100 éve oszlott szét a szép. / Egy egyes és két kurva nulla / néz a kastélyunkból kihajolva. / Véres mindhárom mosolya. / Ezek már szlovák szobák, suttogja. // Megpróbált. Hallottam a hangját. / Tölgyhordókban dajkálták.

Templomi tömjén

(L’Occitane: Eau des Baux)

„Miért írsz illatokról?

Igazából a holtakért.”

Október még a nyárnak jelent, de novemberben már felkopik a fák álla. Ma misés a kedvem, mesés a mood. Megyek a tömjénért, nézem, elég-e.

100 éve oszlott szét a szép. Egy egyes és két kurva nulla néz a kastélyunkból kihajolva. Véres mindhárom mosolya. Ezek már szlovák szobák, suttogja.

Megpróbált. Hallottam a hangját. Tölgyhordókban dajkálták. Ölt hordókban. Őt is elitták.

Meghallgatok egy illatot. Elvetek valakit egy álomért. Csak egy keresztet? Mi az, hogy csak?

Egy szószék van a szonett helyén. Magát jó fából faragták? Maga tud magázni?

Úgy akarok öltözni, mint egy templom. Majdnem azt mondtam: üvöltözni.

A legjobb templomokban nem tömjént, hanem vaníliát égetnek. Meg könyveket, igaz, Péter?