Ültél és rágcsáltad a ceruzád, / így, apró mozdulatokkal, a szád / rágó mozgása egész finoman / szedegette le a lakkot, olyan / egyedüllétben, mintha álmodnál, / szerintem te nem is tudtad. / Szoktál / így ülni, matek órán, németen, / én pedig örülök, hogy nézhetem, / hogy látsz és köpdösöd a lakkot.

Bognár Péter 1982-ben született Budapesten. Petri György-díjas költő, az ELTE magyar és összehasonlító irodalomtudomány szakán végzett, majd ugyanitt abszolválta az Irodalomtudományi Doktori Iskola Európai és Magyar Reneszánsz Doktori Programját. Versei 2003 óta jelennek meg nyomtatásban, három kötete: Sajna–sebaj (2005, Kláris Kiadó), Bulvár (2012, Magvető), A rodológia rövid története (2015, Magvető). 2016-ban Artisjus Irodalmi Díjban részesült.

Éjfélkor körbejár a gyönyör

(részlet)

Furcsa,

kijavítom az emlékezetem,

mind a hat évemet, minden jegyem,

és a külalakom, vágyam, részem,

eléggé meg kell változnom, érzem,

ahhoz, hogy elfogadható legyek,

de majd összekapom magam.

Lehet,

hogy a lányok már eleve jobbak,

szebben tudnak írni, jobban szoktak

törekedni, szorgalmi feladat,

megpróbálom, apa is elakad,

mi nem megy, ez itt a három alma,

ha átvisszük simán ide balra,

akkor marad a tíz mínusz-körte,

amit aztán már csak átraksz törtbe…

A Viczerák Dórié hibátlan,

plusz még vannak ketten, vagyis hárman,

ő, a Lajos Kata meg a Csókás,

akiknek, piros pont, mindig jó, más,

fiúk nagyjából soha se kapnak,

kannak, annak, vannak, hagynak, papnak.

Én egyébként a Lajost szeretem,

mert ilyen végül is a szerelem,

átüti a férfiszívet, mintha

vízfelszín lenne („vonagló tinta”),

éjjel, amibe egy követ dobtak,

érzékeltetni, hogy alapból vak:

„Az én lelkem egy vonagló tinta,

kő hullott, némán, körkörös minta

gyűrűzik benne, amit te dobtál,

te, Lajos Kata, most szólok, hogy fáj!”

Csak a csókolózás milyen lehet?

kidugod a nyelved, nyálas, nyeled…

vagy csak hozzáérinted az ajkad?

amiközben átöleled?

vagy-vagy?

Mert, ugye, neki is van egy nyelve…

akkor azt kell megkeresni benne?

és úgy lélegezni végig, orron,

hogy közben másra koncentrálsz folyton?

A Mátyás királyos fogalmazás,

kérdem, válaszolja Olasz Tamás,

ez az Olasz Tamás ilyen gyerek,

kábé fél oldal kell legyen, megyek.

Olasz Tamás keze hosszú, vékony,

kék köpenyén rácsozatos széknyom.

Cipőjét az anyukája köti,

akkor én majd arról fogok, köszi.

Úgyhogy a Ruttnerrel a vécében,

mivel ő vette észre, és nézem,

a plafonon három valós, kemény,

tehénkakiszerű, szürke lepény.

Kihozzuk a partvist a teremből,

de még azzal sem érjük fel egyből,

hanem előbb a kilincsre lépve

felhúzódzkodik a Ruttner végre,

a kilincsről a vállamra állva,

jobb lábbal szépen kikombinálja,

fel a vécéfülke peremére,

de hiába, nem éri el mégse,

csak mikor a fűtéscsövet fogva

feláll, most add fel a partvist…

Hogyha

ezt az Ica néni megtudná mondjuk,

akkor majd az igazságot mondjuk,

mivel mi csak meg akartuk nézni,

persze úgyis megkérdezi:

Mért ti?

satöbbi, mért mindig ez a két név,

egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét év,

mert nem vagy már óvodista, fiam,

kérem, én még csak hat vagyok, mi van,

egyenesen állsz, elég volt mára,

a szemembe nézel, csak a szája,

próbálok szájon át lélegezni,

büdös,

Ruttner megpiszkálja,

ez mi,

de nem sikerül rájönnünk, kemény,

nem szar, mondjuk ilyen szájjal szegény…

én is nyilván idegesebb lennék,

mindegy, mondom a Ruttnernek, mennék,

adja le a partvist, hát leadja,

te ott abba kapaszkodj, ne abba,

de, mert a vécétartályról könnyebb,

és így találtuk meg azt a könyvet.

