elmondom, mások róla / mit meséltek, lököm neki / a kérdőjeleket, nem kutatom / szemét, csak mondom, hogy volt // egy kölyök, ki halálkának hívta. / Dörzsöli a kezét. Aztán kiböki: // Nem vagyok becenév, / de nincs harag

Régen tép

Átlagos napvég, szürkület, megy le a hideg, mint a lift, nagyon várom a halált, lopott színű kabátját, meg a nevet, amit ő szeret össze nekem.

Lecsukja sok szemét a ház, ha rám nyit a halál, elejtem a kezet, amit tartok, amivel írtam.

Fázom, leveszi rólam a libabőrt, öreg, rongyos egy fogással, de jön utánam, mint egy kacsa- csőr, mint egy kis hideg.

Mint egy kishúg. Meg a gúnya. Ezt a pulcsit még nem hordtam.

Ülök a sárga linóleumon, mindennapi koporsóm mellett elmondom, mások róla mit meséltek, lököm neki a kérdőjeleket, nem kutatom a szemét, csak mondom, hogy volt

egy kölyök, ki halálkának hívta. Dörzsöli a kezét. Aztán kiböki:

Nem vagyok becenév, de nincs harag, jó ez a fecsegés, baba, már ácsolják a neved:

babusgat, mint egy rózsát, öreg szélhámos, antik pofa, régen tép szirmokat.

Mindegy. Nem leszek felelős, lerázza szirmaim és a kényszert, hogy önmagam legyek, vissza- vesz, bundámból kimehetek. Mint a cukorka, kophatok el végrea nyelvén, vagy hol, papában a gyerek.