Kitartóan hajtogatják, kerítést / fonnak és metszenek, mellettük zöldessárga gyep. / Lapul, hogy a fűnyíró kése, ha fölötte pörög, ne érje el. / Aztán kikapcsolják, hogy bekapcsolják a szivattyút, / a slag vége eltűnik egy kisfiúban. Mire azt hinnéd, / szétdurran, kiugrik szájából a cső. Arrébb heves szülő (...) Az ágak nyársain látható néhány / vastagabb, szalonnás levél.

Borsik Miklós 1986-ban született. Dunakeszin nőtt fel, jelenleg Budapesten él. Költő, szerkesztő. A József Attila Kör tagja. Rajzai a vonalmergezes.tumblr.com oldalon érhetőek el.

Átokkalendárium IX.

Vegyél mély levegőt,

hunyd le a szemed vagy

nyomd ki, és engedd el magad,

betokozódva, szennyesen,

sárga falevelekkel teleszórva,

mint akit lehányt az ősz.

Székestül zuhanj frissen

fúrt kútba csobbanásig.

Ismételj bátran. Mint egy

homokvárba ejtett fényképező,

ha hullámok jönnek, mint

a naptárszagú nyár, merülj.

Ahogy belesüppednél

nappalidba, magyarázkodni

félálomban, fotelből gyónni.

Mert a szél a nyár összes pókjával

egy szájba fújja most a port,

idióta fényben örvénylenek

a testápolók könnyű tubusai,

és aki kínjában röhög a szelek

fölött, végre abbahagyja,

hogy folytassa más. Ha egyszer

követeli, hogy hallgassuk

meg az ő nevetését, fingását.

De mi nyársakat faragunk

húsból, azokat sütjük süketen,

ha tábortüzet raktunk gitárokból,

és földet szórunk a hangszerekre.

Köpjék le a földet, ha téged temetnek,

és ha eltemettek, köpjön ki a föld.

Átokkalendárium V.

A ravasz melegben, egy önmegszólító költeményben,

pompás sátrak alatt a kávéfőzőgépről rám omlanak

a papírpoharak. De látom, hátában napernyővel,

a földanyát és barátait hűsölni pengék árnyékában.

Ott vagyok én, az évszak délceg tanúja, kezem alatt

jelzők véreznek el. Mégis szeretettel gondolok rád,

te fényes homlokú, álmos rohadék, ahogy unod a homok

vagy ég színét, fejedet föl-le mozgatva, mintha várnád,

hogy letörik, mint a drót. Kitartóan hajtogatják, kerítést

fonnak és metszenek, mellettük zöldessárga gyep.

Lapul, hogy a fűnyíró kése, ha fölötte pörög, ne érje el.

Aztán kikapcsolják, hogy bekapcsolják a szivattyút,

a slag vége eltűnik egy kisfiúban. Mire azt hinnéd,

szétdurran, kiugrik szájából a cső. Arrébb heves szülő,

saját teraszán szinte kirázza kezéből a vért. Minden

a harcias ebédre kész. Az ágak nyársain látható néhány

vastagabb, szalonnás levél. Úgy süt rájuk a Nap,

hogy nem hiszed el, hogy a gyomrodban sötét van.

Legalább nem hízelegsz a fénynek, csak annyit látok,

hogy megcsillan a nyelved. A konyhaablakban

lekváros káröröm, három tepsi szégyen, vékony

rétegekben. Minden kész magát visszafogni.