Ismer-e öniróniát az Isten? / Ha igen: részesül-e mosolyából / provinciákon is a kisded képmás? / Míg sírhatnékok évadában jár-kel / út s úttorlasz, érdemi hidegben, / és szorosabbra húzza kardigánját / egy antropomorf kvantumszámítógép.

Halmai Tamás 1975-ben született Pécsett. Irodalmár, korrektor; verset, prózát, esszét publikál. Legutóbbi kötete Örömmévalóság címmel látott napvilágot 2017-ben.

Előfeledések (XLI–XLV.)

Metavándor

Akadály tornyosul belém. Megállom,

hogy ne álljak meg. Hova is mennélek

lépték nélküli léptek nélkül? Semhéj

csuklik, csukódik zengolyóbisomra;

hovádba készületlen akarok

indulni, s érkezni is akaratlan.

Szabaddá tenni egy akadály útját.

Karmadimenziók

A jövendő nem „lesz”, hanem van. Együtt

velünk. Az angyalok is párhuzamból

tekintenek be létünkbe, tekintünk

emide magunk, leendő asztrálok.

Kiborgok talán? Szárnyas hibridek?

A lélekrabló alkonyok elől

hajnalig fut a foszthatatlan lélek.

Önirónia

Ismer-e öniróniát az Isten?

Ha igen: részesül-e mosolyából

provinciákon is a kisded képmás?

Míg sírhatnékok évadában jár-kel

út s úttorlasz, érdemi hidegben,

és szorosabbra húzza kardigánját

egy antropomorf kvantumszámítógép.

Gőg

Megokol mérget, mámort; magyaráz

lepkét is gőggel; s elemzi a gőgöt –

helytartósít időtlent az idő,

ki nem kapart gesztenyét szelídít.

Nemtudás szorít szeretnem tudókat

(nógatna tudás ugyanúgy; hűsebben);

nem tudok nem lenned, ó, világosság!

Csikóhal

Holtak elevenébe vág a hajnal.

Seb inspirálta gyógyulás előz

angyalt; hajót is part épít, nem tenger.

Hamis minden beszéd. Szeretlek, mondom,

de öleléstől lesz igaz a lélek.

Ácsolhat bárkát öböl menti népség:

csikóhalat nem szerkeszt, csak a Víz.