utcává koptatott kősáv, minden / reggel. ugyanaz este. egész nap / folyékony szél fúj a parkba, nő / és véknyul a háztömb. sarkok // kerekednek. eltévedni, vissza / a házig. utca szélesedik, estére / még egy emelet, a parkban / feltöltött tó. szoba szűkül. // a bőrön az utolsó réteg tapéta

(Pálfi Detti felvétele)

Mezei Gábor 1982-ben született Gyöngyösön. Költő, irodalomtörténész, jelenleg Budapesten él. Első lírakötete 2012-ben jelent meg függelék. címmel a L’Harmattan kiadónál. Második kötetét natúr öntvény címmel a Kalligram Kiadó gondozta.

dob

gödörben bomló csövek, mélyülő

úttest. a padkáról az élő mederbe

csobban a kavics. vakolat őrlődik,

homok zizeg, egyirányba. a csend

alatt morajlik folyton ott budapest,

reggelre a szélén hordalékkúp. épül,

omlik a kőváz. úttest vájta, tegnap

pergett szét, ami holnapra készen

áll. dallamos nyomok, a kopott táj

lomhán várja, hogy valahol

megkezdődjön. talpak a lépcsőkön,

minden fokon. az udvaron két üres

betonkeverő pörög, az első zsák sitt

a kupacban, az utolsó lapát homok.

séta

a tér közepén merev virággrupp. repedések

a kaptatón odáig, bojtos gyökérzet. bedőlt

padok. aszfaltba nőtt, ferde lámpaoszlop,

lefelé véknyuló vetület, szálegyenes árnyék.

ahogy áthúz a téren, az aszfalt a szélén

felhajlik.

népszínház

utcává koptatott kősáv, minden

reggel. ugyanaz este. egész nap

folyékony szél fúj a parkba, nő

és véknyul a háztömb. sarkok

kerekednek. eltévedni, vissza

a házig. utca szélesedik, estére

még egy emelet, a parkban

feltöltött tó. szoba szűkül.

a bőrön az utolsó réteg tapéta,

az ajtó egyre messzebb, a kapu

távol. a parton állnak, mindig

és mindenhol. a park hullámzik,

úszik az utca. a hal a tóban.

hullámzik egyszerre, mozdulatlan.