Nem én akartam ezt a kislányt feleli Anitaanya mindennap.

Ő akarta. És most hogy már megszületett ő nincs itt. Ha azt

akarja hogy életben maradjon jöjjön vissza.

(regényrészlet)

Kettő

Senki sem emlékszik a saját születésére. Ez valahogy a kitolási

szakasszal függ össze. A víz és a világ közötti alagúton való

átmenetben amely a jelek szerint az egyik legszörnyűbb dolog

amit ember átélhet. Az agy gondoskodik róla hogy az emlék

törlődjön. Ahogy néha a traumák esetében is.

A södertäljei szülészeten csusszanok ki ezerkilencszázhetvenkilencben

egy januári éjszakán. Szokatlanul sokan választjuk

azt az éjszakát. A kórteremben kézzelfogható a zsúfoltság.

Egyesek alszanak mások ordítanak. Jó ha ordítanak mondja

a személyzet. Az a gyerek amelyik ordít az lélegzik.

Néhány nappal később taxival megyünk haza. A felnyitható

hídon át visz. Meg kell állnunk hogy átengedjünk egy hajót.

Tovább ordítok egy rácsos ágyból. De valaki más hangosabban

ordít. Anitaanya. Az akit talán kezdettől fogva anyunak

hívok. Vagy csak Anitának. Ő leginkább úgy szereti.

Csörög a telefon. Felveszi. Most elsírja magát. Egy ilyen

sírással nem lehet versenyezni. Akkor sem ha valaki újszülött

és fázik.

Lassanként elfogynak a könnyei. Ajtók csapódnak. Üvegek

csörömpölnek. Hangok csilingelnek. Először csak egy-egy.

Betalálnak a rácsos ágyas szobába és mondani akarnak valamit.

Azt mondják: van beút. Ha életben akarsz maradni keresd meg.

Azt hiszem először hallok zenét.

A nagymama minden reggel eljön. Felvesz. Óvatosan lefejti

rólam az egyszerre nedves és száraz pelenkát. Az ürüléket régen

cementként használták.

Anita drágám mondja. Elhanyagolod a gyereket. Szedd

össze magad. Kezdesz szégyent hozni rám.

Nem én akartam ezt a kislányt feleli Anitaanya mindennap.

Ő akarta. És most hogy már megszületett ő nincs itt. Ha azt

akarja hogy életben maradjon jöjjön vissza. Üzenem neki ha

összefutnátok. Vagy a kislány vagy ő.

A nagymama csóválja a fejét. Szerinte Anitaanya csak magának

tehet szemrehányást. Így járnak azok a nők akik nem

bírják összeszorítani mondja és elmegy.

Ketten maradunk. Huszonnégy óra mire a nagymama

visszajön.

Anitaanyának néha eszébe jut hogy ennem kell.

Az ordításom csak akkor hatol át a lemezjátszó meg a sírás

hangján ha csend támad. Például amikor becsönget egy szomszéd

hogy panaszkodjon.

Gondunk lesz rá hogy kidobjanak titeket innen mondják

néha. Kitegyenek az utcára.

Nem a hidegtől félek. Attól sem hogy egy kosárban valakinek

a lépcsőjére tesznek. A félelmem annyira logikus mint a rövid

életemben szinte minden. Táplálék nélkül meghalok.

Minden ember valamilyen szókinccsel születik. Ezt nem

lehet bizonyítani mivel a csecsemők nem tudnak beszélni. Nem

értek mindent. Új szavak érnek meg a számban. Az ujjammal

egy nedves matracra rajzolom őket. Egyes szavakat nehéz megfejteni.

Például a depressziót.

Eltelt néhány hét és még mindig élek. De nem jobban.

A testem kezd felkészülni a legrosszabbra. Alig mozdul és

ritkán ordít.

A nagymama Varbergbe ment szanatóriumba.

Varbergben édességet vesz meg egy új műfogsort.

Amikor visszajön a lánya egy kanapén fekszik és a mennyezetre mered.

A nagymama bebugyolál egy plédbe és elvisz magához.

Itt fog lakni lepődik meg a nagypapa.

Egyelőre feleli a nagymama.

A nagypapa nem sokat beszél. Csak mordul egyet ha akar

valamit.

Egy koca a természet törvényeit követi. Előfordul hogy

tizennyolc malacot ellik pedig csak tizenhat csecse van. Néhány

nap elteltével a két legvéznább elpusztul. A koca még négyet

nyomott agyon. Most bőven van mit enniük. A gond és a gondoskodás

összefügg.

Anitaanyának két melle van és egy gyereke. Mégis majdnem

megölt engem.

