbeteljesítés, végül is már ez is. Még csak szemezek az „irodalommal”. Alföld. Forrás. Jelenkor.

Idegenszavakkal. (A Londonban nevelkedett angol felem tizennyolc évnyi Budapest után, elvégezve az ELTE magyar szakát, még mindig képes mellélocsolni a kutya száraztápját.) Az anyanyelv idegenszavai. Könnyű így két nyelv között a… namibe? esni. Szóval a magyar irodalomba nem megfürödni járok. Most is csak óvatosan beledugom a lábam. Csak, mint aki halkan.

Három decemberi-januári lapszám szemezett velem az elmúlt héten. Reggel kávé mellett, esténként kutyasétáltatás utáni húszpercekben olvastam a kortárs magyar irodalmat. Ilyen ez, kettős ügynökök vagyunk sokan. Így tartjuk lélegeztetőgépen a betűket. Mit nyújtott akkor ebben a lopott időben a Jelenkor 2021. decemberi és a Forrás, illetve az Alföld 2022. januári száma?

„Tavaly mi volt, és mi lesz még jövőre?” kérdi Mesterházy Mónika Varjúnella című verse a decemberi Jelenkorban. Mintha én is éppen erre a kérdésre keresném a választ ebben a rövid szemlében. A vers legizgalmasabb pontja a váltakozó refrén által gerjesztett feszültség. Az első, harmadik, és ötödik versszakok végén a „Két másik felfekszik a levegőre” sor szerepel, míg a második és negyedik szakaszban a vers indító sora ismétlődik: „Egy varjú diót ejteget a kőre.” A döntő kérdés feszültséggel teli helyzetben hangzik el az utolsó versszakban, amelyet a két refrénként használt sor párba rendezve zár. A helyzetet váltó és ismétlődő verssorok erősen ciklikus érzetet adnak a szövegnek, amelyet az ejteget ismétlést sejtető alakja is megerősít. A megjelenés pillanatából kiindulva nyugodtan gondolhatja az olvasó, hogy a szöveg a véget érni nem akaró világjárványra utal. Ugyanakkor a fiatal Babits képi világa sem tűnik idegennek itt ‒ diók és ciklikus időszerkezetek társaságában.

A lapszám egyébként Grecsó Krisztián Kubikusok című elbeszélésével indul, ami első olvasásra nem hatott úgy, mint az egyébként kiemelkedő szerző jobban sikerült szövegei. Peer Krisztián versei hasonló technikai magabiztossággal, de a tőle már-már megszokott áttörő erő nélkül sorakoznak fel Grecsó elbeszélése után.

Zalán Tibor Alkohol-versei erős formai megoldásokkal érzékeltetik a részegségben elcsúszó, önmagába visszaforduló, kissé zavaros gondolatmeneteket. Áthajlások dominálják a szövegeket, a gondolati egységek kezdetét csupán kapitálisok jelzik. Egyes szintagmák, sorok ismétlődnek, versszakok válnak egymás tükörképévé. A három vers közül az (a költői örömről) alcímmel ellátott rendelkezik a legerősebb gondolati töltettel, de a legteljesebb élményt a ciklus folyamatos olvasása adja.

A lapszám további két színfoltját jelentik Kupihár Rebeka versei, illetve Márton László Laurin rózsakertje-fordításának részlete. Kupihár Rebeka versei bátrak és kíméletlen őszinteséggel szólalnak meg. A költőnő képei a mindennapi kellemetlenségektől a mindennapi atrocitásokig terjednek. „(M)int egy rosszul elhelyezett villanykapcsolót, / évek alatt, kelletlenül szokod meg / a gyűrűtlen ujjam látványát” szól a jól eltalált hasonlat a gazdag fiút is lehet című versben, amelyre szinte feleletként szól a homlokpuszinézd már a két pinát, hogy nyalják egymást, / üvölti, hogy a morzsa megáll a galambetetők markában” (kiemelés az eredetiben). A két véglet között mozgó sorok ugyanannak a skálának a két pontját jelölik ki. A mindennapivá váló peremhelyzet finomabb és durvább képét. Petri napsütötte sávja sejlik fel a homlokpuszi végén: „de nem lenne olyan iszonyú, ha tudnám van hova menekülnünk. / hogy az egyik macskaköves utca olyan helyre visz, / ahol a járókelők a mi oldalunkon állnak.” A himnikus emelkedettség elmarad, a vágyott hely „steril távolságtartás”-ban vész el. Hullámzó, de erős érzelmi téttel dolgozó versek ezek.

