Tócsák, csámcsogó cipő. Elvész a metrószélben a hő, / elfogyasztja a kéket a barna a szerelvény tompa élein. / Magas homlokod bőrszínű sapka, hajad alóla / hang nélkül bomlana ki. Ahogy némán csúszik / egy dzsekin a sál, amit az ajtó becsíp. Az állomást / elmarják, gyűlöld a kocsit. Kenődj el kinn.

(Dancs Enikő Bianka felvétele)

Borsik Miklós 1986-ban született, Budapesten. A JAK-füzetek sorozatszerkesztője, az ELTÉ-n végzi Phd-tanulmányait. Prózaverseit, verseit számos folyóirat közölte.

Átokkalendárium

IV.

Kilép az öreg óvodából,

ha elhagyta a fülkét.

Szemgödrét beikszelik a ráncok,

és megátkozza a szavazókörzetet.

Kalapján óvatos virágfej.

Távolabb hegyek. Megfeszülnek

a lombok, hogy visszatartsanak

egy alattomos, második esőt –

ne itasson

vízzel az erdő

egy farkaséhes völgyet,

mintha gúnyolódna rajta.

Ahogy a szorgalmat gúnyolja ki a boly,

ha lecsalja a betonról a hangyát,

csillogó tömeg. Átlép felettük a néni,

a kaput becsapja, és szétnéz, ki hallotta meg.

XI.

Tócsák, csámcsogó cipő. Elvész a metrószélben a hő,

elfogyasztja a kéket a barna a szerelvény tompa élein.

Magas homlokod bőrszínű sapka, hajad alóla

hang nélkül bomlana ki. Ahogy némán csúszik

egy dzsekin a sál, amit az ajtó becsíp. Az állomást

elmarják, gyűlöld a kocsit. Kenődj el kinn,

ahogy a kábellel megkevert szürke krém az üvegen.

Piszkáld magadban azt, ami fáradt, vagy inkább

halvaszületett utálat. Mint a fehér kabáton a korpa,

innen láthatatlan, de kéretlen. Mint este az állomás

mellett, a köröm alatt a fekete csík. Vizes ing alatt

az izzadó derék. Rovarmaradványon fénytörmelék.