A nagymama egy darabig ott ül az ágyam mellett. Hogy

ne legyen túl unalmas mesél. Busszal érkezett Svédországba.

A háború alatt. A szülei addigra már meghaltak. A buszon

utazott a húga is de ő megbetegedett és elment. Kíváncsi vagyok

hová ment de nehéz a beszéd.

Mire a szavak végre engedelmeskednek a szájizmaimnak

tizenegy hónapos és egy napos vagyok. Az adventet ünnepeljük.

A nagymama mohával borít be egy gyertyatartót és meggyújtja

az első gyertyát.

Hozsanna Dávid fiának mondom.

Hallottad ezt kérdezi a nagymama.

Csak valami gügyögést hallottam feleli a nagypapa.

Első adventkor azt mondta hogy hozsanna Dávid fiának.

Akkor add oda neki a kultúramellékletet mondja a nagypapa.

Nagy kezek nagy újságot tartanak. Épp csak felfogtam mik

azok a betűk. De nem állnak össze hangokká. Mindig is ismertem

a hangokat amiket ismerek. Csak nem tudom kimondani

őket. A vonalakat hangokká összeállítani egészen más. Rájöttem

valami fontosra amióta idekerültem.

Három

Anitaanya jön látogatóba. Elkészült a vacsora advent első

vasárnapján.

Kapros hús krumplival és csemegeuborkával.

Az a szó. Depresszió. Továbbra is csak egy hang magyarázat

nélkül. De a kajával nincs gondom. Főleg ha meg kell enni.

A nagymamáéknál lakik még egyvalaki. Susanna.

Susanna készíti az ételt. Susanna tálalja az ételt. Susannával

a legtöbb időt a konyhában töltjük. Susannával együtt alszunk

amíg a nagymama át nem költöztet a rácsos ágyba.

El ne kényeztesd mondja. Meg kell tanulnia egyedül boldogulni.

De hisz még egyéves sincs nem mondja már Susanna.

Amikor a nagymama és a ház elcsendesedik Susanna kivesz

az ágyból. Úgy szorít magához mintha törékeny lennék.

Engem fektet belülre. A fal felé ahol a legjobban hallani

a lakókat.

Nekik is megvannak a dolgaik. Nekünk is. Susanna átöltözik.

Megfésülködik. Egy szívecskés hálóinget vesz fel.

Amikor odabújik úgy szoktam tenni mintha aludnék. A karjára

fektet.

Aludj jól kis hollófióka mondja. Vigyázok rád.

A pillanatokat tönkre lehet tenni szavakkal ezért nem válaszolok.

A kezemet Susanna hasára teszem. Mindennap más

egy kicsit. Először alig érzem. Leginkább olyan mint a pulzus.

Most csak az ujjam begyét kell a hasára tennem hogy érezzem

a kezet a bőr alatt. Ha Susanna hasa zongora volna játszhatnánk

négykezest. A köztünk lévő víz miatt nehéz beszélni.

Bárcsak itt maradhatnék. Itt alhatnék. Itt ébredhetnék.

Susannánál

ehetnék tanulhatnék és nőhetnék. Egyvalamit biztosan

tudok. Nem számít hogy honnan jövünk sem az hogy ki egy

gyerek tulajdonosa. Az a szülő aki gondoskodik rólunk.

Aludj mondja amikor én nem tudok megszólalni. Holnap

új nap lesz.

Egy nap csöngetnek. Susanna beengedi a látogatót.

Cipők kopognak a parkettán. A szagból érzem ki az. Hosszú

szőke Lucia-haja másmilyen. A hangja ugyanaz. A sírás az ordítás

a zene. A hangok ilyenek. Nem tűnnek el. Kategorizáljuk és

elraktározzuk őket. Akkor bukkannak elő amikor a legkevésbé

számítunk rájuk. Szagokként.

Csak Susanna érti mennyire félek.

Anitaanya ajándékot hozott nekem.

Tessék mondja. A tiéd.

Nem mondom hogy köszönöm.

Még nem tud beszélni kérdezi Anitaanya. El van maradva.

Én már félévesen tudtam beszélni mondja.

Nemrég mondta ki az első szavakat közli a nagymama de

nem megy bele a hozsannás részletekbe.

Anitaanya eddig úton volt. Most végleg hazajött.

Hogy vagy érdeklődik a nagymama de Anitaanya nem akar

válaszolni. Helyette rágyújt egy cigarettára és rám fújja a füstöt.

Visszafojtom a lélegzetemet.

Arcátlan mint mindig mondja a nagypapa miután félretette

az újságot és a térdére terítette a szalvétát.

Hagyd mondja a nagymama. Mégiscsak sokkal jobban van

most. Hiszen nagyon szép a baba.