Márton László Nibelung-ének fordításának a magyar olvasók sajátos palettája örvendezett két évvel ezelőtt, a Wagner-rajongóktól a fantasy irodalom alaposabb, a gyökereket is ismerni vágyó szerelmeseiig. Márton készülő fordítása, a Laurin rózsakertje szintén a középkori német irodalom terméke. Izgalmas újdonság, gördülékenyen olvasható, humoros és könnyed. A magyar nyelven elérhető verses epika újabb fontos állomását vetíti előre.

Kosztolánczy Tibor elemzése A Pál utcai fiúk szerkezetének egy sajátos vonását állítja reflektorfénybe, miszerint a szöveg kabaréjelenetszerű indítása hogyan fordul át a negyedik fejezettől kezdve tragédiába. A tanulmány nemcsak izgalmas szoros olvasási nyomozás, hanem szórakoztató olvasmány. Stílusa reflektál az írás tartalmára és a regény szerkezetére is. Könnyedén és humorosan indít, hogy aztán a tragikus jegyeket komorabb hang mutassa be.

A Forrás januári száma Buda Ferenc verseivel, illetve Pál Sándor Attila vele készült beszélgetésével indít. A félcédulák az irodalmi élet nyomain, a cédulák, fecnik és kutyanyelvek fiókba hányt tömkelegén keresztül közelít az öregkor képeihez. Végül minden töredék marad, az élet végtére is lezárhatatlan. Nem megszerkesztett műalkotás az írói élet sem, de az alkotással mégis legyőzhető a halál: „varratlan elvetélt ötletek / tucatjai százai közepett / olykor elkészül összeáll / két-három beszegett darab / elodázódik a halál”

Megrázó az elhunyt Zelei Miklós a lapnak küldött utolsó írása. A prognózis a halálos diagnózistól az utolsó napokig kíséri a betegséggel megküzdő elbeszélő sorsát. A szöveg tömör, kopár egyszerűsége átütő, dísztelensége és szenvtelensége erős emocionális választ vált ki az olvasóból. Nehezen definiálható szöveg, amely halmozottan rendelkezik az úgynevezett – nehezen megragadható – téttel.

Győri László Gyerekecske a temetőben című szövege egymás mellé rendez verset és annak szerzői magyarázatát. Sajnos a vers önmagában nem adja át a feldolgozott történet borzalmait. A magyarázatban maga a szerző írja „megpróbáltam (...) megtartani a versből, ami vers, túlrengetni a valóság ellenében, de úgy, hogy a valóság azért átüssön rajta. Aligha sikerült, nem is lehet sikerülnie.” Mindenesetre a szöveg, hibáival együtt, izgalmas játékra hívja az olvasót: eldönteni, mit tekint szépirodalomnak, mit paratextusnak. A magyarázat stilisztikai megformáltsága közel sem teszi könnyen eldönthetővé a szöveget, és többszöri újraolvasásra szólítja fel a befogadót.

Az évindító lapszámból még két tanulmány és Milorad Krstić grafikái emelkednek ki. Branczeiz Anna József Attila A bűn című versének érdekfeszítő olvasatát nyújtja a szégyen kérdésköre felől közelítve. Paul de Man Mentegetőzések című írása és Gillian White Lyric Shame című könyve adja az újszerű olvasat alapját. Ugyanakkor a szerző gondosan összhangba hozza meglátásait Tverdota György korábbi elemzésével is. Ferencz Mónika Kávézás Nemes Nagy Ágnessel című esszéje a huszadik századi költőóriásunk női irodalomról alkotott véleményét vizsgálja, és szükségszerűen szól a kortárs irodalom helyzetéről is. Izgalmas, sajnálatosan rövid kávézás bontakozik ki a lapszámban, ami a huszonegyedik század megkerülhetetlen kérdéseit tárja elénk.