MÁTYÁS KIRÁLY

Mátyás király nagyon igazságos

Király volt, aki nem szégyellte,

Hogy néha az egyszerű emberek

(Munkások) ruhájában jár, álruhában,

Azért, hogy a népet megjavítsa,

Mivel nem mindenki volt becsületes.

Az országgyűléseket, nem szégyellte,

A Rákos-pataknál tartották az emberek,

És ő ezeken is részt vett álruhában,

Rákosi Mátyás király, hogy megjavítsa,

Aki sanyargat és nem becsületes,

Ezért mondjuk rá, hogy igazságos.

És ebből divat lett, az emberek,

Mindenki átöltözött és úgy járt, álruhában,

Hogy akivel csak találkozik, azt megjavítsa,

Ha például gazdag és nem annyira becsületes,

Mert az egyszerű ember alapvetően igazságos,

Csak korábban a szegénységét szégyellte.

Egyszer egy cipész, álruhában,

Azért, hogy a feleségét megjavítsa,

Mivel nem hitte el, hogy becsületes,

Úgy gondolta, hogy ő lesz igazságos,

De aztán megbánta és szégyellte,

Amikor megkérdezték őt az emberek.

Rázárta az ajtót, hogy megjavítsa,

Pedig a felesége mondta neki, hogy becsületes,

Viszont ő úgy érezte, hogy így lesz igazságos,

Mert a felesége régen szép volt, és szégyellte,

Mert most már nem kívánták az emberek,

Hogy olyan lett, mint egy víziló álruhában.

És erre Mátyás király, mivel becsületes,

Hogy megmutassa a népnek, milyen igazságos,

Feleségül vette azt a nőt, nem szégyellte,

Éljenezte és dicsérték az emberek,

És erre kiderült, hogy az egy királylány volt álruhában,

Amit azért vett fel, hogy a férjét megjavítsa.

*

A vécében, folyosón hipószag,

az ebédlőben úgyszintén klór vagy

valamilyen fertőtlenítőszer,

köz, közkedvelt, közveszélyes, közhely.

A falak fejmagasságig zöldek,

mivel így a takarítónőknek

könnyebb lemosni, ha futás közbe

a Nagymiki mondjuk odaköpve

kifejezésre juttatja magát:

Rohanunk ki a szünetre, anyád,

csak a felsősök meg a nagyobbak,

hogyha kiválasztottak, lefognak,

és hát veled törlik le a nyálat,

ami rossz érzés, a te anyádat.

Petőfi a költeményeiben

szépen leírta, hogy akkor milyen

nehézségek voltak az életben,

erről az anyukámat kérdeztem.

Ő azt mondta, hogy a költő dolga

megírni egy verset arról, hogy ma,

vagyis amikor a verset írja,

hát mi másért van tolla, papírja,

hogy milyen nehézségei vannak,

neki magának, nemzetnek, annak

a közösségnek, amelyikben él,

Petőfi is így, ilyenkor, ezér.

A János vitézt Törőcsik Mari

mondja el, ez a kedvencem, aki

egy ilyen öregebb színészféle,

de valahogyan a hangja mégse

kopott, krákogó, ezért szeretem,

általában, amikor betegen

feküdnöm kell mondjuk, akkor szoktam,

és így tanultam meg lassan, hogy van.

Ha beteg vagyok, fogom a lemezt,

próbálom nem megkarcolni, de kezd

akadóssá válni néhány része

így is úgy is, csak azt veszed észre,

hogy már megint ugyanaz a része

szól, amelyik, vársz egy kicsit, mész, de

pont amikor odaérsz, továbbmegy,

és jön a magyar sereg meg a hegy.

Jancsi a magyar sereggel haladt,

hogy megtalálják a török hadat,

amelyik a franciákra támadt,

mert tegnap megfigyeltem a szájad.

Úgyhogy átvergődtek a hegyeken,

lépésenként haladtak, nehezen,

mert ott a hegyek az égig értek,

én a matek alatt végig téged.

Tehát másnap nagy vérengzést csaptak,

és leöldösték a török hadnak,

már csak a francia király lánya,

valami kis fehérség a tájba.

Ültél és rágcsáltad a ceruzád,

így, apró mozdulatokkal, a szád

rágó mozgása egész finoman

szedegette le a lakkot, olyan

egyedüllétben, mintha álmodnál,

szerintem te nem is tudtad.

Szoktál

így ülni, matek órán, németen,

én pedig örülök, hogy nézhetem,

hogy látsz és köpdösöd a lakkot,

ahogy a mindent lefedő vakfolt

távoli és üres közepében

valami vicceset nézel éppen,

és elmosolyodsz.

Mikor döntöttem?

Néztelek a matek óra közben,

hogy én amikor felnövünk végül,

majd el foglak venni feleségül?

