Itt a Síp utcában, ahová nem mindig tör be a szél / És a lehugyozott falak bűze néha ráront az emberekre, mint egy hamis kutya / Itt állandóan beszorítva nem mondhatom el jól, hogyan ájulok be észrevétlenül / néhány percnyi órát nyerve

Bagi Iván humorista, író. 39 éves. Eddig nyolc szépirodalmi könyve jelent meg. Legutóbb, idén nyáron, A hűség árvája című, eddigi műveiből összeállított válogatás kötet.

Félszavadhoz

Szűcs Balázs barátomnak

Kimerült voltam, de mielőtt eltettem volna magam holnapra, a szagomat kerestem.

De amikor megtaláltam

sem éreztem, olyannak ,tudod, úgy,ahogyan az enyém volt

Távoli, felsejlőn érzett

átderengő álmos szüremkedése

sem terjengett felém.

múltam fütőolajszaga masszívan hiányzott.

A szörnyű orrdugulás vasbetonjai

Lélegző szárnyaimat lehúzták

A zajos csend fülemben dobolt

Kifeszült az ordító hallgatás.

démoni falait a magánynak

megrezegtette a vigalmi negyed őrült pezsgése,

a hajnali ötbe vágtató

tomboló bódulat

Harsogj bénultság!

Okádj ki az ablakon elhajszolt öntudat!

A nyár hűvös szellőinek a mélyén

hanyatló frissülés melegszik

melyben feltámad az új éttermek unalmas illata

Bohém diákok hugyoznak szerteszét

A lecsengett hideg nem nyitja ki

a természet valódi tereit.

Már nem sokáig lehet levegő, a levegő

az élet ,élet, az ember, ember, Isten, Isten.

Szépen, másnapos hunyorgó ösztönöktől

megriadt, apró egérke szagol ki a hajnali éjvilágra, és zsivaj szabdalta

puha ágya lassan bevárja

És túl hallgat az őrjöngő bulikon

a benne mosolygó kisgyerek mesés másvilága

Újra színezi falfehér reggelét a látszólag

közömbös szagú fény

ösztönét szélesre kitárja

míg észre nem veszi

mint menekül belőle az éj

és mindaz, amit a kegyelem beragyog.

Hát persze, tudhatnám, hogy az ember valahogy mindig otthonos

Gonosz, éhes, jóllakott

Élő és élő, szívből remélő

Nem rossz és nem halott

Csak a test igazsága hal el benne

A fiatal, aki csak önmagát akarja.

Itt a Síp utcában, ahová nem mindig tör be a szél

És a lehugyozott falak bűze néha ráront az emberekre, mint egy hamis kutya

Itt állandóan beszorítva nem mondhatom el jól, hogyan ájulok be észrevétlenül

néhány percnyi órát nyerve

és reggel rossz szájízzel

éhesen támolygok kifelé,hogy senkit ne zavarjak, és a gyomromból dől a sav

De a városnak ez a része vak és ájult:

sötét részegségben hever, horkolását sem hallom.

Fent vagyok, belehullva ebbe a gyötrő semmiségbe, és látszólag lanyhán támad a széklettel sürgető bioritmus bágyadt renyhesége.

Igen, bénultan élek: miközben senki nem tudja

én sem, hogy mi éltet

De mondom kevés szóval: mert az is sok már: Valami nagy Isteni ígéret, mely bennem nem juthatott tovább, csak nap mint nap érzem, hogy újra éled.