Ó persze feleli a nagypapa. Nem azt mondtad hogy hajléktalan.

Szerinted itt fognak lakni.

Nem Anita hiába közli a nagymama és ingerültnek tűnik.

A jelek szerint senki sem tudja hol lehet a pasas. Lehet hogy

meghalt ki tudja. De a családjának felelősen kellett volna viselkednie.

Nem lett volna szabad kitenni őt az utcára mint valami

szemeteskukát.

Aztán Anitaanyáról beszélnek. Előtte. Előttem.

Szeretném tudni ki halt meg.

Anita és Agnes majd beköltözhet Torkel lakásába.

A kilátás is szép a vasútállomásra néz mondja a nagymama.

Anitaanya bátyja Torkel egy másik országban dolgozik és

valószínűleg soha nem jön már haza. Megöltődött. Ami ugyanaz

mint amikor valamiről senki sem akar beszélni. Eltűnődöm

hogy a megöltődés szó ugyanaz-e mint a halál.

Beköltözünk Torkel egyszobás főzősarokkal és kihúzható

kanapéval felszerelt lakásába.

Én a kanapé mögött egy matracon alszom. Abban a sarokban

egy patkány is lakik úgyhogy nem vagyok egyedül.

Megosztom vele az ennivalómat. Ha nincs ennivaló akkor beéri

habszivacsdarabokkal.

Anitaanyának már gyakrabban eszébe jutok. Előfordul hogy

sétálni visz babakocsival amikor cigarettát akar venni. Ugyanazt

a piros kabátot hordom amit ő kiskorában egy zöld sapkával.

Ismeretlenek rám néznek és mosolyognak. Visszamosolygok

mint egy jól nevelt eper.

A legjobb hogy tudok járni. Esténként elmegy valahová.

Most rád zárom az ajtót mondja. A tekintete mindig elkerüli

az enyémet.

Ha nem zárná rám az ajtót én is elmennék. Talán ezt érzi is.

Azt hiszem történt valami Susannával de nem tudom micsoda.

Anitaanya azt mondja ne kérdezősködjek többet róla. Susanna

végzett magával vagy nagy butaságot csinált. Lehet hogy a kettő

nem ugyanaz. Találkoznom kell vele hogy megkérdezzem.

Az este fáradságosan telik. Először egy széket kell a kamraszekrény

elé tolnom. De még úgy sem érem fel. Felfordítom

a szemetesvödröt is hogy hozzájussak az ennivalóhoz.

Ha nem estem volna le.

Ő talált rám.

Most csak annyit tudok mondani hogy ő. Illetve nem is

ő volt hanem az a férfi.

Egyedül otthon hagytál egy gyereket kérdezi Anitaanyától.

Aludt amikor elmentem feleli.

Ez egy kisgyerek mondja a férfi. A kisgyerekeknek anyukára

van szükségük.

A kisgyerekeknek apukára is szükségük van válaszolja erre

ő és kifújja a füstöt.

A férfi levisz a kocsihoz. A térdén ülök. Várunk. Hosszú

a sor.

Ez hogy történt kérdezi a fehér köpeny.

Kivittem a szemetet mondja ő. Mire visszaértem a kislány

a földön feküdt.

A nevem nem fér el a szájában. Ahogy az övé sem az

enyémben.

Lakhattok nálam ajánlja fel Karl-Henrik. Hívhat a kislány

apának ha akar.

Ha már apákról beszélünk mondja aztán.

Meghalt feleli Anitaanya és akkor most már én is tudom.

Aki halott az nem megöltődött. Úgy tűnik a kettő nem

ugyanaz.

Az új apám házban lakik. Lesz saját szobám. Néha odaül az

ágyamra. Anitaanya megáll az ajtóban és ránk néz.

Hasonlítotok egymásra mondja. Ha nem tudnám azt hinném

hogy. Ugyanaz a cigányhaj.

Cigányhaj mondom mire nagy derültség támad.

Tényleg tud már beszélni kérdezi apa.

Ugyan már mondja Anitaanya. Legfeljebb annyit hogy

didádaj.

Minden este a patkányra gondolok. Az is épp csak megtanult

beszélni. Most magányosabb lett az élet.

Patat Bence 1975-ben született Budapesten, 2000-ben végzett az ELTE BTK skandinavisztika–finn szakpárján. Műfordítóként észak-európai (norvég, svéd, izlandi, finn, észt) szerzők műveit fordítja magyarra. Karin Smirnoff mellett olyan szerzőket is fordított, mint Erlend Loe, Per Petterson, Linn Skåber, Jón Kalman Stefánsson, vagy Karl Ove Knausgård.