Lanczkor Gábor fordításában

A fogyó hold tizennegyedik / éjszakáján fölkel az asszony – / hosszú napok nászéjszakáit hálta el mostanáig / a Kő Isteneivel / (kikről mi már nem tudunk; azt se, léteznek-e még). / Végiglejt a pávatollakkal teleszórt folyóparti / lépcsőkön – a háromszemű Brahman-szellemek / hosszúkás rizslabdáit hozta magával áldozat gyanánt, / üdvözültté vetkőzik, és megmerítkezik / az esti imákat visszazengő folyóban. // Figyelmeztetett bennünket egy híres helyi énekes

Baranassey városának anatómiája, ahogy James Rennell őrnagy látta

Napban, sóban fürödve, fehér

ágyékkötőbe csavart asszonytesttel lép át

gátján a szentek szentélyének,

hol a bivalyszarv-maszkos

aszkétaisten lakozik.

Lótuszülésbe kényszerített oroszlánok morognak rosszallóan

körmenetét látva

a keskeny orrnyergű mazsoretteknek –

derekuk, mint a darázsé,

csípőjük ringó, széles.

A Védákban eredetileg a harmadik

napja volt ez a szivárvány-gyönyörnek.

A Szaturnusz a hatodik házban állt.

Bölcsek vétkes fülű asszonyai

főzték a bárányhúst agyagedényekben,

ha nem épp perzselt bőrük illatában fürdették

szeretőik titkos végtagjait,

ha nem épp boldog N- és S-pozíciókba feszültek

fedélzetén a pávás hajónak,

amely Vara és Nashi ikerfolyóit járja.

A két víz közt középkori mecset és félköríves chaitya-szentélyek,

székletevő vezeklők 21 lábnyi temetési leplekbe tekerve,

itt lepra fenyít, ott stricik, szeszcsempészek,

csődület a Vallási Türelem és Kegyesség Részlegének kapui előtt –

szabad bejárásért a nomád Istenek

szentélyeihez. Papagáj-asztrológusok

és kiugrott szikh szeparatisták pihentek

egy hajdanvolt kupleráj lépcsőházában Assi folyójánál

az áldozati sors váltóáramáról és a mustármag-szüretről értekezve.

Ős-áldás reményétől ösztönzött

asszony – geometrikusan meghajol, és cinóber

festéket ken a fekete lingam tetejére,

gyengéden csücsörítve mekkai importfűszertől gyors

gyíkajkait, diadalmasan, mint egy győzedelmes népi hadsereg.

És nyílvesszőkből rakott ágyán fölébred közben ópium-álmából

a szerelemre-éhes, korosodó isten,

és kámfor-felhőben fürdenek megszentelt ambíciói –

kezeiben háromágú szigony, dob, kagyló, lótusz.

Megszabadítja magát a Magasztos

a látomás első löketével.

Metrumokba méri ki az üdvösség rímeit,

és fölidézi, mint volt egy nyirkos december-reggelen,

hogy lefejezte itt a vízparton Brahmát,

ki Mongol harcosokat csempészett be városába.

A Magasztos immár fölszabadult

a minden-vétkek fölzabálásnak házimunkája alól –

már csak a hét bölcset átkozza,

kik fölmagasztalták a cölibátus erényét.

*

A fogyó hold tizennegyedik

éjszakáján fölkel az asszony –

hosszú napok nászéjszakáit hálta el mostanáig

a Kő Isteneivel

(kikről mi már nem tudunk; azt se, léteznek-e még).

Végiglejt a pávatollakkal teleszórt folyóparti

lépcsőkön – a háromszemű Brahman-szellemek

hosszúkás rizslabdáit hozta magával áldozat gyanánt,

üdvözültté vetkőzik, és megmerítkezik

az esti imákat visszazengő folyóban.

Figyelmeztetett bennünket egy híres helyi énekes:

„a város egyik fele vízben él,

a másik fele holttest (shava)”.

És el kell ismernünk, föl lettünk készítve

a látványra; épp e látvány által.

Itt nincs kormányzás,

nincs vallás, nincs semmiféle ideológia.

Soha nem volt itt eleve tiltva semmi,

nem voltak tabuk – itt, hol a civilizáció pusztán

földrajzi koordináták között értelmeződött.

*

Késő este

döbbentünk rá: helyénvaló volt

az égi pletykakereskedő figyelmeztetése.

Egy új köztársaság hajnala virradt meg a szent városban.

Fekete tinta a mutatóujjon –

megkereszteletlen hinduk, anarchisták jókor jó helyen,

részmunkaidős szekulárisok, és a híres internetguru:

mind ott voltak a Himalájából lefutó,

beszennyezett folyó partján.

Az ősiséggé gyűlt mocskot ígérték eltakarítani.

Ott volt a nagyvezér is aranyszín afgán kabátjában,

limitált szériájú karórát és gumitalpú dekkáni cipőt viselve,

Salamon dalait posztolgatva és hazugságot okádva

növekvő mértékben, míg azok kobaltfényű bölcseletté halmozódtak.

Háromdimenziós zászlókkal,

betört tengeri csikókon vágtatva

érkeztek barbár hívei Kaliforniából,

ledöntötték a sötétség oszlopát, és közben rissz-rossz

bhojpuri dalokat bőgtek:

Har, Har Mahadev, Ghar, Ghar Mahadev!

