egyetlen vízcseppként / kavarogtunk sűrűn, spirálos tölcsérben / a nulladik pontig, szédülve // a reggeli hajcsat koppanásától. / Éjszakába zúduló hideg víz, / és még nedves tincseimben / illatos koronád fénylett

Tuza Mónika 1992-ben született Hatvanban. Jelenleg Budapesten él és a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója. A költészet mellett a slam poetry is érdekli.

Hullámcsat

A szennyesből kiesett egy hullámcsat,

ledobott ruháink közül vettem föl.

Éjjel bontottad ki, tincseimet fogva,

hálásan simogatták homlokodat –

korona a királynak.

Ősi birodalomba merültünk.

Hullámok hátán vetődtünk.

Ilyen könnyű és édes mozgás

– minden nyújtózás simogat –

csak ritkán történhet.

Már ettől rövidebb lett az életünk.

Kopoltyút növesztettünk,

tüdőnkben sóhajok ölelkeztek

és tisztábban léteztünk

az érintetlen tenger lakóinál,

szelíden uralva egymást

hínárok lázas feszítésében.

A mélység tengeri trónján

édes lett a sós, pikkelyeink közt

egyetlen vízcseppként

kavarogtunk sűrűn, spirálos tölcsérben

a nulladik pontig, szédülve

a reggeli hajcsat koppanásától.

Éjszakába zúduló hideg víz,

és még nedves tincseimben

illatos koronád fénylett.