Úgy képzeltem, / koncentrikus körök leszünk. / Te a kisebb, én aki átölel. / Valahogy mégis / rajtam kívül estél. / Épp, hogy egy / közös érintőnk van, / de az pont elég. / Majd rajta keresztül húzok / origóból origóig / egy vektort. / Irányok és normák nélkül, / centrális egyenest. / Nálam van a kezdőpontod.

Majláth Ákos 1996-ban született Nyíregyházán. Egy kis faluban, Apagyon nevelkedett. A Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumba járt. Jelenleg az ELTE pszichológia szakos hallgatója. Verseket két éve ír. A FISZ Kömény Líraműhelyének tagja.

Érintő

Úgy képzeltem,

koncentrikus körök leszünk.

Te a kisebb, én aki átölel.

Valahogy mégis

rajtam kívül estél.

Épp, hogy egy

közös érintőnk van,

de az pont elég.

Majd rajta keresztül húzok

origóból origóig

egy vektort.

Irányok és normák nélkül,

centrális egyenest.

Nálam van a kezdőpontod,

szólj rám, ha megtaláltad,

hol végződöm.

Összegyűrt

Semmi sem maradt a hátizsákomban,

csak egy régi, összegyűrt táj.

Kifeszítettem, majd próbáltam

felrakni a csupasz falakra,

de nem fogott rá ragasztó,

és nem is illett sehová.

A nappalokból az éjszakákba,

egy ideje már

– mint fáradt légtornász –

rutinból átlendülök.

A nézőtéren alig vannak,

nem figyelek a mozdulatokra,

ahogy mások sem.

Ez már nem repülés, és nem zuhanás,

csak monoton keringő,

görcsös meghajlás.

Semmi sem maradt bennem,

csak pár régi, összegyűrt szó.

Kifeszítenek, majd próbálnak

felrakni a csupasz falakra,

de nem fog rám ragasztó,

és nem is illek sehová.