Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Elisa Shua Dusapin (f. Kállay Eszter): A szemhéj nélküli szem

Fotó: Roman Lusser

Egy hirtelen csobbanással feltűnt valami a felszínen, egy pillanatra megremegett, majd újra alábukott. Aurore felült. Közben a forma visszatért, és mozdulatlanul lebegett. Aurore agyán az villant át, hogy az apja az, és ez az ő hibája – hallgatnia kellett volna rá, távol kellett volna maradnia a parttól, megérezték a vért, az apját pedig, aki a víz alatt volt, széttépték.

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita versei

Fotó: A szerző archívuma

míg meg nem érkezel / testem mozdulatlan parkettacsík

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold versei

Fotó: Kelemen Kinga

talán nem vagyok elég nagy / hogy úgy szólítsanak / ne lopj

Bővebben ...
Próza

Orcsik Roland: Hordozható óceán (regényrészlet)

Fotó: Takács Borisz

Adriana úgy hörgött, mintha démonok szállták volna meg, nem nő volt már, ám nem is férfi: könyörtelen erő. Amikor befejezte, lehajtotta fejét, a vonójáról lógtak a szakadt szőrszálak.

Bővebben ...
Műfordítás

Margaret Atwood (f. Csonka Ági): Metempszichózis, avagy a lélek utazása

Fotó: Luis Mora

Jómagam például csigából egyenesen emberré lettem, nem voltam közben guppi, cápa, bálna, bogár, teknős, aligátor, görény, csupasz turkáló, hangyász, elefánt vagy orangután.

Bővebben ...
Próza

Karácsony-Rácz Boglárka: Nem látja a felszínt, azt álmodja

Fotó: a szerző archívuma

Woolf legalább hat-nyolc soron át ír a borzongásról, anélkül, hogy leírná a borzongás szót, mondja. Hallgatja Zelmát, próbálja visszaidézni, hol ír Woolf a borzongásról, és egyáltalán mit érthet alatta, hogy ez a borzongás fenyegető, vagy kellemes inkább.

Bővebben ...
Költészet

Kátai Boróka versei

Fotó: Kátai Judit

a sötét tó mellett / vágyom újra repülni

Bővebben ...
Költészet

Debreczy Csenge Kata versei

Fotó: Buzás Norbert

szüretel a szív a fiú szemekből, / hogy aztán túlélje a visszautasítást / a munkahelyen, az utcán, a moziban

Bővebben ...
Költészet

Kormányos Ákos: Víz és vér 5

Fotó: Kormányos Gergő

Két ápoló tart ülő-magzatpózban, / a csigolyáim közötti rés így picivel megnő

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (II. rész)

Fotó: a szerző archívuma

A motorbőgés abbamaradt, de a vörös fény továbbra is megvilágította a vasúti kocsit. Emberek másztak rá, léptek elő mögüle. Lehettek vagy negyvenen, de csak egyikük sétált Ferenchez. Olyan volt, mint egy vörös árnyék.

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (I. rész)

Fotó: a szerző archívuma

Most viszont belengették, hogy amint a vasúttársaság eltakarítja a személyszállító kocsikat, megint kiírják a pályázatot. Csak a kocsikban a Máltai Szeretetszolgálat pártfogásában hajléktalanok laktak, és amíg ez nem változik, pályázat sincs.

Bővebben ...
Költészet

Szegedi Eszter: Hívott fél

Fotó: Kovács Gábor

Fekete ruha és csokor, sminket ne. / Ne állj oda a családhoz

Bővebben ...
Paul Klee: Ville Fiorentine / Wikimedia Commons

Hátrafordul a múlt

És bekopog a futurizmus ajtaján. Helló! A kontinuitás megszakítottság-sűrítmények, hiányok és rések horhosain keresztül hatol az időbe. A tudás pompás ingatagsága tarka szőttes, ornamentikája és konzisztenciája viszont így is lenyűgöző.


Mintha legbenső lényegét tagadná meg a művészet, amikor új módokon reflektál a nyelvre, metanyelvet fabrikál egy új jelenség kedvéért. Minden gyökeres újítással átírja, újradefiniálja eredeti fogalmát. Szembeszegül önnön természetével, legsajátabb attribútumait számolja fel. Kívül kerül a maga teremtette elefántcsonttornyon.