*

Egy rituális piknik fantázia-homlokzatán

balos Naga- és jobbos Gosain-szadhuk űznek

szerencsejátékot, hogy aztán

a sikátorok túlcsorduló piszkában

végezzek el dolgukat –

ők, ők támadtak rá az Emlékek Bazárjának moszlimjaira.

Dologtalan bevándorlóknak mondták őket,

élősködőknek, szélkakasoknak, fecsegőknek, kelmefestőknek,

kik szövőszékkel, orsóval, és hetvenkét

egyéb fegyvernemmel vannak fölfegyverezve.

Úgy tartotta a szóbeszéd: James Prinsep, Tavernier,

és az ezerszer szent Dandapani is ott voltak,

amikor a tömeg meglincselt egy tehenet,

majd lerombolta a szultán mecsetjét.

Tiwariji és Daddan Mia (két rádiós DJ)

a Mandir-Masjid Wohi Banegi című számot játszotta közben folyamatosan.

A flamingók és a sötétebb bőrű rabszolgák

elhagyták a várost. Láttuk a káoszt:

a designer-shopok megmaradt rózsaszín tollait

bráminok, sejkek, dzsaina papok kapkodták el.

*

Vér csöppen vérből, mely – híján a múltbéli

önmegtartóztatásnak – vöröses;

titkos vérhas-mintázatokban árad szét

a halottégető-helyek matematikai tisztaságú kövezetén.

Vászonszárnyakkal lebegnek a testek

a gyűlölet levegőjében. Virágoznak,

mint az időtlen-vén skóciai rózsatövek.

Látva ezt, Kabir sírni kezdett,

Sadho re, yeh murdon ka gaon yeh murdon ka gaon ... Peer mare, Paigambar mari hain mar gaye zinda jogi, Raja mari hain, parja mari hain mar gaye baid aur rogi

(Tartsd észben, ez a falu a holtaké.

Meghaltak a szentek, az eleven koldusok szintén,

az uralkodó is halott, az alattvalók szintén,

mind a belgyógyászok, és összes pácienseik.)

Mindannyian: még az ópium-függők is, akik ripityára törték szövőszéküket Siva városában,

és Allah kilencvenkilenc jelzőjébe rejtőztek.

*

A körzeti elöljáró, Mr. Bird utasítását követve

konvojunk tüzet nyitott a hímringyókra és táncosfiúkra –

így próbáltuk szétijeszteni a fosztogató csőcseléket és a megvadult bikákat.

Egy tisztet vesztettünk a háromnapos vérengzés során,

és három közkatonát. Birodalmi ambícióktól

átvérzett skarlát uniformisukban temettük el őket.

Akadt katonánk, ki csak hallgatott, mások hangos zokogásban törtek ki,

és volt, amelyikük szökni próbált a fiatal papokat látva,

kik lángoló mellszőrzetüket tépték

Manikarnika halottégetőjének tüzében.

Rejtett ékszerek kerültek elő

a megszöktetett perzsa Istennő hamvai alól.

Halára rémülten vonultunk be Hariscsandra király

udvarába. Majd a halottégetők királyának színe elé.

Átadtuk neki bengáli atlaszunk

egy példányát, és kértük,

nyomtassák újra Al Baruni Tarikh Al-Hindjét

katonáink és hivatalnokaink közös örömére.

Mondtuk, nem vezet innen

közvetlen út Kalkuttába;

Indiában munkaerő-hiány van,

de dolgoznak a csákányok, ásók, lapátok,

fűrészek s a puskapor a Xanaduba tartó

főútvonal helyreállításán.

Nevetését elfojtva, nem leplezve dühét

ordított föl a szögletes-kövér király:

„Nincs itt otthon! Nincs itt otthona senkinek”.

Ő volt, ki elrendelte, töröljék el a szentélyek,

zsinagógák, tűz-templomok, mecsetek adóit,

valamint rendeletbe vette a házasságtörésért és bálványimádásért

halálra ítéltek szabadon bocsátását.

Boldogok voltunk, beszereztünk egy hordozható lingát,

visszatértünk kaszárnyánkba, a kínai sátrakba,

a Meridián közös íve alá,

hogy megalapítsuk a föld, az élet és halál kizsákmányoltjainak

Földmérő Társaságát

Baranassey városában,

és Dean Martint hallgatva aludtunk el:

Ma come beli bella bimba, bella bimba, bella bimba

Ma come beli bella bimba, bella bimba, bella bimba

Ma come beli bella bimba, bella bimba, bella bimba

Ma come beli bella bimba, bella bimba, bella bimba

(Azt mondom, sose sírj, mindenre akad ír. Nem látod az eget, ha könnyes a szemed. Légy olyan, mint a nap, ragyogd túl magadat, és dúdoljad e vidám dalt…)

A szerző jegyzetei:

*James Rennell őrnagy (1742-1830) volt Bengál Földmérő Intézetének első vezetője. Ő végezte el India nagy részének első átfogó földrajzi felmérését. Fő művei a Bengáli atlasz és az Emlékiratok egy hindusztáni vagy mogul birodalmi térképről. Őt szokás az indiai földrajztudomány megalapítójának tartani.

*Abu Fazal volt, aki a várost Baranasseynak hívta.