Felállok, apámmal kiolvassuk a tenyeremen / lévő hegeket. Csuklómnál fogva odahúz a vasasztalhoz. / Mágnestenyerével kihúzza a homorú fiókot, kivesz egy ceruzát. / Az utánfutó tervrajzára leírja: segítek megépíteni / a terepasztalt. Elengedi a kezem. / Apám írisze átrendeződik, a zöldellő mezőket elönti az óceán, / barna láncolatok emelkednek a pupillából, ki akarnak törni.

Bordás Máté 1995-ben született Szolnokon. Jelenleg egyetemista, az ELTE magyar-német tanári szakos hallgatója. 2015 óta publikál verseket. Emellett fordít is, 2018-ban elnyerte a Babits Mihály műfordítói ösztöndíjat. A ROST irodalmi lap szerkesztője.

Körtánc

Vitus! – kiáltjuk húgommal: hívni gyakoroltuk. Broholmert szerettünk volna, de fehér szőrpamacs kuvaszunk lett. Megkötöttük, agresszív csomók: ugattak a bundába fájdult bogáncsok. Lenyugszik, leülök mellé. Óvatosan tépkedem a csimbókokat. Teli mindkét kezem, felváltva emelem őket a számhoz. Fogaim közé sosem szorult még szőrszál.

Felpattan fájdalmában. Apám a garázsból figyel. Onnan néztük az összeomló eget, a felvillanó réseket a réten szaladó rókacsalád mögött. Vitus szőre is szebb onnan, húgom szerint leopárdfolt minden fekély.

Elrugaszkodik, futok. A lánc reptében rántja vissza a másik félszigetre. Én átugrom a meszesgödröt, a sáros-fehér peremén elcsúszok. Visszanézek: szőrében maradt még bogáncs. Markomban semmi sem maradt meg: gyakorolni!

Vitus! – kiáltja apám már későn, és kirepül néhány fogam. Az esés, a lánc hossza, a fájó csomók: lámpások gyúlnak – mondja anyám.

Elejtek mindent. Hat próbálkozás után úgy érzem, ez a lényeg. Felállok, apámmal kiolvassuk a tenyeremen lévő hegeket. Csuklómnál fogva odahúz a vasasztalhoz. Mágnestenyerével kihúzza a homorú fiókot, kivesz egy ceruzát. Az utánfutó tervrajzára leírja: segítek megépíteni a terepasztalt. Elengedi a kezem.

Apám írisze átrendeződik, a zöldellő mezőket elönti az óceán, barna láncolatok emelkednek a pupillából, ki akarnak törni. Itt lakunk! – megbököm az utolsó zöld foltot. Megépítem veled a terepasztalt! – mondja mosolyogva apám. Megrendeljük az agyagot, kikeressük a farakásból a világ 4 peremét. Apámat felkapja egy varjú, és beviszi a közeli tölgyerdőbe. Elejti a tisztáson.

Megérkezett. Az évek alatt már kiszáradt, így napokig áztatom a 10 kilós tömböt. Délután kezeimet már a rám maradt tervrajzok mozgatják. Megformázom a garázst, ahonnan későn üvölti apám: Vitus! Alakot adok húgomnak és anyámnak.

A meszesgödör még temetetlen. Mellé teszem a kutyaházat, bele egy fehér gumifigurát. Megkötöm. Bemikrofonozom a terepasztalt, hogy lehallgassam: Próba 1,2,3. Fülmonitorral a fülemben fekszek le.

Vitus!

– kiáltjuk húgommal:

újrakezdem:

vázlatos erdő. Bemész, kidolgozatlan marad. Varjak mosdanak a megfolyt tintában. Az állomás felől kürtszó. Fatörzsek hajlanak a sínekre. Kisiklott a mozdony: túltelített papír. Fehér tintával újrakezdem:

vázlatos erdő. Bemész, kidolgozatlan marad. Varjak mosdanak a megfolyt tintában. Az állomás felől kürtszó. Fatörzsek hajlanak a sínekre. Kisiklott a mozdony: túltelített papír. Fehér tintával újrakezdem: