az / orron át élvezettel kifújt meghitt füst. // elnéztelek téged is sokat, míg éltél, / mennyire élvezted, s olyankor eszembe jutott, / miként nyaltam végig a rudacska gerincét, / hogy puhább legyen a dohány az első slukk / után, de tudom, már nem esne jól talán.

a dohányzás dicsérete

ha annak idején nem hagyom abba a dohányzást, most lehetne szép, középen okkersárga bajuszom, s barnára pácolódott ujjaimmal simítanám meg bársony arcodat.

sokáig hiányzott a megszokott mozdulat, a rágyújtás szertartása, kávé vagy sör mellett, mikor mi volt épp soron, vagy szeretkezés után, csak úgy lazán fújni a füstöt éjszaka az ég felé.

de nem zavar, ha mások rágyújtanak a közelemben, sőt olykor irigylem is őket, számomra immár titkos, szabadkőműves rituálékra emlékeztető a mozdulatsor, az orron át élvezettel kifújt meghitt füst.

elnéztelek téged is sokat, míg éltél, mennyire élvezted, s olyankor eszembe jutott, miként nyaltam végig a rudacska gerincét, hogy puhább legyen a dohány az első slukk után, de tudom, már nem esne jól talán.

volt ebben a nyalásban némi erotikus él, bár akkor még eszembe sem jutott ilyen vonal, de holnap kimegyek hozzád egy üveg vodkával, leülök a sírkövedre és sodrok magamnak egy spanglit.

Kentaur, a színes

sok évvel később, amikor az első nyílvessző az Achilles-inába fúródott, visszaemlékezett egy nyári délutánra, amikor nagyapja kivitte négernézőbe egy focimeccsre; nem látott addig sötétbőrű emberi lényt az alföldi nagyvárosban, mint ahogy más sem; az ellenfél csapatában játszott a – ma már így mondják: színes bőrű – néger, s ennek a szónak akkor még nem volt pejoratív mellékzöngéje, egyszerűen nem volt használatban más szó; pár év múlva már a városban is éltek néhányan, az egyetemen tanultak, s neki igencsak tetszett az arányos testalkatú megjelenésük; többnyire az akkor még ritkaság számba menő kék farmernadrágban és hófehér ingben jártak ruganyos léptekkel, s bőrük színéhez nagyon illett a fehér ing, mint most az övéhez a vér vöröse.