Kántor Zsolt: Hajlakk és arclemosó, avagy az anyagban rejlő formák

Részletek

Írta: Kántor Zsolt

Tudás és morál. Örök dilemma. Lehet-e hiteles a bölcs, aki nem becsületes? Lehet e követendő minta a cinikus? A huncut. Vagy vegyük külön az etika mikroszkópja alatt a jellemek összetevőit.

Leonardo Bistoli 1904-es Segantini-emlékműve a La bellezza liberta della materia, vagyis a Szépség kiszabadítása az anyagból címet viseli. A három méter magas márványtömb belsejéből egy meztelen női alak emelkedik ki, mintha a nyers kőben rejtekező szépséget a szobrásznak kellett volna a formázás által kiszabadítani („kifejteni”) a jelentés nélküli matériából.^[1]

Az ábrázolt hölgy még benne van a kőben, hozzá van nőve az időtlenhez, az élettelenhez, de az arca, és az egyik lába már kinőtt a véső alól, kibújt az anyagból. Mégis cipeli a hátán az amorf magzatmáz terhét, a matériát (muter), amely – miközben szüli, le is válik róla. A szépséget mégis az értelmet hordozó szellem teszi szabaddá. Ő vágja el a köldökzsinórt. De tulajdonképpen soha nem tud elszakadni attól a közegtől, amiből vétetett. Mert teremtett, azaz elgondolt.

Az anyagok, fák, kősziklák, agyaggyurmák eleve történeteket, észlelési, érzékelési mintázatokat hordoznak magukban, melyeket a kreátor mintegy filmes vágóként egymás mögé illeszt, egymásba montíroz. Ezért nincs „egy” eszményi alak, hanem figurák és testek kavalkádja létesül, melyek „másképp” és „máshogy” kapcsolódnak, folyamatosan zárójelekkel tűzdelve az anyag-lét organikus diszpozitívumában.^[2]

Olykor egyetlen pillanat cseppként, folyékony textúraként folyik bele a képbe, amit megpillant a szem. És magáévá teszi rögtön. Mert a kíváncsi olvasó, néző számára minden tárgy, jelenség analízisre méltó korpuszkula. Vannak anyagok, amik ontják a mondandót, a témát, ránézésre négy vers és egy-két esszé lehet egy épületben vagy egy tölgyfában.

Aprócska mozzanatok, kisebb horderejű tárgyak is inspirálttá válnak a rezonanciával rendelkező befogadók tudatában. Engem például egy hajlakk, egy arclemosó állaga, illata juttatott el bizonyos fenomenológia eszmefuttatásokig.

A jelenlét. Voltaképp az éltető energia, az értelemnek teret biztosító lélegzet van bezárva a flakonokba, az illattal ellátott légneműség. Az ég s a világ elegye. Összeférhetetlen entitások összeszikráztatása. Azt mondja a Biblia, hogy annyival magasabbak az Örökkévaló útjai és gondolatai, mint a mieink, ahogy s miként az ég és a föld viszonyul egymáshoz. Tehát nemesebbek, elegánsabbak és hasznosabbak, mint az emberek kicsinyes, érdekorientált elképzelései. Én ezt elismerem, ezért kérek Tőle, az Ő géniuszából minden este az imakamrámban.

Nehezen tudom elképzelni, hogy nincs Isten. Az sem igaz, hogy a nemleges válaszokat képzelet nélkül találjuk ki. A nincs megképzése is szellemi tevékenység, ki kell találni, hogy melyik metafora magyarázza? Mert valaminek a helyébe ültetjük a hiányt. Nem a semmibe, a nincs és a semmi is egy közeg. Kifújjuk egy dobozból és a hajunkra ragad. Bekenjük vele az arcunk, a testünk ‒ prozopopeia. Mindjárt bátrabban szólunk hozzá a Hyde Park piedesztálján. Mint Pál apostol az Areioszpagosz dombján. „Benne élünk, mozgunk és vagyunk.” Ezzel a mondattal jellemezte az Aperión^[3] helyébe gondolt, univerzumot uraló valakit.

Valakinek lennie kell a felhők fölött, Aki tud mindent és látja azokat a gonoszságokat, amiket titokban követnek el. Hogy megfizessen majdan. És helyreálljon a rend. Tudás és morál. Örök dilemma. Lehet-e hiteles a bölcs, aki nem becsületes? Lehet e követendő minta a cinikus? A huncut. Vagy vegyük külön az etika mikroszkópja alatt a jellemek összetevőit. Az analízist olykor a művészet hajtja végre.

Gyönyörködni a buta és a gonosz is tud. Enni és inni a büntetés alatt állónak is kell. Nincs mindenre megoldás ebben a kontextusban, ahogy Salamon jegyzi a Prédikátoroknak írt könyvében. Hiábavalóság minden a Nap alatt. De a Nap fölött, a természetfölöttiben értelmet nyer minden kód. Megnyílik a rejtélyek kertje.

„A bölcsek beszéde vonzóvá teszi a tudást” – olvassuk a Példabeszédek könyvében. Ja. És mi marad az ember kezében abból, amiért küszködött, amiért törte magát? Végül a nincs, aminek viszont bokra van. De, aki a másikon érdemben segít, az magának használ. Én, én, és az egoizmus. Szép individualitás. Most, hogy még egy plusz személynek is bevásárolok ‒ egy nagyon aranyos és okos, de idős hölgynek a lépcsőházban ‒, másképp látom a shopping genealógiáját. Az ő listája költőibb, mint az enyém. Ketchup, vattakorong. Légyirtó. Arcszesz. Rétesliszt. Keksz és tej. Egy fej karfiol, cukkini, szőlő. Kockasajt. Magamnak az ő pénzéből is vehetek zselés cukrot, önjutalmazás. Ami egyébként steviát tartalmaz. Nem zavar. A sörről leszoktam, az édesség még hátravan. Ráadásnak leesik némi dugipénz. Elfogadom. Aki az oltár körül forgolódik, annak részesülnie kell a szakrális javakból. Szela. Szünetjel.

[1] Dúll Kata beszámolójából loptam itt mondatokat. Kappanyos András előadása került terítékre ebben az írásban A lovak ereje, prae.hu, 2015. 06. 22.

[2]  Oikonómia, ugyanakkor hangnem, jelszóródás, profanizálhatatlan eredet. Foucault szava, Giorgio Agamben írt róla tanulmányt Mi a diszpozitívum? címmel. A szem folyóirat oldalán, Dobrai Zsolt Levente fordításában olvasható.

[3] Anaximandrosz végtelenje, arkhéja, őseleme.

Kántor Zsolt 1958-ban született Debrecenben. Ügynök múltját 2005-ben tárta fel az ÉS + a Hetek hasábjain, Kukorelly Endre bátorítására, akit megfigyelt. Volt a Tevan Könyvkiadó igazgatója, Békéscsabán, a Bárka folyóirat alapító főszerkesztője. A Szent Pál Akadémián 2006-ban kapott teológusi diplomát. Legutóbbi kötete: Jézus Krisztus Szarvason (2019).