Nemrég mászta azokat a csöveket, / darabjaikkal most másokat bánt, / nekik nincsenek falaik, melyek / közt álomra tudnak fejet hajtani, / és fájt, ahogyan gyermekkora másokon / csattant, a törések mentén tisztán / látni mindent egy emlékezésben, / mint prizmák, őrlik a sörösüvegek / az erőszakot a játszótér homokján

Sebők György 1992-ben született Debrecenben. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán végzett klasszikus fagott és zeneelmélet szakokon. Csoportterapeuta Berettyóújfaluban és Debrecenben. Az Amúgy című online lap főszerkesztője.

A tehetséges

F. Sz. Andrásnak

Mozdonyvezető volt egy előző állomásnál,

szókimondó bírója a mindenkori labdarúgásnak,

orvosának, az altesti műtéteknek egy közeli

kórházban – kezeit persze mindig mosta.

Fiának pár medenceparti, a legszebb ajándéka

az emlékezés volt egy ünnepre.

Hét év küzdelmes élete úgy múlt el,

mint egykor a háború utolsó személyvonatai,

arany csapágyak gördültek felfűzve

a naplementékre. Kovácsmester és festő-

legény volt olyankor egyszerre: arra gondolt,

mesébe illő, hogy a szorgalom és a talán

a szépség is veleszületett.

Ma persze tévedés lenne minden, ami volt,

a ballagás a vasúti pályán, mint házassága

legszebb napjai, pont, ahogy egy férfi és

egy nő utolsó találkozása volt. Lánya

bolondos, viszont csinos asszony, régen

szakács, ma már doktor, ami szívén,

az a száján is. Ha nyugdíjas lesz, a tisztán

tartás precíz művelője, ahogyan apja,

a tehetséges ezermester, a háború szülötte.

Csak kettőnek nem

Egyetlen kifogást kerestem számára

a helyi anyakönyvben, villámcsapást

vagy legalább infarktust, hogy legyen

mivel kicserélni az öngyilkosságot

mint halálának okát. Megmosdatom,

hogy a búcsúhoz elég tiszta legyen,

hiába, a törött gégét plasztikázni

én sem tudom, nincs hozzá elég

erős tintám. Csutkája csak kettőnek

nem lehet, mondogatta, amíg élt,

nőnek s férfinak akasztva. Végül lett,

amit tovább nyelni ő sem volt képes,

hurokká hízva csúszott le álla alá

s most rajtam a sor. Toll és hang

hasíthat egyedül félbe tényeket,

ez kizárólag emberi dolog. Kör,

pontok, egyenes három, a vonalak

szétválnak, ahogy végigcsorog

egyetlen, biztos mozdulatom,

nem hiányzik már a tagadás sem

a rubrika fehér űrjéből, most

csak játszom, akasztófázom. Tollam

a papíron, s érzem, a levegő fogy,

torkom egyre szűkül, hiszen

egy poszthumusz szívrohamnak

mindig ára van.

Fúzió

Nemrég mászta azokat a csöveket,

darabjaikkal most másokat bánt,

nekik nincsenek falaik, melyek

közt álomra tudnak fejet hajtani,

és fájt, ahogyan gyermekkora másokon

csattant, a törések mentén tisztán

látni mindent egy emlékezésben,

mint prizmák, őrlik a sörösüvegek

az erőszakot a játszótér homokján,

s képekké egyesülnek az ellentétek

a panelsors közös színpadán, míg

egymás apáivá vetülnek.

Lépésfeszültség

Bizonyos gondolatokat csak kis lépésekben

szabad megközelíteni. A nyomás egyik talpból

a másikba örökítődik, de ha szívtájékon

mégis nő, csak a rugalmas gerinc képes

biztonságos vezetésre.