Nem tudom.

Te olyan lány vagy, Lajos,

akit az osztály hallgatólagos

és névtelen közmegegyezése

kimondott legszebbnek, de te mégse

váltál beképzelté, ami ritka.

Az igaz, hogy sajnos kicsit mintha

pont engem nem igen vennél észre,

hátradőlsz, a feladatod kész, de

te inkább a Miklósit bámulod,

ha köszönök, azt mondod, hogy már unod,

hogy mit idegesítelek folyton,

én meg ilyenkor hiába mondom,

hogy de hát mért, csak köszöntem neked,

te mész, megvonod a vállad, lehet.

HORTHY MIKLÓS ELLENTENGERNAGY

Horthy Miklós magányos

Ember volt, a magyarok vezére,

Akit a magyarok a Duna jegén

Választottak meg, mert örültek.

A magányosság fogalma azt jelenti,

Hogy aki magányos, az szeret egyedül lenni.

A Duna jegén választották meg,

Mert örültek a magyarok annak,

Hogy befagyott a Duna, ami nagyon

Ritka jelenség volt már akkor is.

Ahhoz, hogy a Duna befagyjon,

A hőmérő higanyszálára van szükség.

És ezért, mivel magányos volt,

Horthy Miklós nem szerette a zsidókat,

Mivel a zsidók sokat szoktak nevetni,

Úgyhogy a várában élt, hogy ne hallja őket.

A zsidóknak Jehova az istene,

És azért szoktak nevetni, mert viccesen néznek ki.

Volt neki egy fehér lova,

Ezt a lovat nagyon szerette és gondozta,

Mert ez a ló volt az egyetlen barátja,

Úgyhogy nagyon szerette.

A lovak gondozása nem könnyű feladat,

Nagy szakértelmet és körültekintést igényel.

És amíg ő a lovát próbálta gondozni,

És a homlokán a felelősség tükröződött,

Addig a zsidók eladták neki,

Amire szüksége volt, és aztán pedig nevettek.

Horthy Miklósnak sok szénára volt szüksége,

Mert azon szeretett aludni a fehér lova a várban.

De egyszer aztán megelégelte a nevetést,

És azt mondta a zsidóknak,

Hogy ez az ő országa, itt komolyan

Kell viselkedni, hogy a lovát gondozni tudja.

Az életben nem csak a nevetés, hanem

A komolyság is nagyon fontos és szükséges.

Utána a zsidók már nem nevettek,

Mert megértették, amit Horthy Miklós

Mondott, úgyhogy nagy csend

Lett a várában, ahogy szerette volna.

A várakban általában csend szokott lenni,

Ez a falak vastagságának köszönhető.

*

Mert a Ruttner azt mondta, hogy otthon,

haza ment, gondolkozott a dolgon,

hogy tehát úgy gondolja jelenleg,

vizes vécépapírból lehettek

azok a lepények a plafonon.

Vagyis én felmásztam, hogy lehozom

az egyiket, hogy meg tudjuk nézni,

ha legközelebb az Ica néni

megint megpofozná a Ruttnert,

és ugyanúgy megint ok nélkül, mert

a Ruttner nem csinált semmit, akkor

legyen mivel megbosszulni, traktor.

És amikor már fent álltam végre,

és a partvis nyele épp elérte

az egyik szürkét, bejött a Gólya,

nagyjából mit is kell tudni róla,

hogy ő szeret a legjobban verni,

öt cés, kérdeztem valamit, mert mi

nem mertünk válaszolni azonnal,

hogy mi a problémánk a szarokkal,

így mondta, amiket ők dobtak fel,

meg kell béláztatni, te kis faszfej.

Ezt a Ruttnernek mondta a Gólya,

míg fellógatta az akasztóra,

meg még, nem értettük, de nevetve

egy kis csuklóorrúnak nevezte,

pinafej, én meg… le kellett jönnöm,

és mikor már lent voltam a földön,

akkor, hogy vegyem le a köpenyem,

kövessem a fülkébe, követem,

vagyis hát kitörölte a seggét,

visszaadta, ez egy emlék, tessék.

János vitéz az óriások földjén

fokozatosan előre törvén

hát bizony elég sok furcsaságot,

óriásszúnyogot, satöbbit látott.

Tehát elérve a király várát,

az óriások ebédelnek, látják,

hogy egy ilyen kicsi emberféle,

kinyílik a vár kapuja, lép be.

És mivel az óriások királya

János vitézt sziklával kínálta,

János vitéz kért egy kis darabot,

és mérgében így szólt, hogy harapod.

Harapod te a keserves anyád,

és megdobta a sziklával, talált,

úgyhogy hát letöröltem a könnyem,

és kettőt a piszoárba köptem.