André Ferenc fordításában

gyúl a rozsda amíg betemeti és csábítgatja / a kiszolgáltatottságot ahogy gyűl a cukor / a gyümölcs ráncos bőre alatt / ahogy felhasad a hús mint egy lyukas zászló / éjjel és nappal közt történik minden / anélkül hogy bármi is történne egy örökkévalóságig / fejjel lefelé fordítva / voltaképpen ugyanaz a homok csorog / a homokóra másik felébe

hajnali ötkor jártam az utcákat

állni mint egy árnyék a nyár harangja alatt

röhejes arcod tévelyeg a kirakatok közt

amiket elkerülnek a vásárlók alkui

– még egy ablaktörlő sem

moshatja le a levegőt

erről a képről –

egy öregasszony fekete kalapban

sex-appeal és tartalékok nélkül

egy akkora piacon mint a város

hullájának felmetszett hasa

mit akartok

az élet szép volt

a kutya meg beteg

én nem ettem szőlőt

szőlőérés idején

megvolt a saját büszkeségem:

nem szerettem kórusban énekelni!

(hajtottam a hintát

váltogattam a szélsőségeket

hogy megálmodhassam a középpontot

egy oszcilláló ösztön

homályos normáját)

húsz éves voltam

és az utolsó férfit a csatornába dobták

harminc éves voltam negyven ötven

és a férfiak befejeződtek

hajnali ötkor jártam az utcákat

egy naftalinnyom után szimatoltam

egy arisztokrata bódulat tökéletes kábszere

elment belőlem a világ

hosszú konvojok mentek

rövid szögletes arcok fejjel lefelé fordított arcok

a történelem pilótafülkéjébe lapult arcok

gyúl a rozsda amíg betemeti és csábítgatja

a kiszolgáltatottságot ahogy gyűl a cukor

a gyümölcs ráncos bőre alatt

ahogy felhasad a hús mint egy lyukas zászló

éjjel és nappal közt történik minden

anélkül hogy bármi is történne egy örökkévalóságig

fejjel lefelé fordítva

voltaképpen ugyanaz a homok csorog

a homokóra másik felébe

a nagyszerű yellow submarine a vesztőhelyhez ereszkedik

elkezdődik a visszaszámlálás

független underground

modern lobogók

azt fogjátok mondani ez az öregasszony a fiatalokat utánozza

ez az öregasszony röhejesebb

mint egy görkorizó papagáj

mintha a szemeim elfeledték volna

az éjszakai gépírónőt

és az álmos férfiakat

akik lopva léptek be a költészet garzonjaiba

mintha én nem látnám az árnyékok break-jét a falakon

és az angolszász dialektusokat

ahogy beleharapnak az emlékezetembe

milyen közel van hozzám velence

fáradhatatlanul és beletörődve

gyakorolni minden reggel

az egyenes testtartást a kivégzőosztag előtt

és a testek amplifikácói és csökkenései

nem a képzelet következményei

nem kifogások nem magyarázatok

csak ujjlenyomatok

egy feldúlt trónon

lám végre itt egy haza

olvashatatlan mint egy analfabéta aláírása

lobog egy gyanús zászló

a szimulátorok robbanásai és

az elnyomó hadseregek buzgalma között

állok az évezred ravatalánál

az volt az utolsó siker

amikor egyesítették a hazugságot a vulgaritással

a halott két majmát

és minden a helyén van

semmi sem változott

lehet kézen fogva sétálni az árnyékkal

lehet hallgatni

együtt a halakkal

ebben a zavaros vízben mint egy csoda folytán

lehet aludni

ölben a kétszínűség

rémült kutyájával

vörös provokatív korok

csorognak be az ablakon

fejjel lefele fordítják a harangot

és beleöntik ezt a vészjelzést

Nora Iuga (eredeti nevén Eleonora Almosnino) 1931-ben született Bukarestben, költő, író, műfordító. A Román Írószövetség vezetőségi tagja. A bukaresti egyetem bölcsészkarának elvégzése után némettanárként, azután könyvtárosként is dolgozott. 8 verseskötet és 11 prózakötet szerzője, valamint többek közt Strindberg, Günter Grass, Herta Müller, Paul Celan, Nietzsche és Aglaja Veteranyi műveit fordította románra. Számos díj kitüntetettje, több ízben is elnyerte a Román Írószövetség, illetve számos irodalmi folyóirat díját. A fordított vers a 2010-es Dactilografa de noapte (Az éjszakai gépírónő) című kötetéből való.