Izsó Zita fordításában

Valaki megpróbált kinyitni valamilyen ajtót. Fájós / kezeit foglyul ejtette a baljóslatú csontok / börtöne. / Egész éjjel az új árnyékával / küszködött. A hajnal belsejében esett az eső és / könnyek kalapáltak. / A zene ártalmatlan színeket bocsát ki.

Láthatatlan művészetek

Te, aki megénekled az összes halálomat.

Te, aki megénekled, amit nem bízol

az idő álmára,

írd le nekem az üresség házát

mesélj nekem a koporsóba öltözött szavakról

amik belakják ártatlanságomat.

Az összes halálommal

átadom magam a halálomnak,

a gyermekkor kezeivel,

részeg vágyakkal,

amik nem sétáltak a napon,

és nincs olyan reggeli szó,

ami értelmet adna a halálnak,

és nincs isten, akiben grimaszok nélkül lehetne meghalni.

Karoline von Günderrode

Enrique Molinának

En nostalgique je vagabondais

par l’infini

K. von G.

A szél szeretőjének a keze

simogatja a hiányzó arcát.

A hallucináló nő „madárbőrből készült

bőröndjével”

önmaga elől menekül egy késsel az emlékezetében.

A nő, akit felfalt a tükör,

belelép egy hamutartóba

és lecsendesíti a felejtés áldozatait.

Megalapozatlanság

Valaki megpróbált kinyitni valamilyen ajtót. Fájós

kezeit foglyul ejtette a baljóslatú csontok

börtöne.

Egész éjjel az új árnyékával

küszködött. A hajnal belsejében esett az eső és

könnyek kalapáltak.

A gyermekkor éjszakáim kriptájából

könyörög.

A zene ártalmatlan színeket bocsát ki.

Hajnalban a csukott ablakoknak ugyanazt jelentik

a szürke madarak, mint gondjaimnak a verseim.

Álom

Felrobbantja az emlékezés szigetét

Az élet az őszinteség egy cselekedete lesz

Börtön

a vissza nem térő napoknak

Holnap

az erdő szörnyei elpusztítják a partot

a titkok üvegében

Holnap

az ismeretlen levél megtalálja a lélek kezeit.

Téli történet

A szél fénye a fenyők között: fel tudom fogni

az izzó szomorúság jeleit?

Egy akasztott ember lóg

a lila kereszttel megjelölt fáról.

Addig, amíg sikerült elszabadulnia az álmomból,

és bejutott a szobámba, az ablakon át,

és tettestársa volt az éjféli szél.

Alejandra Pizarnik (1936-1972) a XX. századi argentin irodalom egyik legjelentősebb költője. Orosz zsidó emgiráns szülők gyermekeként született Avellanedában, Argentínában. 1960-ban Párizsba költözött, ahol összebarátkozott Octavio Pazzal és Julio Cortázarral. Pizarnik költészetére jellemző az erős szimbólumhasználat, írásain megfigyelhető a szürrealisták, elsősorban André Breton és Antonin Artaud hatása, fő témái pedig a gyermekkor, az elidegenedés, az őrület és a halál. 1968-ban Guggenheim Ösztöndíjat, 1971-ben pedig Fulbright Ösztöndíjat kapott. Rövid élete alatt hét verses- és egy prózakötetet írt (ez utóbbit Báthory Erzsébet magyar grófnőről, aki a legenda szerint 600 fiatal lány megkínzásáért és haláláért volt felelős). Pizarnik egész életében depresszióval küzdött, 1972-ben vetett véget életének.