És bekopog a futurizmus ajtaján. Helló! A kontinuitás megszakítottság-sűrítmények, hiányok és rések horhosain keresztül hatol az időbe. A tudás pompás ingatagsága tarka szőttes, ornamentikája és konzisztenciája viszont így is lenyűgöző. A jó versnek kikutathatatlan a működési elve. Soha nem úgy értjük meg azt, amit mások valamiként ugyancsak dekódoltak, hanem belátjuk, hogy miért úgy értették azt, amit mi másképp, és ezzel az egykori jelentést a mi kérdésünkké változtatjuk át. Ami persze nem jelenti azt, hogy mindenki ekként kezeli majd az egykori tartalmat az adott kontextusban. De ez a szép! A konzekvenciák szekvenciái felfűződnek a mestergerendára.

„Ha kő gördül, ha galamb tolla rezzen,
talán egyszer magamra ismerek.
Egy szó hiányzik! Magam hogy nevezzem,
Ha nem akarom, hogy másik nyelvben legyek?”

(Ingeborg Bachmann: Hogy nevezzem magam?, Márton László fordítása, Versumonline)

Ha emlékezünk, mint Ingeborg, rögtön egy másik nyelvben találhatjuk magunkat. Sőt, egy újraírt valóságban. S amit újfent összerakunk az elménkben, az már egy szomszédos entitás. A költők a sokféle tartalomból új hálózatokat, új konstrukciókat gyártanak. A nyelv: kép. Erről ad információt a barkácsolás-allegória. A barkácsolás (bricolage) olyan tevékenység, amelynek során régebben megmunkált, használt (azaz valamilyen korábbi organizmusban funkcionáló) tárgyak, elemek egy olyan új rendszerbe, szerves egészbe kerülnek, amely az eredeti használattól jelentősen eltér. A barkácsolás során érdektelenné válik a tárgy eredeti szerepe, megszüntetődik a történeti, tradicionális jelleg, és egy korábbi forma, szellemi-racionális tér váltja le, valamilyen újra cseréli ki: már nem a régi tartalom, hanem a barkácsoló általunk előtérbe tolt ötlete lesz a domináns. A nyelv hidat teremt ugyan a két part, a múlt és a jövő között, de el is választja a korábbi jelentést az újtól. Jelentés-hasadás, ahogy az Egy képzelt kötet című versem aposztrofálja.

„Oda születni, ahol másféle a szorongás,
már nem lehet.
Marad az esély, hogy szembenézzek evvel,
és lássam, az előttünk halomban álló köveket,
a romokat,
az üvegszilánkokat,
a szögesdrótokat,
a zsákutcákat,
s a nyakatekert törvények
gonoszan villanó tekinteteit.

Elszegényedünk, kiüresedünk,
beérjük a puszta léttel.
Meghitt szorongásunk a vigasz.”

(Ruth Blumert: Szembenézni, Uri Asaf és Marno János fordítása, Versumonline)

S ezek a képek mind arra vallanak, hogy minden mulandó, csupán a lecsupaszított maradványok, a romok, a fragmentumok állnak valamiféle titokzatos kapcsolatban az örökkévalósággal. A két világ, a megkettőzött mindenség együttes jelenléte adja a vers érdekességét, különösségét. A kettő pozícióját talán úgy lehetne elképzelni, mint a görög mitológia archaikus szörny-világának, valamint a Biblia monumentális isten-világának a viszonyát. A költő feltárója és rendszerezője egy lehetséges és burjánzó szöveguniverzumnak. Amit leírunk, valahol talán már megvolt. (Nem a kompilációk világából kimetszve valami ódon töredéket, hanem ugyanarra reflektálva, másként érteni.)

Minden szöveg „rom-capriccio”, veduta és anziksz. Ott van rajta az antikvitás és a modern ujjlenyomata egyaránt. Az örök csalóka démiurgoszi képzete, a megválthatatlannak tűnő mű-világ tanulsága. Ha az idő ellen akarunk tenni valamit, alkotnunk, teremtenünk kell. Vezetni a naplót, ahogy Paul Klee. Minden nap festeni egy képet. Gravírozva egy bekezdést az anyagba, agyagba. A fába, a kőbe és a papírra. Vagy a képernyőre.

Kántor Zsolt 1958-ban született Debrecenben. Ügynök múltját 2005-ben tárta fel az ÉS + a Hetek hasábjain, Kukorelly Endre bátorítására, akit megfigyelt. Volt a Tevan Könyvkiadó igazgatója, Békéscsabán, a Bárka folyóirat alapító főszerkesztője. A Szent Pál Akadémián 2006-ban kapott teológusi diplomát. Legutóbbi kötete: Jézus Krisztus Szarvason (2019).