ami van / másé / ami lehet / távoli // az alakzat adott / tartalma nincs // tenyered nem tapint / sárga csillagot / tenyere nem lendül / arcod felé // valamit keresel / valamit ami / épp ott / épp a nyelved hegyén // az előbb még tudtad / de az előbb sötét

(Bach Máté felvétele)

Csepregi János 1980-ban született Pécsett. Költő, író. Felsőfokú tanulmányait a pedagógia, a teológia és a mentálhigiéné területén végezte. Kötetei: Mindennapi legendák (novellák), Ímé, a test... (versek), Az amerikai fiú (regény). Jelenleg új verskötetén dolgozik.

Szublimál I.

lassan húzódnak

vissza a határaid

minden kilégzést

csak újabb kilégzés követ

egyedül

papíron bonyolult

annyira minden

még leltárba veszed az

ismerős dolgokat

fényképek között keresve

az arcát

az arcod

a felszívódó emlékek

nem hagynak űrt

nem rémít meg

a kéretlen bontás

a bomlás esztétikája

ahogy reggelről

reggelre szűkül

az ismerős tér

a szögesdróton túl is

vannak világok

az akarás igen

de a tárgya eltűnt

idegen vonások mögött

más életét éled

mantrák és módszerek

színes tabletták ígérte

rend

a lányod adja

a feleséged adja

az anyád adja

ha egyáltalán

foszló istenek

hagynak magadra

foszló istenre

húzod a WC-t

azt mondják

a te korodban

ez szinte természetes

Szublimál II.

ismeretlen bérház

gangján talán a reggel

idegen ruhákban

idegen emlékeket idéz

a karodért nyúló

taknyos kölyök

aki hozzád beszél

de melletted el

kinek a lakása

kinek a reggele

nincs súlya

a kimondott szavaknak

ha már

szavaid sincsenek

ami van

másé

ami lehet

távoli

az alakzat adott

tartalma nincs

tenyered nem tapint

sárga csillagot

tenyere nem lendül

arcod felé

valamit keresel

valamit ami

épp ott

épp a nyelved hegyén

az előbb még tudtad

de az előbb sötét

a kézfejedre fekete

erekből rajzolt minta

a korlát pergő rozsdája talán

a málló vakolat alá

zárt vigyázó tekintet

az alkaron pihenő

tetovált szám

mintha ismernéd

jobban mint ezt

vagy őt

de minden csak

mintha

minden

talán

a mosdót kerestem

motyogod aztán

sehol egy baszd meg

nem látod

hagyj békén

fogd be a pofád

a kimerevített képek

biztonsága

a változás keltette

indulattal korrelál

pedig olyan kedves

volt mindig

suttogja az egyik

s te

összeszorított ajkad

mögé zárva

hallgatsz tovább

Szublimál III.

valami morzsák a kezeden

honnan miért

a redőny lyukain tör

át a nap

mi lehet túl

lehet-e tényleg

most szórakoztat

a sok kérdés

a ha

hetedik napokkal tele

a naptárad

s te minden szombaton

megpihensz már

a teremtést szemlélni

reggel a legjobb

étkezésekről ismerős napszakok

tejeskávé

briós

mégis mi más

rácsodálkozol a morzsákra

újra meg újra

kihűlt teától tapad

csontos mellkasodra

az ing

köntösöd ujján

zsömle vagy kenyér

mintha nem hinnéd

te itt most pontosan mit

fojtogat a bőr

ami körbevesz

a kívül mégis túl nagy neked

hosszú a nap ami alkonyattól

napnyugtáig terpeszkedik

már nem zavar a

kevesebb kapcsolat

az egyre több ismeretlen

is ismerőssé szelídült

periféria önmagad

hálózatán

lassan oldódsz fel

saját hiányodban

de a fürdetés jó

azt tényleg szereted