A vizsgált lapok közül a januári Alföld tartalmazza a leghullámzóbb versmerítést. Markó Béla Mondattan és Ahogy a varjak című művei magukkal ragadó, gondolatébresztő alkotások. Purosz Leonidasz verse, a Mi, akik nem vagyunk pszichopaták, viszont zavarba ejtően félkész szövegnek hat. A refrén ismétlődése esetlen, az egymás mellé rendelt gondolatok összedolgozatlansága révén a szöveg alkotóelemeire hullik szét. „Van labdaérzékünk és sármunk / törzshelyünk és történeteink. / Ti nem szerettétek a gyűjteményt, amivé akkor kezdtünk nőni.” Különösen zavarba ejtő ez annak fényében, hogy a versnek vannak erős képei: „A medence mélyére ereszkedni, / hasunkat az aljzathoz nyomni, tempózni, amíg csak tart a levegő. / Klóros vízben kinyitni a szemünk.” (Persze a mérnöktársasághoz szokott agyam – még ha csak félig is magyar – megakad azon, hogy az aljzat szó nem azt jelenti, aminek a szerző szánta, amennyiben nem alapzatra, vagy dugaszolóaljzatra gondolt.)

Emlékezetesek még Falcsik Mari és Ayhan Gökhan versei, Osztroluczky Sarolta és Halász Hajnalka József Attila-tanulmányai pedig értékes párbeszédet folytatnak az életmű verseiről. Halász Hajnalka elemzése A bűn beemelésével Branczeiz Anna Forrásban megjelent taulmányával is kapcsolatban áll.

A három lapszámból kiemelkedik Markó Béla Mondattana, amelynek egyik központi motívuma egyezik egy régóta hangoztatott véleményemmel, miszerint a magyarok egyszerűen túl sok jelzőt használnak. (A kétnyelvű rögtön kiugrik, ha kell. Nekünk magyaroknak van Adynk, Babitsunk és Kosztolányink, de ti, magyarok használtok túl sok jelzőt. A kettősügynök visszavonulót fúj.) Túl sok jelzőt használunk tehát, pedig tudjuk „A kis népek / vagy a csalódott szerelmesek árnyalt / mondatokba próbálnak menekülni” és „minden újabb jelző közelebb hozza a véget.” Minden jelzőnk a történelmi léptékű fájdalom egy apró nyoma. Ha már „Jelző / nélküli hazám már úgysem lesz soha” felcicomázzuk nyelvünket, belé menekülünk. A nyelvújítás óta hirdetjük: Erős vár a mi nyelvünk! Csak pár nyelvjárást kellett kiirtani hozzá. Eszembe jut irodalmunk egyik legmegrázóbb sora: „Áff – nyögtem ki végre halkan, végső erőfeszítéssel. Az osztály felröhögött.” Már annak is örülni szoktam, ha az angol t-met ‒ az akcentusom utolsó halvány emlékét ‒ palócnak hallják.

A nyelv határait feszegeti az Ahogy a varjak is. A világ varázstalanítása folyik minden másodpercben, ahogy eltávolodunk a gyermekkortól. Micsoda öröm megszólítani a tárgyakat, akkor is, ha azok már nem érthetik, amit mondunk. Leplezett gyengeség, megbotlás a felnőtt nyelv küszöbében. Megéri bemenni? Megnyugtatok mindenkit, nem jobb itt kint sem. Eltévedni az anyanyelvben, és nevetni a többiekkel, ha kiszalad egy úgy kellett széttúrnom a villamos záródó ajtaját. De játszani is könnyebb így. Micsoda gyermeki öröm, a kívülállás könnyedségével nyúlni a magyar nyelvhez...

Milyen egyértelmű utólag, hogy a vers felé húz a szemem. Bite-sized irodalom. Talán ez fér bele a kettősügynökök életébe? Vagy ez a kétszer-kettősügynökök sajátja? Angol és magyar, irodalom és marketing vékony határáról, ha nem is halkan, de óvatosan belelépek.

Téli hajnal, húszhuszonegy (plusz egy). Így festett most ez.

 

Seager-Smith Dániel Michael (1994) az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola, Irodalmi modernség doktori programjának doktorandusza.