Így: társasházak, vörös tégla, köd / kívül-belül, nyomunkban loholnak / a Tower szürke oroszlánjai / végig a Temze alatt, alagút- / rendszerek bonyolult átjáróin / túl: a földi radarok nem jelzik / őket többé, ez is csak halott ügy, / nyomuk veszett, mindennek nyoma vész / egyszer – amiben élsz, az a hazád. / És pontosan itt fordulhat vissza / a parkon át a Baker Street felé

(Kiss Gábor felvétele)

Papp Attila Zsolt 1979-ben született a bánsági Lugoson. Csiki László-díjas költő, a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat és a Filmtett – Erdélyi Filmes Portál szerkesztője, a Főtér.ro főmunkatársa. Három verseskötete jelent meg eddig, előkészületben a negyedik. Jelenleg Kolozsváron él.

Isten kése

Hírlik, egyszer a Jóisten, talán

krumplihámozás vagy más efféle

tevékenység közben megvágta az

ujját, felszisszent, odakapott és

kiesett kezéből éles kése,

aztán csak zuhant, egyre veszettebb

sebességgel, mint ember nem látta

csillagközi rakéták, át a mély

űrön és túl mindenféle szférán,

és ismeretlen repülő tárgyként

ütötte át az ózonréteget,

hogy megjöjjön egy őszi reggelen,

nyomában az elrendelt özönvíz:

hitújítók, tébolyodott szentek,

vezérek bomló csatasorokban,

bármire kapható írnokokkal,

keresik Isten elejtett kését,

és az, ami ártalmatlan eszköz

volt valaha csak az Ő kezében,

így lesz bálvány, faragott kép, fétis,

cáfolat a szabad akaratra –

miközben odafönt nem történik

semmi, csak az Úr az estebédjét

későbbi időpontra halasztja.

London időnként felhős

London utcáin ez az éji dal

csukott ablakok mögül szűrődik

ki, lágy, szórt fényű szobákból, ahol

köd üli meg a bútorokat és

eső hull az alvó életekre.

Ilyentájban indul a detektív

megszokott hajnali sétájára,

felhajtott gallér, pipa a szájban,

a vesztesek biztos nyugalmával

ered az eltűnt idő nyomába

a kis, Viktória korabeli

vöröstéglás társasházak között,

egy fiktív múlt fiktív jelenének

valódi következményeitől

kísérve: egy film díszletei közt

történik minden igazi bűntény

és ettől van súlya az egésznek.

Így épülnek a belső Londonok

külterekben, ahol hull a langyos,

éjféli eső. Tavasz van, mester,

vége a küldetésnek, valami

történt itt, valakik elrabolták

életünk elmúlt évszázadait,

és csak az eltűnt idő lehetne

valóságos, ha nem tűnt volna el.

Így: társasházak, vörös tégla, köd

kívül-belül, nyomunkban loholnak

a Tower szürke oroszlánjai

végig a Temze alatt, alagút-

rendszerek bonyolult átjáróin

túl: a földi radarok nem jelzik

őket többé, ez is csak halott ügy,

nyomuk veszett, mindennek nyoma vész

egyszer – amiben élsz, az a hazád.

És pontosan itt fordulhat vissza

a parkon át a Baker Street felé,

egy bejáratlan ívet írva le

az időtérkép pontjai között.

Feltűrt gallér, morgás a föld alól,

a küszöbön esővíz szivárog.

London időnként felhős, ezt mondja

az összes időjárás-jelentés.

Bármi történhet még: erre várok.